Olvass!

KönyvesBlog

Nick Cave beteg szextripben végez egy álommal

2009. december 18. valuska

A
Nick Cave: Bunny Munro halála

Ford.: Polyák Béla, Cartaphilus kiadó, 2009, 267 old., 3700 Ft

 


Az öreg Patrick Bateman alkohollal és drogokkal működve, saját farkát el nem engedve, különböző nőket levadászva éli a kozmetikai ügynökök sok izzadással, keserűséggel és céltalansággal teli életét. Csak Bunny Munrónak hívják, van egy kilencéves gyereke, és egy elég hamar öngyilkosságot elkövető felesége. Családi fotó 2009-ből, elég sokkal az Amerikai Psycho után, ami annak idején megalapozott egyfajta szövegkezelést, narrációt és nézőpontot a prózában. A híres énekes pedig regényével mintha lezárna valamit, mert benne van minden fontos toposza az amerikai regényeknek: az autózás és utazás szabadsága (Kerouac), a kisember panaszai (Arthur Miller) és a magából és a társadalomból kifordult, reménytelen antihős, aki számára nincsenek értékek, csak pénz és pina (Ellis). Az összekapart toposzoknak ilyen összegzését antihősünk végnapjai teszik igazi lezárássá, mert ez a stílus, hangvétel ezután (talán) folytathatatlan. És akkor nem beszéltünk arról, hogy a rózsaszín, nyuszis borító az egésznek ad egy David Lnych-i hangulatot.

Nick Cave – akit elsősorban énekesként ismerünk, de dalszövegeit például kortárs költőink fordították magyarra – 1989-ben már jelentkezett egy regénnyel, És meglátá a szamár az Úrnak angyalát cíművel. Ez a mostani könyve váratlanul óriási sikert ért el nálam cinizmusa és a keserű humor mélyén megrejlő fájdalom miatt. Bunny Munro teljesen szét van csapva, éppen egy valamilyen nő alatt fekszik a szokásos útszéli motelban, amikor a felesége felhívja, hogy baj van. Mire hazaér, a felesége már felkötötte magát, így a semmilyen felelősséget vállalni nem képes apa ott marad, hogy megharcoljon saját érzelmeivel és fiával, aki ráadásul felnéz rá. Ezután Bunny Munro végnapjait láthatjuk.

Bunny Munrót két dolog izgatja csak: Avril Lavigne szeméremajkai és Kyle Minogue teste. Előbbit nem értem, de utóbbiban az remek vicc, hogy Cave-nek annak idején óriási közös slágere volt vele, így nem csoda, hogy a könyv végén mindkettejüktől elnézést kér. De hát ilyen az irodalom, nem térhetünk ki a pinázások elől, ahogy ezt Bunny Munro meg sem próbálja. Fogja a fiát, a kozmetikai cuccait, és elindulnak közösen, hogy pénzt keressenek, ahogy ezt Bunny apja is csinálta régen a fiával. Házról házra járnak, mert láthatóan csak magányos háziasszonyok élnek, akikkel nem folalkozik senki, így amikor szemránckrémet vesznek, akkor szexet, figyelmet és törődést vásárolnak, Bunny meg ebben nagyon jó, hogy a szomorú anyától a vak nagymamáig mindenkivel megtalálja a hangot, sőt a szexre is képes velük. Win-win szituáció.

Néha persze belefut egy-két nagyobb pofonba, miközben fel sem tűnik neki, hogy a gyereke nem tud megküzdeni az anyja elvesztésével, ahogy a félvakságával sem. Bunny csak megy előre, menekül a kocsiban a fiával, szívszorító és undorító road movie kezdődik, aminek láthatóan soha nem lesz vége, hiszen termék és magányos háziasszony mindig van. És nem elég, hogy Bunny Munro képtelen feldolgozni felesége halálát, illetve megfejteni, hogy mit kezdjen magával, még ott van a halálos beteg apja, aki menő antikbútorügynök volt, de utálja a fiát, mert nem foglalkozik vele. Egy tényleg különleges jelenetben ott van három generációnyi Bunny Munro, mindegyiknek ugyanaz volt/van/lesz a baja, mintha az egész amerikai-angolszáz társadalom (ahogy kommentben megjegyezték, a regény valóban Brightonban játszódik, de a teremtett világ az amerikai regényekből ismert, így szélesebb nézőpontban érdemes értelmezni) el lenne cseszve a rossz értékek mentén.

Nick Cave nyelvezete egyszerre beteg, érzelgős, perverz, erőszakos és hanyag , és ezeknek az összeütközéseiből alakul ki az a feszültség, ami hol távolságtartásba, hol együttérzésre ösztönzi az olvasót, miközben szinte Bunny Munro kezét fogjuk utolsó napjaiban, és hiába tudjuk, hogy mit kellene tennie, semmit nem tehetünk, csak nézzük a szenvedését. A Cartapahilus nagyon szép könyvet hozott össze követve az eredeti kiadást, a fordítás ugyan nem elég pörgő és brutális, de ezt Dunajcsik Mátyás már szépen kivesézte.

A cikkben pontosítottam és javítottam.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr671603423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.