Olvass!

KönyvesBlog

Rejtélyes álnév, régi kedvenc, vadászkaland - ajánló [könyvhét2010]

2010. június 03. barraban

Egy igazi újdonsággal kezdem az ajánlókat, aztán lassan lépegetek az időben hátrafelé: az idei könyvhétre ugyanis már korábban megjelent művek újrakiadásával is kedveskedtek nekünk.
 

Julius J. Coach: Lánynak lenni veszélyes, Scolar Kiadó, Budapest, 2010., 200 oldal, 1990 Ft.
 

A cím alapján nem tippeltem nagy könyvesstand-megrohanást 18 év fölött, erre a borítón ott villog a nagy vörös „18 éven felülieknek”. Az egyik, neten talált ajánló is meghökkentett: „A finoman erotikus történetben a kislány célja az olimpiai bajnokság megnyerése.” Elég bizarr asszociációkat indít el bennem ez a mondat, és amikor a folytatásból megtudom, hogy „a szerző a hazai élet jeles és jól ismert képviselője”, aki álnéven publikálta a szóban forgó művet, alig bírok magammal. „Hazai élet”- hm, elég tág fogalom. Ki lehet a titokzatos ismeretlen? Költő, író? Médiaszemélyiség, műsorvezető? Egy merész pályakorrekciót végrehajtó politikus? Hoppá, beszélő név: valamelyik híres, olimpiai bajnokokat kinevelő edző?? Melyik? Várjuk együtt izgatottan a leleplezést.
 

Spiró György: Koccanás, Scolar Kiadó, Budapest, 2010., 125 oldal, 1750 Ft.
 

Először 2004-ben láthattuk a Katonában Spiró színdarabját, évekkel később Török Ferenc rendezett belőle állóképekkel operáló tökjó tévéfilmet. A csúcsforgalomban egymásba szalad egy csomó autó, a tulajdonosok kiszállnak, anyáznak, ahogy nálunk kevesebbért is szokás, aztán lassan megnyugszanak, asszimilálódnak és minitársadalmat építenek az út szélén virslivel, sörrel, lópikulával. Felvonul a rendszerváltás utáni magyar társadalom színe-java: menedzser és állásinterjúra siető agyonstrapált anya, tőzsdés, vállalkozó, rendőrök, focihuligánok, szappanopera-függő háziasszonyok, bulizni induló tinédzserek… Epés körkép a honi helyzetről, gagyi kapitalizmus, mankókon közlekedő fogyasztói társadalom, látszólagos összekovácsolódás, és végül a változhatatlannak tetsző, „magyarspecifikus” széthúzás. Érdemes megismerni, ugyanolyan aktuális, mint 6 évvel ezelőtt.
 

Sárközi Mátyás: Színház az egész világ- Molnár Ferenc regényes élete – Liliom öt asszonya, Noran Kiadó, Budapest, 2010., 328 oldal 3799 Ft.
 

A Színház az egész világ 2004-ben, a Liliom öt asszonya 2008-ban jelent meg először. Most egy kötetben láttak napvilágot Molnár Ferenc unokájának nagyapjáról közölt életrajzi írásai, melyek közül a Liliom öt asszonyát volt szerencsém elolvasni. A világhírű író finoman fogalmazva ellentmondásos alakja mellett olyan különböző személyiségű, ám egyformán érdekes asszonyok tűntek fel, mint az Adyval versengve szeretett Vészi Margit, a Vígszínház üdvöskéje, Varsányi Irén, a pesti sztár, Fedák Sári, a (ma) leginkább Makk Károly Szerelem című filmjéből ismert Darvas Lili, és az utolsó hűséges társ, Bartha Vanda. Aki szereti az érdekesen, igényesen megírt művészéletrajzokat egy bennfentes tollából, semmiképp ne hagyja ki.
 

Fekete István: Tűnődések, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2010., 224 oldal, 2599 Ft.
 

Hátráljunk vissza jó néhány évtizedet, körülbelül a huszadik század legközepébe. Aki nem ismeri Fekete István életrajzát, az is gyaníthatja, hogy a Tüskevár, a Vuk, és még ezer ifjúsági regény szerzője – mély állatszeretete ellenére - nem vetette meg a jó kis vadászatokat. Az talán kevésbé egyértelmű, hogy gazdatisztként szolgált, bár István bácsi szigorú, jóságos figurája a Tüskevárban adhatott alapot ilyen feltételezésekre (még a keresztnév is azonos!). A Tűnődések az író vadászattal és a gazdatiszti munkával kapcsolatos írásait gyűjtötte csokorba, melyek egy részét még sosem adták ki. A puskaimádók és a rokon szakmákban dolgozók biztos haszonnal forgathatják a kötetet, harcos állatvédőknek, Greenpeace-aktivistáknak azonban nem ajánlott.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr532048201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.