Olvass!

KönyvesBlog

Skót drogos népmesék

2010. augusztus 13. florescu

A
Irvine Welsh: Trainspotting

ford.: Dragomán György és Polyák Béla

Cartaphilus, 2010, 397 oldal, 2900 Ft

 

Danny Boyle a regény megjelenése után három évvel egy nagyon jó filmet csinált a Trainspottingból, noha az ő változatában egyoldalúan felerősödött a drog-téma. Magam is meglepődtem azon, hogy Welsh mennyire jó szöveget írt, illetve hogy a filmhez képest mennyire más ez a bizonyos szöveg. Leginkább azért, mert (snittszerűség ide vagy oda) a regény az összes főbb karaktert bemutatja nekünk. A szöveg ugyanis a számtalan mókás kaland leírása mellett meg is szólaltatja ezeket a főbb karaktereket, így nemcsak szimplán a beteg baromságokon derülhetünk, hanem Begbie vagy Spud sajátos önkifejezési formáin. Még a filmben látható kulcsjelenetek is nagyobbat ütnek az aktuális főszereplő elbeszélésében. Ezenkívül (utalva arra, hogy Boyle kihozott a szövegből mindent, amit csak lehet) a regény nem elsősorban drogos regény. Legalább annyira fociregény, skótregény, nevelődési regény, szociotrip, vázlatos megjelenítése az akkori kornak, viselkedésnek, divatnak, a korra jellemző félelmeknek és örömöknek. Szóval ahhoz képest, hogy álmaimban nem gondoltam volna: ez a regény lesz annyira jó, mint a film (sőt!), bevallhatom, hogy nekem ez az első idei meglepetés-regény.

A regény sikerén nagyot dob a narratív szerkezet, amelynek kezdeti olvashatatlansága – a laza történetszövés ellenére – szoros olvasást kíván. Már persze ha kíváncsiak vagyunk a karakterekre is. Kell egy kis idő, mire pontosan be tudjuk azonosítani a beszélő személyét, de mire ebbe beletanulunk, a regény már rég magával is rántotta az olvasót. Különösen azok az epizódok érdekesek, amelyek több (olykor ellentmondó) formában is felidéződnek. Ekkor válik szemléletessé, hogy edinburgh-i  csoportunk annyira különböző emberekből áll, hogy együttlétük kész csoda.

Welsh a regényt egy drogos narratívára fűzi fel, szúrások és leszokások, visszaesések és a drogtól mentes élet örömteli ürességét bemutató epizódok váltakoznak. A szöveget gyakran bontják meg a drogos elszállásokat bemutató rövid gondolatmenetek, és az aktuális szereplő által favorizált drogoknak megfelelő tempóváltások. A szöveg hol lüktet, hol lomhán szétterül. Azaz: nem laposodik el, fenntartja az érdeklődést. A lényeg, hogy a filmváltozaton szocializálódott nyavalygóknak is érdemes belelapozni, annak meg, aki a torrentkorszakunk minden előnye dacára még mindig nem látta a filmet, na annak meg ez a nyári kötelező.

Welsh azért némileg ironikusra veszi a drogos figurát, és kissé túloz is. Megejtő, mennyi kedves fazon gyűlt itt össze – leszámítva Begbie-t, aki a par excellence vadállat. A Trainspotting valahol a jól ismert népmesére hasonlít, amelyikben az a tét, ki tud nagyobbat mondani. A regény szólamai úgy kelnek versenyre egymással, mintha legalábbis a Zeneakadémián flesselgetnénk egy pazar zongoraverseny futamai közben. Talán bocsánatos bűn, hogy nem megyek bele a sztoriba; kérdéses, van-e benne egyáltalán. A regény ötvözi a hablatyolást a konyhafilozófiával, de ezért szeretjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr42184917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.