Olvass!

KönyvesBlog

Módra Ildikó – Szalma Edit: Trapp - részlet

2010. május 20. könyvesblog

Módra Ildikó – Szalma Edit: Trapp (részlet), Naphegy kiadó, 2010, 88 oldal, 2990

1. fejezet

Egyértelműen ló

A nap unatkozott.
Fülledt, nyári délután volt, még a por is elnehezült az álmosságtól, és lustán szétterült az úton, és meg sem mozdult, a nap hiába piszkálta a sugaraival. Még egy cserfes szarka sem akadt, akinek fekete-fehér tollait összeborzolhatta volna. Már-már feladta a reményt, hogy valami érdekeset találjon a földi világban, amikor végre mozgást látott odalenn…
Az utca végén bukkantak fel, ketten voltak, lassan poroszkáltak, úgy helyezték a lábukat egymás után, mintha veszélyes terepen járnának, pedig nem volt alattuk semmi más, csak a délutáni sziesztáját élvező por. Úgy tűnt, mindkettőjüket lefoglalja valami fontos, emésztenivaló gondolat. Mi több, amikor ráfordultak a kocsifelhajtóra, amúgy sem szapora lépteiket még jobban visszafogták. Az egyikük már tétován nyújtotta kezét a zöldre festett kapun kornyadozó sárgaréz kilincs felé, amikor az ajtó hirtelen felpattant.
– Emmegmi??? – torlaszolta el a bejáratot egy szoknyába bújtatott kérdőjel.
A jó előre kigondolt magyarázat leszaladt a csizmaszárba, s onnan ki sem lehetett rugdosni, így a kérdőjel vitte a szót. A szó pedig akörül forgott, hogy sem bizonyos lovak, sem további állatmenekültek a portára be nem tehetik a patájukat vagy más erre alkalmas testrészüket. A kapun kívül rekedtek egyike ugyanis a ház gazdája volt, a kezében tartott szár végén pedig egy meglehetősen tanácstalan ló volt látható.
A nap feltette a lábát egy arra kóborló felhőre, és érdeklődve várta a folytatást. Rémlett neki, hogy egyszer, nagyon régen, már látott valami hasonlót, Trójában talán, ott is valami lovat kellett bejuttatni a kapun, de nem nagyon emlékezett, mi lett a történet vége…
Szőr Trapp, mert hogy ez volt a szebb napokat is megélt paripa becsületes neve, napok óta nem értette, mi történik vele. Csak azt gyanította, hogy pillanatnyilag nem sokra menne a tudományával. Bár kiváló eredményekkel dicsekedhetett trappban, galoppban és vágtában, ebben a szorult helyzetben mégis inkább igyekezett összehúzni magát.
Sikerült néhány lépést beljebb araszolniuk, úgy préselődött össze ló és ember, mintha réges-régi bajtársak volnának a veszedelemben. A magyarázat kárörvendően kuncogott a csizmaszárban, majd hanyatt vetette magát azzal a felkiáltással, hogy rá ma már úgysem lesz szükség, az akciót nélküle is végre tudják hajtani. A nap is elégedetten dőlt hátra, bár miután a párnának használt felhő időközben odébb úszott, csaknem lebucskázott az égről.
Szőr Trapp nem a származásának köszönhette nemesi címét, de miután széles körben kivívta a cirkuszi állatok elismerését, lovaggá ütötték.
– Üthettek volna kisebbet, úgy sajog a vállam – panaszolta még napokkal később is. Így lett Szőr Trapp. Ezután még nagyobb méltósággal viselte a tollas fejdíszt, a megfelelő vezényszóra elegáns mozdulatokkal heveredett le, zenére forgott, dobszóra pörgött, és sosem ijedt meg a közönségtől, az elefántoktól és a vihartól. Mindenkit elviselt a hátán, ha azt a mindenkit éppen nem Átoknak hívták. S volt még valami, ami világhíressé tette a cirkusz világában: képes volt kidobbantani a pontos időt. Ilyet talán még a sokat tapasztalt nap sem látott!
Ez a nemes lélek most azt vette észre magán, hogy kezd inába szállni legendás bátorsága. Szerencsére a gazdának végre sikerült előráncigálni valamicskét a magyarázatból: egy szülinapot emlegetett meg valami szünidőt is…
Joggal merül fel hát a kérdés, hogy mit keres Szőr Trapp a poros utcában, a zöld kapuban, egy villámokat szóró tekintetű asszonysággal szemben. Az úgy volt, hogy Szőr Trapp cirkusza tönkrement. Csődbe jutott. A társulatnak befellegzett. Ha lett volna rolójuk, azt is lehúzták volna. Átoknak – a különleges jogokkal felruházott csimpánznak – szabad bejárása volt az emberek lakókocsijába. Egészen addig, persze, amíg valami rossz fát nem tett a tűzre. Ő hozta a hírt a szörnyről, aki be fogja kebelezni a cirkuszt.
– Az emberek mindinkább rá figyelnek – mesélte a jól értesült majom –, s ahelyett, hogy színültig töltenék az egyre foszladozó sátor nézőterét, inkább előtte ülnek, és a képernyőjét bámulják.
Hitték is, nem is az állatok, ezzel együtt a sátor tovább foszlott és szakadozott. Aztán a Direktor egy szomorú vasárnap szélnek eresztette a Piccolo Cirkusz Világszám! társulatát. Az embereknek persze könnyebb volt, a Direktor példának okáért elment Toszkánába olajbogyót termeszteni, a fiatalabbak pedig elszerződtek más, szerencsésebb sorsú cirkuszokhoz. Ahol még nincs foszlás, szakadozás, ahol télen fűt, nyáron hűt a sátor, s ahol még mindig tudnak a dobozszörnynél érdekesebbet mutatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr592018177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.