Olvass!

KönyvesBlog

Az évtized legjobb magyar könyvei [10-1]

2010. január 30. valuska

A magyar irodalom egyik legszebb évtizedén vagyunk túl, és bár egységes története nincsen ennek a tíz évnek, de sok fontos története igen. Több érvünk is van az állításunk mellett, amiket szépen felsorolunk.

Kertész Imre Nobel-díjat kapott, ami rádöbbentette a magyarságot arra, hogy van egy Kertész Imre nevű írónk és egy Sorstalanság című regénye. Az ország jelentős része csak annyit fogott fel belőle, hogy egy Berlinben élő zsidó író nyert valami zsidóregénnyel, de azok olvassák el inkább Németh Gábor remek regényét (Zsidó vagy?). A magyar irodalommal foglalkozó tanárok és tanszékek is meglepődtek, hogy van egy Sorstalanság című regény, amit 1975-ben írt egy kevésbé ismert szerző. A Sorstalanság tehát ebben az évtizedben vált igazán fontos és megkerülhetetlen könyvvé, mert az ismeretlenségből nemcsak az egész világ ismertte meg, hanem még a magyar oktatási rendszer különböző szintjeibe is bekerült, tanulmányköteteket írtak róla, hatás- és befogadástörténetét vizsgálni kezdték.

Két nagy versenyzőnk van, akik Európa-szerte népszerű és elismert írók, ráadásul sorra kapják a fontos irodalmi díjakat, Nádas Péter és Esterházy Péter. Mindketten olyan komoly munkával álltak elő, hogy tanulmánykötetek sora foglalkozik az értelmeézésükkel, az olvasó meg alig győzte átrágni magát rajtuk. EP irodalmi sikerét személyes drámája váltotta fel: a Harmonia Caelestis minden alanyát édesapámnak nevezi, így aparegénye megírása után jött a társadalmi közbeszédet is meghatározó, ún. trauma, amikor apjáról, Esterházy Mátyásról kiderült, hogy ügynök volt. A Javított kiadás megírása az apával és a kibeszéletlen magyar történelemmel kísérelt meg szembenézni.

Eközben Nádas Péter a Párhuzamos történetek című, a rendszerváltás előtti időszakról szóló befejezetlen háromkötetes regényén dolgozott, sőt közben megírta Saját halál című, egészen elképesztő könyvét az infarktusáról. Egyébként óriási teljesítménye volt a százoldalas szexjelenet is a Párhuzamosban.

Örömteli, hogy a sokat emlegetett nyelvi börtönnek egyre kevésbé van nyoma, Dragomán Györgyöt rengeteg nyelvre lefordították, miközben a Guardian és a NY Times írt szerető, méltató kritikát A fehér királyról, Bartis németül és angolul is sikeres, utóbbi fordítást külön is díjazták, németre sokat fordítanak még mindig, köztük Grecsót, EP még mindig nagyon megy külföldön, míg NP nagy opuszát is fordítják. Kertész meg kötelező elem.

A nők évtizede

A listán ugyan csak két nő szerepel, Tóth Krisztina és Rakovszky Zsuzsa, ám a mögöttünk lévő évtized szerintem a nők irodalmi helyezkedéséről, aktivitásukról szólt, amihez kellett a Forgács Zsuzsa szerkeszetette két női antológia, az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis. Hosszan lehetne sorolni Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Balla Zsófia, Kiss Noémi, Gordon Agáta, Bódis Kriszta, Bán Zsófia, Lovas Ildikó, Takács Zsuzsa és még sokan Férfiközpontú irodalmunkba ilyen politikai aktussal sikerült nagyon sok tehetséges szerzőt beemelni és ismertté tenni. Fontos feladat, hogy egyenlő lehetőségeket kapjanak a játéktéren. De a magyar könyvkiadás kevésbé kísérletező, kevésbé vakmerő, amit sokféleképpen bizonyítanak. Se marketingben, se borítóban, se alapanyagban nem vesszük fel a versenyt senkivel, akivel kellene, ellenben a biztonságra, így a középutas biztonsági megoldásokra játszunk.

Mit tettek az apák?

Nemcsak EP nagy aparegénye miatt, hanem Györe Balázs, Grecsó Krisztián, Rakovszky Zsuzsa és Kukorelly Endre szövegei miatt is, az elmúlt tíz év az apák bűneivel való szembenézéssel telt, hogy csak néhány példát kiemeljek. Apák mindenhol, míg anya szinte csak egy van Bartisnál, de ott is az apa hiányában alakul ki a baj. Az apa képviseli az előző rendszert, amivel valahogy végre szakítunk, ő képvisel minden rosszat és néhány jót, ő a minden. Háy János A gyerek című regénye úgy szakít az aparegény hagyományával, hogy főhőse igazából soha nem nő fel, nem bír igazi, mindenható apává válni. 

Hol vannak a krimik és scifik?

Fájóan hiányoznak a listáról a népszerű, szórakoztató irodalmak, mert a nagyon népszerű könyvek, mint Csernus Imre, Müller Péter vagy Friderikusz Sándor könyvei, nehezen értékelhetők szempontunkból. A magyar szórakoztató irodalom pedig roppant mód alulkezelt, alig hallani jó scifiről, krimiről. Népszerűségét és fontosságát tekintve Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut című regénye is elférne a listán, mivel 140 ezres eladásával óriási eredményt ért el, és mondhatni megtalálta az olvasóit. Műfaji regényekkel bajban vagyunk, nem sok jelenik meg belőle, ami megjelenik, az se túl jó, se nem népszerű, ezért volt nagy meglepetés a filmnoirok hangulatát a harmincas évek Budapestjén megidéző Kondor Vilmos-regény, a Budapest Noir, mert jó stílusban, a műfaji keretek között jelent meg.

Irodalom és internet

Az évtizedet ugyan nem határozta meg az internet, de a következőt mindenképpen igen, mert a Telep-csoport példája jól mutatja (többen is a listán), hogy nemcsak online műhelyként működtek jól, hanem ügyesen vezették be magukat az irodalomba. Az biztosnak látszik, hogy könnyebb és hasznosabb irodalmi közösségeket lehet működtetni a neten, amire jó példa a megszámlálhatatlanul sok könyvekkel és irodalommal foglalkozó blog (magyarul és idegen nyelveken is), amik komoly véleményformáló szerepet töltenek be, és amik lazítottak az addigi nagyon komoly nézőponton. A közösségi média másik színes, itthon még a kezdeti szakaszában lévő területe a közösségi oldalak (Könyvkolónia, Moly, LibraryThing, Readme), illetve az iWiwen és Facebookon működő kisebb könyv- és irodalomközösségek. Magyarország néhány évvel lemaradt ugyan a külföldi tendenciáktól, de hamarosan minden sokkal szebb lesz, jönnek az ekönyvek.

A tovább után a lista:

50-41.

40-31.

30-21.

20-11.

10. Marno János: Nárcisz készül, P'Art, Budapest, 2007.

Marno szokatlanul hosszas hallgatás után 2007-ben jelentkezett a Nárcisz készül című kötettel, amely a költő lírája kapcsán addig megosztott irodalmi közvéleményt végre szinte maradéktalanul meggyőzte. A korábban enigmatikusnak, érthetetlennek tartott marnói líra Nárcisz megérkezésével került a helyére. A tükörkép-alak felhasználásával még erőteljesebb, letisztultabb versbeszéd jött létre, amely végletekig önreflexív. Marno Nárcisza segítségével még mélyebbre jut el az önmegismerésben, ezt a fájdalmas, de konokul végigjárt utat a tükörjátékból fakadó (Nárcisz – lírai én) nyelvi kiszámíthatatlanság teszi egyedivé és kimeríthetetlenné.

 

9. Győrffy Ákos: Nem mozdul, Magvető, Budapest, 2007.

Györffy Ákos Nem mozdul című verseskötete a 2007-es könyvhétre jelent meg. A kötet a szerző új írásai mellett többségében korábbi verseit, azok újraírt, továbbírt változatait tartalmazzák. A Nem mozdul precízen megszerkesztett verseskötet, szimmetrikus, körkörös elrendezésű ciklusokból áll, a kötet elejétől és végétől befelé haladva, a középpont felé, ehhez hasonló szerkezeti sajátosságokat egyes ciklusokban is felmutatva. Györffy Ákos az egyik legsajátosabb nyelvezetű kortárs költő, főként gondolati-filozofikus, meditatív költeményeinek szövegvilága merőben prózai, hatásmechanizmusa mégis roppant erőteljes, versei közege szakrális-szimbolikus elemekből építkező világ, melyben a szöveg prózaiságát, a megidézett-alkotott terek hangulatai ellenpontozzák. Ahogy a fülszöveg is kimondja, eszköztelen költészetet művel, mely mégis a legváratlanabb pillanatokban képes felerősödni és működésbe lépni. Jó példa erre a Könyvesblog költészet napi akcióján megjelent, Havazás Amiens-ben című verse is.

 

8. Tóth Krisztina: Porhó, Magvető, Budapest, 2001.

Válogatott régi és 1997-2001 között keletkezett új verseit gyűjtötte egybe 2001-ben megjelent Porhó című kötetébe Tóth Krisztina. Két alapvető vonás jellemzi a kötet verseit: a beszéd fonalának, szálainak tudatos és rendszeres elvesztése és a kimondhatatlan kimondására való törekvés. Tóth Krisztinára jellemző a jelentéktelenségek, a banalitások iránti felfokozott érzékenység. Laza, látszólag szerkesztetlen, a belső monológ asszociációs technikájával élő versek a kötet darabjai, ám ez a szerkesztetlenség fontos és tudatos lépés, a költő folyamatosan játszik a szöveggel, mutatják ezt a rájátszások, intertextuális költemények. Interjú Tóth Krisztinával

 

7. Kemény István: Élőbeszéd, Magvető, Budapest, 2006.

Kemény ötéves hallgatást tört meg a 2005-ben megjelent kötetével, amellyel sikerült immár sokadszorra bizonyítania, hogy nemzedékének egyik legfontosabb költője. Az Élőbeszéd tulajdonképpen afféle számvetés, amelyben a versek beszélője Kemény költészetére jellemző módon egészen hétköznapi módon járják körül az élet végső nagy kérdései és egészen emelkedetten szólnak a hétköznapi élet apró-cseprő ügyeiről. Kicsit dalszerű, szinte eszköztelen líra, ami mégis mindig éppen beletalál.

 

6. Bartis Attila: Nyugalom, Magvető, Budapest,

Megrázó könyv egy beforduló színészanyáról és annak költő lelkületű fiáról. A regénybeli író megírja, hogy meghalt az anyja, ami már épp elég fájdalmat és feszültséget hordoz. Az anya alatt itt érteni kell mindent céltól, a szenvedésen át a levegőig még az erotikát is, mert a valaha sikeres színésznőből lett hárpia kitöltötte a fiú életét teljesen. Szeretők és családi történetek kavarodnak, miközben a fiú tényleg megismeri anyját, és így önmagát is, miközben szabadulni próbál a fojtogató kötelékből. Az anyáról feldolgozhatatlannak tűnő titkok, és mindent átalakító megalkuvások derülnek ki, nem könnyít meg semmit. A regény angol fordításe 2008-ban a legjobb lett. A regényből Alföldi Róbert készített filmet, miután Garas Dezső rendezésében nagy sikerrel játszották színházban is.

 

5. Borbély Szilárd: Halotti pompa, Kalligram, Budapest, 2006.

Borbély Szilárd verseskötetének szörnyű előélete, hogy a szerző szülei 2000 karácsonyán tragédiáként végződő rablótámadásban megtámadták a saját lakásuban. A Halotti pompa egy felfoghatatlan személyes tragédia megrázó, és nyugodtan hozzátehetjük, gyönyörű emlékműve. A fegyelmezett szerkezetű kötet az egyházi irodalom és a klasszikus költészet szerkezeti és nyelvi megoldásaiból építkezve végzi el a fájdalmas gyászmunkát, amelyben a brutális gyilkosság áldozatává lett édesanya és a megfeszített Krisztus sorsa mindvégig egymásra vetül. A Halotti pompa hatása alól olvasója talán sosem szabadulhat.

 

4. Kertész Imre: Sorstalanság, 1975

"Ma nem mentem iskolába" - így kezdődik Köves Gyuri visszaemlékezése, ami egy végeláthatatlan folyamatot indít be. A Sorstalanság elolvasása után érthető, hogy „Auschwitz után csakis Auschwitzról lehet verset írni", ahogy Adornót átköltötte Kertész. Tizenhárom év alkotás és várakozás után 1975-ben jelent meg először a Sorstalanság, komoly visszhangot vagy sikert nem ért el, szinte reménytelenül hullott feledésbe, se az irodalomtanításban, se a kritikai életben nem kapott kiemelt helyet. Spiró György szerint a hazai kritika a felelős azért, hogy ennyire visszhangtalan maradt a regény. A regényből Koltai Lajos rendezésében film is készült. Az évtized könyvei közé Kertész Imre 2002-es Nobel-díja miatt került, mert szinte ismeretlenül robbant be a köztudatba, viszont azóta az egyik legjelentősebb regényünk. Teljes könyv a DIA-n

 

3. Dragomán György: A fehér király, Magvető, Budapest, 2005.

Tizennyolc nyelvre fordították le Dragomán György valóban remek regényét, ami egy kamaszfiú történetét meséli el 18 fejezetben. A történet vélhetően Romániában és vélhetően valamikor a 80-as években játszódik, bár konkrét utalás erre szinte alig akad a regényben, de azt tudjuk, hogy Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988-ban jött át Magyarországra. Dragomán a gyermeki elbeszélő segítségével mesél családról és világról, aki minden aprót óriásira nagyít, az óriásiból, mint a történelem és politika, pedig aprót varázsol. Kritika a könyvesblogon

 

2. Nádas Péter: Párhuzamos történetek, Jelenkor, Pécs, 2002.

Az elmúlt évtized legnagyobb vállalkozása, a lehetetlen megkísértése Nádas Pétertől, aki a háromkötetes Párhuzamos töténetek című regényében a történelem és a személyes érzékelés olyan magasszintű megírását hozta létre, hogy a szerteágazó szövegfolyam szinte elnyomja olvasóját. Ráadásul Nádas szövegalkotásával mindenféle nyelvi tabut le akar rombolni, ami a személyes és társadalmi hazugságokat és problémákat okozza. Ennyi kritikus egyszerre még nem jött zavarba, mert nincs egy történet, történetek vannak, amik keresztezik egymást, szinte jegyzetelni kell. Tíz évig írta a befejezetlen regényt, ami az 56 utáni időszak köré szerveződik szintén családregény-formát öltve. Nádas e regényében írta meg a magyar nyelv leghosszabb és legkitartóbb szeretkezését mintegy száz oldalon. Teljes könyv a DIA-n. Interjú NP-vel

 

1. Esterházy Péter: Harmonia Caelestis, Magvető, Budapest, 2000.

Az évtizedet Esterházy Péter harmadik óriásmunkája (Termelési regény, Bevezetés a szépirodalomba) határozta meg, ami egy igazi aparegény. Apa benne mindenki az elbeszélőn át a királynő komornyikjáig. A család története egy ország története, és minden szereplő Édesapám. A két nagy egységből álló kötet első része számozott mondatokból mikrotörténetekből áll, a második viszont hosszabb, elbeszélő jelleget ölt. Kétszer is legendássá vált első mondata (Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot), mert a korábbi első mondat annyira rosszul állt a szöveg elején, hogy Esterházy újraírta a regényt, pedig már majdnem leadta, illetve az apja ügynökügye a Javított kiadásban ez némi problémát okozott, hogy mi is van a hazugsággal. Teljes könyv a DIA-n. Interjú EP-vel

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr941687591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.