Olvass!

KönyvesBlog

Ámosz Oz, a stílus archeológusa

2010. április 22. Burden
Ámosz Oz 1939-ben született Jeruzsálemben. Irodalmi érdeklődését minden bizonnyal apai ágon örökölhette, nagyapja maga is verseket írt. Olyan orosz nyelvű szentimentális költemények szerzője volt, amelyek egy soha-nem-volt, aranykori Jeruzsálem csodáit és a héber nyelv szépségét dicsérik. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy Oz nagyapja sokáig nem ismerte a héber nyelvet és Jeruzsálembe is csak 1933-ban jutott el. Függetlenül ettől biztosnak látszik: Amos Oz pályafutását és identitásának alakulását nagyban befolyásolták családi gyökerei. A Könyvfesztivál vendége lesz.
 
 
Ez a család sok tekintetben a közép-európai zsidó famíliák tipikus történetét járta be, noha kis szerencsével sikerült elkerülniük az európai holokauszt borzalmait. Oz nagyapja az oroszországi Odesszában élt, a korai cionista közösség tagja volt. 1917-ben, az októberi szocialista forradalom után – a feszült politikai légkör miatt - Vilniusba kellett menekülnie, amely akkoriban éppen Lengyelországhoz tartozott. Ahogy telt-múlt az idő, az antiszemitizmus úgy öltött ott is egyre elviselhetetlenebb mértéket, végül a családfő úgy határozott, Vilniusból is tovább kell állniuk. 1931-ben az Egyesült Államokba folyamodott vízumért, de az amerikaiak elutasították. Angliával és Franciaországgal  is próbálkozott, mindhiába. Végső elkeseredésében még ugyanebben az évben német állampolgárságot is kért, ám a weimari köztársaság – szerencsére - szintén megtagadta a kérelmet. Ha nem így lett volna, Ámosz Oz talán meg sem születik.
 
A család 1933-ban Palesztinában, Jeruzsálemben telepedett le. Nagy megrázkódtatás volt ez számukra, hiszen a civilizált, európai életkörülményekhez szoktak hozzá. A harmincas évek Jeruzsáleme bizony nem azt a városias környezetet, nem azt a kulturális közeget nyújtotta, amit egy Európában szocializált értelmiségi elvárhatott volna. Oz nagyapja felhagyott a versírással és kereskedni kezdett: az előző évi bécsi divatot importálta Jeruzsálembe. Az üzlet sokáig fényesen ment, aztán amikor egy másik, ügyesebb üzletember párizsi divatcikkekkel próbálkozott, az üzlet egykettőre tönkrement.
 
 
Ámosz Oz édesapja összehasonlító irodalomtörténetet tanult még Vilniusban, így Jeruzsálemben is akadémiai pályára vágyott. Itt azonban nem kapott a végzettségének és műveltségének megfelelő állást, így könyvtárosként helyezkedett el. Ettől függetlenül számos irodalomtörténeti munkát közreadott. Oz édesanyja, egy lengyel-zsidó molnár lánya 1934-ben huszonegy évesen került Palesztinába. Szerelemből házasság lett, 1939-ben pedig megszületett Ámosz Klausner, akit Ámosz Oz néven ismert meg a világ.
 
Oz édesanyja 1952-ben öngyilkosságot követett el, két évre rá pedig a tizennégy éves fiú az apja elleni lázadását kifejezve megszökött otthonról, és a Chulda nevet viselő kibucba költözött, ahol innentől kezdve egészen negyvenhét éves koráig élt. Az eredeti családnevét is ekkor dobta el és vette fel az Oz nevet, ami héberül annyit jelent: „erő”. Ámosz Oz a kibucban a gyapotföldeken végzett kemény fizikai munka és az írás között osztotta meg a munkára szánt idejét. A hatvanas évek elején irodalmi és filozófiai tanulmányokat folytatott, ekkor jelentek meg első elbeszélései is. 1987-től 2006-ig a héber irodalom tanára volt a negevi Ben-Gurion Egyetemen.
 
 
Ámosz Oz munkássága erősen társadalmi-politikai karakterű. Számos fikciós és nem fikciós munka szerzője, műveinek sokfélesége ugyanakkor egyensúlyt teremt a zsidó örökség felmutatása és az irodalom nyelvi függetlensége között. Könyveit több, mint 30 nyelvre fordították le. Bernd Feininger 1986-os Oz-monográfiájában "a személyes kifejezésmód mesterének nevezi", aki nem csak szavakat, de árnyalatokat is képes találni az egymástól eltérő embertípusok és generációk érintkezésének ábrázolására. Oz prózaművészetét felettébb differenciált szókincs és rugalmas mondatszerkesztés jellemzi, fáradhatatlanul tárja fel a héber nyelv régi kifejezéseit, olyannyira, hogy Feininger szerint a „stílus archeológusának” is lehetne nevezni. Szereplőinek világa elsősorban és mindig nyelvi világként karakterizálódik. Amos Oz szerint a mai héber nyelv olyasféle fejlődésen megy keresztül napjainkban, mint az angol I. Erzsébet és Shakespeare korában. Az írók és költők rendkívüli szabadságot élveznek, amikor új szavakat, nyelvi kifejezésformákat találnak. „Ha szükségem van egy szóra, ami nem létezik, megalkothatom én magam, hozzátéve egy bibliai szóhoz egy elő- vagy utótagot. Egyszer egy taxisofőr, akinek fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok, egy olyan szót használt beszélgetés közben, amit én találtam ki. Ez a legtöbb, ami a halhatatlanságból juthat egy embernek. Lehet, hogy a könyveimet holnapra már elfelejtik, de ez a szó élni fog, minden bizonnyal addig, amíg maga a nyelv.” – írja a szerző Európa és a Negev között című szövegében.
 
Ámosz Oz európai gyökerei ellenére, vagy épp ennek tudatában, mindenekelőtt izraeli zsidónak vallja magát. Bár a szülei számos európai nyelvet ismertek, magukkal vitték Palesztinába európai műveltségüket és kulturális identitásukat, neki csak egyetlen nyelvet tanítottak meg: a hébert. Oz politikai identitását egyértelműen meghatározzák azok az évtizedek, amelyet a Chulda kibuc lakójaként töltött el. Itt ismerkedett meg a korai szocialista cionisták eszméjével, ami gyökereiben tér el más cionista mozgalmakétól, ugyanakkor nagyban különbözik a marxisták szocialista eszméjétől is. Alapelve a zsidóság megújító átrétegződése volt: a kereskedőkből, kézművesekből, értelmiségiekből álló társadalmi hierarchia alapját akarták létrehozni a parasztság, és a szinte teljesen hiányzó munkásosztály megerősítésével. Ámosz Oz egyik alapítója volt a Békét Most! mozgalomnak, amely az izraeli-palesztin konfliktus mielőbbi békés megoldását szorgalmazza. Az író gyakran hangoztatott nézete, hogy az izraeli-palesztin konfliktus nem vallási-kulturális konfliktus, hanem afféle ingatlanvita, amely a „két nép két állam”- elvének alapján orvosolható. Másrészt Ámosz Oz többször hangoztatott nézete az is, hogy a nyugati civilizáció és az iszlám világ között feszülő konfliktus sem kulturális karakterű, hanem a fanatikus kisebbség és a mérsékelt többség konfliktusa.
 
A szerző számos munkája olvasható magyarul, többek között a Hogyan gyógyítsuk a fanatikust című esszékötete, a Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi ihletésű regénye. Legújabb könyve, a Rímek életre, halálra a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg az Európa Könyvkiadónál.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr261935468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.