Olvass!

KönyvesBlog

Esterházy Péter: Esti - részlet [Könyvhét2010]

2010. június 04. könyvesblog

Esterházy Péter: Esti, Magvető, Budapest, 2010


,,Csak magamról beszélhetek. Arról, ami történt velem. Mi is történt? Várj csak. Voltaképpen semmi. De sokat képzelődtem." Kosztolányi Dezső 1933-ban adta közre Esti Kornél című kötetét, mely a magyar irodalom egyik remekműve.
Egy olyan könyvet jelentetett meg, melynek darabjai egymástól távoli időben jöttek létre, a kötetben viszont úgy élnek egymás mellett, mintha mindig összetartoztak volna. Esterházy Péter Esti című könyve már a címével rokonságot vállal elődje művével, hogy aztán megírja saját útirajzát, regényes életrajzát (melyben arról is számot ad, hogy a hős hányszor halt meg álmában). De marad töredék. Füzér. Esti Kornél és Esti valamikor felszálltak egy villamosra észrevétlenül, majd megszokták, hogy hol robog velük, hol csikorognak a kerekei, hol csönget egy picit, de egy idő után csak arra tudtak gondolni, hogy egyszer eljutnak a végállomásig. Esti nem azonos Esti Kornéllal, ahogy Esti Kornél sem azonos Kosztolányival, mint ahogy Esti sem Esterházyval. Csak zötyög a villamos. ,,Mindazonáltal jó volna még élni egy darabig."

A szív hangja

Esti Kornél ebben hasonlított Haydnhoz, nem háborgott a sorsát illetően, volt ugyan kellő önbecsülése, ám nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ. A grófja eléggé igazságos volt, már ha ez egyáltalán fölvethető egy gróf esetében. Pláne ha még hozzávesszük a tizenhetedik századot, márpedig most hozzávesszük. Esti önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hízlalták, hanem, mondhatni, épp ellenkezőleg. Esti semmiben sem tűnt ki, nem volt ostoba és nem volt okos, nem volt szép, ám rút sem. Csak egy példa: a nyakán folyvást újranőtt egy furunkulus, nem szívesen ért volna az ember hozzá, viszont az arca, kamaszkora ellenére, olyan tisztán ragyogott, akár egy — például — tengerszem. Tálentumot neki az isteni kegy nem osztott. Ám — ritka! — érezte az életét. Egy nyugodt élet reményének bizalmával kezdte a napjait, az egyszerű munkát az alsó konyhában. Ennek az életnek lett volna saját fénye, tisztessége; nagysága, fensége nem nagyon, de igazsága igen. Az önbecsülés derűje tehát pusztán abban gyökerezett, hogy Esti Kornél: Esti Kornél. Hogy él, és hogy ember. A konyhában nem a legalja munkát végeztették vele, de majdnem, a kuktaságig még hosszúnak tetszett az út. Hagymahéjakat söpört össze épp, amikor izgatottan betoppant a Katus szakácsnő a felső konyhából, hogy hol van az ő Károlya (nevek a szerkesztőség által megváltoztatva). Az olasz főszakács, a beosztott szakácsok, a húsos, a garnírungos, a tésztás, a különböző rendű és rangú konyhai emberek mintegy kórusban nyugtatták, ne aggódjék, részint se a török-, se a maláriaveszély nem aktuális, részint az Úr óvó kegyelme mindig aktuális; jó indulatokkal és őszinteség híján szóltak, olykor egymásra pillantva, hogy elég-e már. Esti darabot hallgat, készen van a hagymahéjakkal, a falnak dűtötte a seprűt, lassan, akár egy színdarabban, a szakácsnőhöz lép. Csönd. Beleszippant — nem is a levegőbe, inkább a szakácsnőbe: az izzadtság csupán annyira izgatja, amennyire azt a kora, a tizenhét év előírja, de annyira igen. Semmi személyesség, semmi oldó mozdulat, csak szavak szenvtelenül: Holtan fekszik Károlya a felvidéki januárban, szájában erős, vörös rózsa. A még nagyobb csöndet a szakácsnő fel-feltörő hüppögése tagolja. Éreztem, hogy megcsal az a gazember. Esti továbblép a tűzhelyhez, mester uram, szól váratlanul a főszakácshoz, akihez eddig nem állt módjában szót intéznie, maestro, prego, avval belekóstol a rákraguba, prego, maestro, taszajtson ebbe szemer kőrisborsot, jót tőnénk avval. A talján kóstol, lehunyja a szemét, fölnyitja, Estire néz, bólint, geniale. Vége lett a nyugodt jövőnek. Attól kezdve soha életében nem került két méternél messzebb a fazekaktól. A fazekaitól. Sok évvel arrébb egyszer, ahogy fülelte szokásosan az edények pöfögését, belehallgatott a szívébe is. Hogy… hogy a régi-e a hangja. Nem panaszkodott, nem volt bús, gyerünk, estebédre kifinomult ínyű lovasok érkeznek a grófhoz. Ez egy másik gróf volt már, de ugyanúgy hívták, mint az előzőt, könnyű így megjegyezni, akár a kutyákét is, mindig Klió, nemzedékeken át.

Mottókollekció

A világ vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni
veled. (Kosztolányi)
*
Ez a történet nem velem esett meg, de elsô személyben
tudok csak beszélni róla. (Takács Zsuzsa)
*
Senki sem azt írja, ami, hanem azt, ami szeretne lenni.
(Kosztolányi)
*
Ábrázatunkat pedig, bármi kevéssé magyaros is ez,
mosolyra szoktatjuk. (Závada Pál)
*
Ebben az országban nincs semmi, csak félreértés.
(Márai Sándor)
*
Minden a miénk, ami itt van, Bethlen Miklóstól a
fröccsöntôkig, Bornemisza Pétertôl a lépcsôházban
tanyázó denevérekig, Szent Istvántól a kusza, cirkalmas,
rohadt hazugságainkig. (A kitömött hattyú)
*
15
Én istenem, miért is van akkora füle? (Tolsztoj, idézi
Kukorelly Endre)
*
Hogy az életnek van-e értelme vagy nincs, ez egy fogas
kérdés. Én erre nem tudok válaszolni. Nagyon szívesen
válaszolnék, ha tudnék, de csak röhögni tudok
rajta. (Nádas Péter)
*
Gott ist schön. (többektôl)
*
„Jönni élet, vágni nyakon.” (Domonkos István)
*
Jó volna még élni egy darabig. (Kosztolányi)
*
Hideg ellen meleg kastély. (Géher István)
*
Amit csinálsz, abban ne legyen más, mint eredetiség,
gyöngédség és szeretet. (Salinger, idézi Joyce Maynard)
*
Egyet azonban kikötök. Össze ne csirizeld holmi bárgyú
mesével. Maradjon minden annak, ami egy költôhöz
illik: töredéknek. (Kosztolányi)
*
16
Az, hogy valaki megérintette Krisztus lábát, még nem
menti fel az alól, hogy tiszteletben tartsa a központozást.
(Pessoa, idézi Halmai Tamás)
*„
Micsoda ronda mesterség is ez.” „Írj, ne kényeskedj.”
(Kosztolányi, Danilo Kiš)
*
Minél tovább gondolkodom, annál tovább gondolkodom.
(Paul Valéry)
*
Mit ér a szeretet szeretet nélkül? (Bálint István: Egy
felelôtlen férfi vallomásai)
*
Nem kedvezünk senkinek, így hát megállapíthatjuk,
hogy de Rênalné, akinek gyönyörû bôre volt, úgy varratta
ruháit, hogy karja és melle jócskán fedetlen maradjon.
(Stendhal)
*
A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja.
A kutyán belül meg túl sötét van az olvasáshoz. (Grou-
cho Marx, idézi Iványi Zsófia)
*
Mi bajom volt nekem Nagy Sándor korában? (…)
Semmi bajom se volt. (Kosztolányi)
*
17
Bizonyos értelemben Jakob Horner vagyok. (John
Barth)
*
Semmi se fájt annyira, mint amikor láttam leírva.
(Varga Mátyás)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr882049520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.