Olvass!

KönyvesBlog

Gerevich András: Csak a saját nevemben beszélek

2009. december 21. Burden

Fotó: Valuska Gábor

A férfiak közti szerelemről ír személyes, de politikus verseket Gerevich András, akit a meleg irodalomról kérdeztünk. Meghatározható valaki költészete nemi identitása miatt? 

Meleg vagy homoszexuális? Melyik kifejezést használjuk?

Kontextusfüggő. Egy ilyen beszélgetésben a „homoszexuális” túlzottan tudományosan hangzik, szinte orvosi szakszó. Gyerekkoromban persze sosem hallottam, hogy minket melegeknek hívtak volna, ez a kifejezés csak később terjedt el, ezért kicsit idegennek érzem a mai napig. Míg angolul a legtermészetesebb azt kimondani, hogy „I am gay”, magyarul erőltetettebb a „meleg vagyok”, akkor inkább azt mondanám, hogy „a fiúkat szeretem”. Lehet, hogy a nálam tíz évvel fiatalabbak ezt már máshogy hallják. Sokkal egyszerűbb lenne a „homokos”, de sokkal negatívabb is. Egyszer otthon a szüleim előtt homokosnak neveztem magamat, és anyám teljesen kiakadt, közölte velem, hogy meleg vagyok és nem homokos. Amikor ő fiatal volt, ennek a kifejezésnek sokkal negatívabb stiláris értéke volt, szerintem lassan semlegesedik, én például nem érzem bántónak, de inkább szóban használnám, mint írásban.

A Barátok a második magyar nyelvű  versesköteted, amely meleg tematikára épít. Angol nyelvterületen a témával külön tudományág foglalkozik (Gay and Lesbian Studies), a könyvesboltokban például saját polcokkal satöbbi. Ezzel szemben itthon mi a helyzet? Beszélhetünk itthon meleg költészetről?

Magyarországon is egyre többen foglalkoznak a homoszexualitással tudományos szinten , de logikusan inkább szociológusok vagy amerikanisták. Bár az egyetemeinken külön „buzológia” szak nincs, de ilyen témájú szemináriumok és előadások már vannak. A Közép Európai Egyetemen a Gender Studies önálló szak. A magyar meleg szépirodalmi és szakirodalmi könyvtermés még elég szegényes, bár néhány jeles könyv megjelent már magyar szerzőktől is a témában. És egyre több könyvet fordítanak le idegen nyelvekből. Olyan kiváló kortárs szerzők írnak a meleg élményeikről, mint Nádasdy Ádám, Dunajcsik Mátyás, Gordon Agáta és Rosmer János. Talán kevesen tudják, hogy magát a „homoszexuális” szót egy magyar író, Kertbeny Károly alkotta meg, és először egy 1869-es művében jelent meg nyomtatásban. Tudományos téren például Takács Judit szociológus, az MTA munkatársa foglalkozik a homoszexualitással. Könyvesboltokban a meleg szekciónak inkább marketing oka van: nyugaton a könyvkereskedők tisztában vannak azzal, hogy sok meleg szívesen olvas „meleg irodalmat”, és a meleg közösség kimondottan jó vásárlóerőnek számít. A hatvanas évek végétől a nyugati nagyvárosokban külön meleg könyvesboltok nyíltak, elsősorban a politikai aktivizmus gyümölcseként, de mára, hogy minden boltban kaphatóak ezek a könyvek is, az ilyen boltok kezdenek eltűnni. Magyarországon nehezen tudom elképzelni, hogy sok meleg böngészné a könyvesboltokban a meleg polcot félelem nélkül. A félelem talán rossz szó, mondjuk úgy, sokak számára kényes és kényelmetlen szituáció lenne.

Mit jelent számodra meleg költőnek lenni? Egyáltalán meghatározható-e ekként egy költő a szövegei alapján?

Sokféle skatulyába lehet egy szerzőt tenni. A meleg- vagy női irodalom persze nem olyan jellegű és  értékű osztályzás, mint a szürrealista vagy impresszionista festészet. Sokféle meleg író van, különböző hangokon szólalnak meg. A különbség a társadalmi-politikai és a személyes-érzelmi háttérrel függ össze és nem a mű esztétikai értékével. És persze van különbség aközött, hogy a szerző meleg vagy a mű középpontjában vannak meleg szereplők. Sok meleg író írt heteroszexuális kapcsolatokról hiteles művet (egy példa a rengetegből mondjuk Tennessee Williamstól a Vágy villamosa c. dráma), ezért nem szabad, hogy egy szerző vállalt identitása befolyásolja a mű olvasatát és értelmezését. Az én esetem annyiban más, hogy valóban sok versemben meleg férfiak kapcsoltát vagy testi vágyát írom meg. Nem érzem, hogy emiatt külön költőfaj lennék. Közben persze tudom, hogy sokan emiatt veszik meg a kötetemet. Ellentmondásos helyzet, hiszen intim, vallomásos verseket írok, amelyek miatt sokan látják bennem a meleg közösség valamilyen képviselőjét. Pedig csak saját magamat szeretném képviselni. Meg kellett tanulnom ezt a helyzetet kezelni, meg kellett szoknom, hogy gyakran nem a verseimről kérdeznek, hanem a melegségről, és bevallom, sokszor szeretem is ezt a szerepet, erőt ad az a gondolat, hogy a verseim olvasói talán közelebb kerülnek ahhoz, hogy a melegeket egyenrangú emberként fogadják el.

Az utóbbi pár évtizedben inkább a nyelvi játékosság irányában ment el az irodalmunk, lett légyen szó akár prózáról, akár költészetről (Parti Nagy Lajos, Tandori, Esterházy stb.), így a szövegeknek az a fajta politikussága, ami korábban első sorban megvolt, némiképp kiveszni látszott. Most azt mondod, hogy a verseiddel csak saját magadat szeretnéd képviselni. Én meg azt látom, hogy ezek a versek azért politikusak is.

Csak a saját nevemben beszélek. Mivel vállalom, hogy egy kisebbséghez tartozom, úgy tűnhet, mintha egy közösség nevében szólnék, de aki a verseimet olvassa, rögtön látja, hogy nagyon személyes szövegekről van szó. Kisebbségi költőként persze elkerülhetetlen, hogy az ember ne találja magát ebben a szerepben, ami egyrészt sokat adhat a verseihez, de közben sokat veszthet is vele, hiszen befolyásolhatja az olvasást és korlátozhatja az értelmezést. Ami a kérdés első felét illeti: soha nem hoztam tudatosan olyan döntést, hogy ilyen meg olyan hangon szólalt meg Tandori és generációja, ezért én valami teljesen más hangot keresek magamnak. Nem alkottam meg a kortárs irodalom térképét, hogy azon kijelöljek egy pontot, mondván, ott a helyem. Szeretem Tandori vagy Parti Nagy verseit is. A saját költői hangomra ösztönösen találtam rá. Első publikált verseim sokkal játékosabbak voltak, mint a Barátok szövegei. A Mozgó Világban jelentek meg, és az akkori szerkesztő jobban is szerette ezeket a játékosabb verseket. Szentimentális alkat vagyok, fontos lett, hogy minden versemnek, sőt, szinte minden sornak érzelmi tétje legyen. Ez volt a kihívás és a cél, ez alakította a hangomat. Persze a túlérzelgős szentimentalizmust nagyon tudatosan próbálom nyesegetni, próbálom megtalálni azt a nyelvet, amit valóban sajátomnak érzek.

Hazánkban korábban inkább a prózairodalomban nyert megfogalmazást a férfiszerelem, beszélhetünk Nádasról, vagy akár Marc Martinról, de lírában rajtad kívül még senki nem beszélte körbe így ezt a témát. Mit gondolsz, miért?

Bizonyos kultúrákban és korokban többet írtak erről, máskor és máshol alig. Nyugaton is csak az utóbbi évtizedek polgári liberális demokráciái fogadták be a meleg irodalmat a „mainstreambe”, a meghatározó kánonokba. Más korokban vallási vagy társadalmi okokból kifolyólag a szerzők úgy érezhették, hogy ez nem tartozik a nagyközönségre, és élesebb határt húztak a magánéletük és a költészetük között. Elfojtottak, szublimáltak. A férfiak iránt érzett szeretetet vagy vágyat a versekben nők iránti vonzalomként írták meg. Heteroszexuális költőknél néha előbukkan a téma a magyar irodalomban is, de gyakran inkább poénként, mert ugye ez olyan vicces. A próza talán személytelenebb, könnyebben megtalálja a meleg szereplő a helyét, nem tudom. Éppenséggel a prózairodalmunk sem valami gazdag ilyen téren.

Az új kötetedben meglehetősen erős intertextusokat találtam, ami elég izgalmassá tette az olvasást. Egy kapcsolódási pontra szeretnék rákérdezni: a szövegekben feltűnően jelen vannak pilinszkys fordulatok. Milyen közöd van Pilinszkyhez, mi közötök egymáshoz?

Gimnazista koromban nagyon sokat olvastam Pilinszkyt, a mai napig nagyon szeretem a költeményeit. Bizonyára sokat is tanultam tőle. Ráéreztem a hangjára és a mai napig jobban hallom, mint sok más költőét. Az intertextusok adják magukat, néhol működnek, máshol nem, de nem törekszem arra, hogy minél több utalás vagy idézet szője át a verseimet. Nem érzem, hogy Pilinszky bármi módon is a választott szellemi atyám lenne. Néha elolvasom egy-egy nagy versét, megharapom a nyelvemet, és arra gondolok, bárcsak tudnék én is így írni… De sok más költővel is érzek így, szerintem ez természetes.

Beszéljünk pár szót a meleg és hetero szerelmes beszéd különbségeiről. Tehető egyáltalán ilyen distinkció? Másként fogalmazva: a másságot kell megírni, vagyis a különbséget, esetleg ezzel szemben a mindenkiben meglévő  közöst?

Még a rendszerváltás előtt Romániában az amerikai meleg kötők meleg tematikájú verseit heteroszexuális versekké írták át, amikor románra fordították őket. Magyarországgal ellentétben ott nagyon sokáig büntetendő cselekménynek számított a homoszexualitás. Román ismerőseim szerint úgy is teljesen megállták a helyüket ezek a versek. Mesélték, mennyire megdöbbentek, amikor az eredeti szövegekkel először szembesültek. Így azt is mondhatnánk, hogy a különbség csak annyi, hogy egy meleg vers, mondjuk, Lacihoz szól, és nem Katához. Erotikus versekben más a test geográfiája. Egy kritikus viszont arra hívta fel a figyelmemet, hogy a verseim szorongása, érzelmi bizonytalansága a meleg identitáshoz köthető. Nem tudom. És azt sem tudom, milyen verseket írnék, ha heteró lennék… Ha egyáltalán írnék verseket.

Az új kötetben visszatérő  motívumok az otthon, otthontalanság. Hol érzed magad igazán otthon?

Az otthonosság érzése olyan, mint a boldogságé: nem tudom földrajzilag elhelyezni. Vannak pillanatok, időszakok, amikor otthon érzem magam. Kötődöm Budapesthez, ez a szülővárosom, itt élnek a rokonaim és barátaim, de nem tudom elképzelni, hogy csak ehhez a városhoz kötődjek. Ha arra gondolok, hogy esetleg itt fogok élni életem végéig, sokkal inkább a klausztrofóbia érzése ragad el, mint az otthon megnyugtató biztonsága. Úgy élek, mint egy befordított csiga: magamban hordom az otthonomat, és néha, itt vagy ott, sikerül belebújnom. Tíz évet éltem külföldön, megtanultam, hogy milyen képlékeny is az otthon, és milyen illékony. Talán ez is részben kötődik a homoszexuális identitáshoz: sok etnikai vagy nemzeti kisebbségben élő ember ugyanúgy kötődik a szülőföldjéhez földrajzilag, mint az „anyaországhoz” szellemileg – nekem, mint melegnek, nincs anyaországom, mindenhol kisebbségben vagyok.

Fordítasz?

Igen, most fog megjelenni a Kalligram kiadó gondozásában Hűlt hely címmel Seamus Heaney, a Nobel-díjas ír költő válogatott verseinek kötete. Mesterházi Mónikával és Imreh Andrással hárman szerkesztettük, és az új fordítások döntő többsége is a mi munkánk. A Kalligram folyóiratban, a Műútban és a Magyar Lettrében már megjelent több vers is az új fordításaim közül. Ezen túl most egy kanadai író könyvéből fordítok részleteket, Jonathan Garfinkel éppen Budapesten lakik a JAK-Solitude alkotói csereprogram keretében.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr681560587