Olvass!

KönyvesBlog

Esti részegség

2010. június 10. wolferl

Esterházy Péter: Esti

Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2010, 406 oldal, 3490 HUF A

 


Esti Kornél én vagyok – írta Bovaryné. De kicsoda Flaubert? És kicsoda Esterházy Péter? És egyáltalán, van nekünk irodalmi hősünk? Úgy értem, nemzetközileg hitelesítve, ahogy van a cseheknek például Svejkjük, a spanyoloknak meg Don Quijote. A németeknek meg Faust, az oroszok Raszkolnyikovban utaznak. Akkor nekünk meg Esti Kornélunk van? Őt Kosztolányi találta ki és írta meg. És Esterházy, az elmés nemes arisztokrata nyelvlovag most Estizni kezd. Ez a figura is igényt tart a világirodalmi rangra és haverkodik a sorstársaival. Örülök neki, mert már elég volt apuból és anyuból. Ami nem igaz, nem belőlük volt elegünk, hanem néha már untunk folyton ugyanúgy a Zapáról és a Zanyáról olvasni.

Estit viszont szeretem. Nem csak este. Hanem mondjuk hajnalban. Részegen. Most hazudtam. Esterházy is hazudik, harmincöt éve hazudik vagy nem mond igazat. Vagy talán igazat beszél, csak a hazugság látszatát kelti. Ez ugyanaz? Nem a valódit mondja, hanem az igazat? Ilyen játékok vannak. Mondatok, egy szerző, egy Esterházy nevű szerző Estinek álcázott nyelve, harmincöt éve működik következetesen, hol jobban, hol még jobban, hol legjobban, vagy gut, besser, Esterházysser, vagy csak gyengébben. Ha néha erőtlen is – ő az.

De ez most elég erős. Sőt durva. Erős Pista, illetve Péter, pardon, szóval Kornélka. Majdnem úgy épül fel, mint a Harmonia. Először hetvenhét magyar (de nem számozott) történet (vagy népmese), mint Seymour, úgy Esti bemutatása. Most mindenben Esti Kornélt látja, írja, az eltökélt vagy eltökölt igazát hazudja. Most Esti Kornél Esterházy új apukája, új ruhája. Vagy ő maga. Erről nem lehet másképpen beszélni. Ha nem lehet, akkor hallgatni kell. Amúgy is minden másképpen van. Esti: kérdés. Rejtély. Esti kérdés. Ki ő? Esti egy művész, egy író, Esti egy kutya, gyerek vagy hajléktalan. Esti a magyar irodalom eszenciája. De aki átesik ezen a beavatáson, és Esti életébe illetve kalandjaiba fog, úgy nagyjából száz oldal után, csodálkozni kezd. Ez az Esterházy-gyerek, még sohasem volt ennyire őszinte. Én már nagyon régen nem éreztem azt a kis pattanást egy Esterházy-könyv derekánál, mint amit most éreztem. Hogy itt feltűnik valami nagyon körvonalazható arc, talán az öregedő tekintet, a halál gondolatának árnyékában. Van az a fejezet, amikor Esti barátja meghal, akit – ha valaki szereti a komoly füredi borokat – jól ismerünk, és ez a pár oldal végül mindent átértékel. Estizhet napestig itt kedves Péter, itt van megint majdnem minden, tisztán és világosan, majdnem mint a mennyei harmóniában. Kemény számvetés ez önmagunkkal, családdal, irodalommal, élettel és halállal, Esti Kornél álarcában.

És miközben olvassuk az Estit, azt figyelhetjük meg magunkon, hogy elkezd az agyunk járni azon a nyelven, ahogy Esterházy szája. Ez egy szabad száj. Nehéz belátni és nehéz kilátni belőle. Bezabál minket. Ha az olvasó Esterházyt vagy Estit olvas, felveszi a telefont és rabul ejti a szabadság levegője, a haverokkal is Esterházyul beszél. Mivan, te megőrültél? Bocs, ne haragudj, de Esti megevett. Nem tudom, mit akar tőlem. Be akar csapni, játszik velem, táncra hív, meg akar dugni. Szerelmeskedni akarok Estivel. Gyereket akarok tőle. Esti nő, Esti férfi, Esti kisfiú, Esti szegény és gazdag. Esti egy vadállat. Ott van velünk mindig, ha olvasunk. Ő egy krémtorta, egy festménnyé változott Gregor Samsa. Mi pedig olvasunk. Esterházy meg ír. Úr ír, ő egy ír úr. Vagy magyar. Mindegy. Lehet, hogy nem kellett volna minden könyvet megírnia, ami eszébe jutott az elmúlt harmincöt évben, néha fáradok tőle. Jaj, már megint kijött az Esterházy. Mama, ezt meg kell venni. Menjünk el a Könyvhétre.

Hát, ezt most tényleg vegyük meg. Nyisd ki, ez a pali tud valamit és van humora. Hát persze, mert Ő az Esti unokája. És most beleszagolt a halálba. Kifordít magamból. Beszélni kezdek mindenfélét. Mintha megittam volna pár üveg füredi rizlinget (amúgy tényleg szoktam). Berúgtam Esterházytól. Szegény Kosztolányi sincs valami jól, tökrészeg már hajnalban. De szerintem tetszik neki. Jobb volna élni, ámde… Túl a fák már aranykezükkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr392064899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.