Olvass!

KönyvesBlog

Az igazi Lencsilány miatt nem tudott rajzolni [Interjú Lakatos Istvánnal]

2010. május 30. -Szűcs Gyula-

Lakatos István a tavalyi Alfabétája mellé idén bezsebelt még kettőt: a Vasárnap kiütéssel győzött Kép-novella kategóriában, és ő lett az Év Képregényrajzolója is a 6. Képregényfesztiválon. Lencsilány atyját a képregényrajzolók nyűgjeiről, a jövőbeli terveiről és persze a nőkről faggatuk.

 

Nekem kívülállóként az Alfabéta csak egy ronda medenceátúszó oklevél, meg néhány ingyenképregény. Neked mit jelent a díj?

Lehetőséget. De hogy ez milyen lehetőség lesz, teljesen emberfüggő minden győztesnél. Az első Alfabéta-díj mindenkinél azt jelenti, hogy onnantól az illetőre célirányosan figyelnek. Az én szituációm viszont most teljesen más volt, mint a tavaly. Akkor egy szombat délelőtt betévedtem a Gödörbe, és senki sem tudta, ki vagyok. Most meg egészen durva helyzet volt: 4 kategóriában jelöltek 5 díjra, két adaptációmat (a Fekete csöndet, meg a Kutyabizniszt), és ott volt még a rögtönzésem is.

Mit csinálsz tripla Alfabéta-díjasként most, hogy már kiheverted az ünneplést és a másnaposságot? Készül egy újabb képregény?

Sokat gondolkodom ezen, de még mindig csak ott tartok, hogy Táltoslány története, vagy a Miserere Homine inkvizítorának múltja jelenleg nem terv, csak álom. Az a baj, hogy csak képregényrajzolásból itthon nem lehet megélni, és nekem hónapok óta nincs a rajzoláson kívül rendes munkám. Azt eddig is tudtam, hogy az önmegvalósítást nem szokták megfizetni, de én még mindig kölcsönkérek hó elején, hó közepén és hó végén, hogy kifizessem az albérletet, ahol a költő haverommal lakok. Ez gáz, mert novemberben leszek 30 éves, és mindig feltörnek bennem a kispolgári vágyak: kis mosógép, kis feleség, kis lakáshitel kellene végre.

Mi az akadálya?

Úgy érzem, túl speciális dolgot csinálok, és ezért engem nem lehet eladni bármilyen felületen. Itthon speciális helyzetben vagyunk, mert nálunk nincs képregényrajzoló, csak reklámgrafikus, aki néha rajzol képregényt is. Nekem viszont csak ez az egy stílusom van, mert soha nem tanultam rajzolni, csak egy elcseszett bölcsész vagyok.

Ez a „Tim Burton-stílus” akkor kizárólag a képregényekben és a mesekönyvekben működik?

Nem tudom, mert nem jönnek más típusú megkeresések. De már attól is félek, ha összejönne valami, mert nagyon durva volt az elmúlt négy hónapom, amit a Lencsilánnyal töltöttem. Februárban kellett volna elkezdenem a munkát, de nagyon nehezen rázódtam bele, nem nagyon tudtam Lencsilány-történetet rajzolni az igazi Lencsilány miatt. Aztán ahogy kezdtem belelendülni, egyre halványabb lett az eredeti koncepció is, az óriásos mese például ezért lett teljesen más hangulatú. Viszont azóta is egyfolytában beteg vagyok, minden bajom van. Pszichésen nagyon kimerültem, mert a maximumot adtam bele ebbe a kötetbe. Csak onnan tudtam, hogy milyen nap van, hogy éppen melyik friss sorozatepizódot töltöm a netről.

Más magyar rajzolókhoz hasonlóan betámadod te is a külföldi piacot?

Először nézzük meg, hogy a Lencsilány egyáltalán itthon eladható-e, utána gondolkozzunk külföldben. Úgy tudom, a Kordejékkel dolgozó Kopecky Csaba is kapott a kötetből, remélem, meg tudja mondani, hogy ez így eladható-e mondjuk a franciáknak. Eddig is nagyon féltem a Lencsilány-könyvtől, de most félek csak igazán, hogy akik megvették, hogyan fogadják majd be. És mit írnak majd róla a kritikusok? Az egy dolog, hogy most a díjaim miatt kíváncsiak rá, és  mindenki belenéz. De mi van, ha otthon, amikor becsukja a könyvet, felszisszen, hogy „Csessze meg, így is szar az életem, hagyjon már ez a Lakatos a hülye depressziós képregényével!”

Volt azért pozitív élményed is, ugye?

Persze. Van végre egy saját könyvem, amit hihetetlenül sokan akarnak dedikáltatni. A Képregényfesztiválon legalább 50 ember akart saját Lencsilányt, utólag kicsit sajnálom is azokat, akik a sor elején voltak, mert nekik még nem tudtam az aláírás mellé figurákat rajzolni, mint a profik. A legvégére azért összehoztam egy kevésbé gázos rajzos dedikációt.

Az igazi Lencsilánynak is adsz a könyvből?

Egyszer egy elérzékenyült pillanatomban írtam neki mailt, hogy kér-e belőle. Azt mondta, igen.

És ha már nők: igaz, hogy az expornós Mészáros Dóra a Facebookon kért tőled dedikálást a Lencsilány-kötetébe?

Igen. Én szeretem az ő munkásságát, ő meg a Lencsilányt, ennyi.

 

Istvánnak a 6. Képregényfesztiválhoz időzítve jött ki a Nyitott Könyvműhelynél az első önáló kötete, a Lencsilány című, gyerektörténeteknek egyáltalán nem nevezhető dark/urban fantasy-gyűjtemény, amit nemcsak azért vártunk a Hellboy-nál és Stephen Kingnél is jobban, mert első blikkre tiszta Halott menyasszony, másodjára meg Varjúdombi mesék, hanem mert sokkal-sokkal jobb ezeknél.

 

Már nem vagyok annyira büszke arra, hogy én honosítottam meg a hazai manstream médiában a "Lakatos a magyar Tim Burton" hasonlatot, mert erre alaposan rácáfolt a Lencsilány-kötetben a depresszióját zseniális felnőttmesékké konvertáló szerző. Kétségtelen, hogy Tim Burton és Lakatos képi világa is tele van csigavonalban csavarodó hajkoronákkal és köpenyekkel, düledező kunyhókkal, kicsavart törzsű fákkal, pókháló-függönyökkel, halott menyasszonyokkal, és egyéb, kötelezően dark kellékekkel, valamint irodalmi/filmes utalásokkal, de van egy nagy különbség kettejük történetszövési technikája között.

Tim Burtonnél akárhány koponya és halott felbukkanhat, a mese vége mindig jól végződik, és az utolsó jelenet rendszerint hóeséssel (a Csokigyár esetében porcukros műhóeséssel) zárul. Lakatosnál viszont mindig ott van még egy újabb oldal a happy end után, ahol a szinte arcul csapja az olvasót a szomorúság. Lakatos az agyonkoptatott "És boldogan éltek, amíg meg nem haltak."-befejezésből bizony a halált is megmutatja, és pont ettől lesz minden burtoni ihletésű munkája zseniálisabb, mint az egyre inkább kommerszé váló stop motion-filmes teljes életműve.

Lakatos ráadásul sajátos magyar ízvilággal bolondítja meg a Tim Burton-i gótikus mesékből elcsent hozzávalókat. A '80-as évek vége és a '90-es évek eleje tapinthatóan ott sistereg minden oldalon: a képkockákban minden sötét lyukból szemek figyelnek, akárcsak a Sajdik-illusztrációkkal díszített Pom Pom-könyvekben; az elveszett kislányt Wartburg rendőrautóval keresik; Lencsilány anyukájának narancssárga Polski Fiatja van (bár ebben a kötetben még nem látszik, mert István szerint beálltak vele a ház mögé), és még a moziban is a VHS-másoló korszak kedvenc Bud Spencer-filmje, a Kincs ami nincs fut, pedig az jóformán csak nálunk, meg az olaszoknál volt siker. Az olvasó szinte már várja, hogy a következő oldalon is felbukkanjon egy gyerekkorunkból ismerős Moncsicsi vagy egy pedálos Moszkvics, de Lakatos csak elvétve enyhíti ilyen kapaszkodókkal a fullasztóan szomorú meséit.

A kötetben a jól ismert, és egyben címadó Lencsilány-dalocska mellett 4 nagyobb történet, és néhány önállóan is működő, egész oldalas illusztráció kapott helyet. A hangulat fokozatosan durvul be: Az elhasznált ember még egy könnyed kis tanmese arról, hogy nem szép dolog csúfolódni, és hogy a csúnya vagy félelmetes emberek is lehetnek jó fejek, úgyhogy sose ítélj elsőre. A Pókháló kisasszony talán a "legtimburtonosebb" történet, a gót mesék kötelező halott lányával, beszélő pókjaival és kicsavart fáival, bár ennek már szomorú a befejezése.

Filmes újságíróként a kedvencem természetesen A csúnya óriás című történet, amiben a félős Lencsilány a vakmerő babája követelésére (figyeled a párhuzamot a Ragyogással, ahol a kissrácot a saját, jóval agresszívebb ujja győzködi?) bemegy egy régi moziba, ahol a vásznon ugráló óriás csak a némafilmek fekete kockáiba írt fehér szöveggel tud beszélni (zseniális ötlet, kérem!). De hiába látjuk az egyik régi plakáton a Tim Burton-féle Batmant, ebben az emberi butaságról és közönyről szóló, megrázó történetben még az ő betoppanása sem tudta volna megakadályozni a tragikus végjátékot. A kötetet záró Fekete csönd pedig már igazi horror sztori, még a korábbi történeteknél is brutálisabban sokkoló lezárással(?). Innentől tehát nem kérdés: Lencsilányt kötelező külföldre is kivinni Scared Little Lily címmel! (Az osztályzatom természetesen: A+)

 

A szerző beleegyezésével a kötet Lencsilány és Pókháló kisasszony című meséjéből mutatunk néhány szívbemarkolóan gyönyörű részletet:

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr322040561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.