Olvass!

KönyvesBlog

Aki a halála után kapott Oscart

2010. május 19. barraban

C+

Janet Fife-Yeomans: Heath Ledger élete

Fordította: Gellért Marcell

Athenaeum Kiadó, 2009, 319. oldal, 2990 Ft

 

 

Bár sorsa közel sem volt annyira tragikus és önpusztító, mint Jim Morrisoné, Janis Jopliné vagy Kurt Cobainé, 28 évesen sikerült gyógyszer-túladagolásban meghalnia, s ezzel a „gesztussal” helyet csinált magának a fiatalon elhunyt hírességek gyászos panteonjában.

Pedig az ausztrál Heath Ledger nem számított nehéz kamasznak, sem ok nélkül lázadónak: családja és barátai kiegyensúlyozott, jókedvű, magabiztos vezéregyéniségként jellemzik, aki cseppet sem szolgált rá baljóslatú nevére (Emily Bronte Üvöltő szelek című regényének Heathcliffe-je alapján keresztelték el). Sakkbajnok volt, gokart- és hokiőrült, briliáns pókerjátékos, tehetséges szörfös és zenész: első igazi nagy szerelme mégis a színház lett, második, egyben legkomolyabb kapcsolata pedig a mozi, ami mellett haláláig kitartott, sőt, egyesek szerint ebbe a szenvedélybe pusztult bele. Ledger mókás akcentusú, szöszke tinibálványból avanzsált komoly filmszínésszé, amikor imponáló vagánysággal elvállalta egy sok sztár által visszautasított introvertált, homoszexuális cowboy szerepét, majd az anarchista-szadista pszichopatára formált Jokerrel belépőt váltott a filmtörténet legemlékezetesebb gonoszainak illusztris páholyába (Oscart is kapott érte posztumusz, Peter Finch után másodikként a történelemben).
 
Janet Fife-Yeomans, a sidney-i Daily Telegraph oknyomozó újságírója a dédnagyapától kezdi levezetni a Ledger-genealógiát, ami kicsit túlzásnak tűnik: nem valószínű, hogy egy filmsztár életrajzát megvásároló rajongót hosszú oldalakon keresztül lekötné az összes felmenő apró-cseprő ügye, szövevényes kapcsolata és anyagi bukfence. Ezek a néhol kétes forrásból származó adatok elég feleslegesek, nem kapcsolódnak szervesen Heath életének eseményeihez. Aztán, ha az ember túlesik a részletes és fárasztó bevezetőn, egy színvonalasabb női magazin Ledger–különszámának felturbózott változatába mélyedhet.

Kiderül például, hogy a színész az idősebb nőkhöz vonzódott, nem kevés bulvárbotrányt generált és élete vége felé meggyűlölte az őt szüntelenül vegzáló ausztrál sajtót. Barátainak szívesen osztogatott ajándékokat a discmanektől a hangversenyzongoráig, sok sört vedelt, és a füvet sem vetette meg. Először nem akarta elvállalni a Túl a barátságon Ennis del Mar-jának hollywoodi csillagok közé repítő szerepét és szinte egész életében szenvedett az álmatlanságtól.

Fife-Yeomans a sztárt a végletekig kizsigerelő és aztán halálba hajszoló Joker-szerep mítoszát interjúk, visszaemlékezések segítségével igyekszik lerombolni, komplexebb, hihetőbb álláspontot képviselve Ledger halálának okairól – ahhoz viszont nincs elegendő muníciója, hogy az életerőtől duzzadó, macsó színész magányba és depresszióba zuhanásának körülményeiről pszichológiailag hiteles képet adjon. A könyv tehát nem egy Norman Mailer-biográfia (lásd a Marilyn Monroe-ról írt alapművet), de rajongóknak ajánlott. Bulvárban tudós, többre nem szabad számítani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr361973210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.