Olvass!

KönyvesBlog

Nem trendi az olvasás?

2010. szeptember 09. Burden

Ha van téma, ami bármikor alkalmat adhat a borongásra, és apokaliptikus jóslatok kibontására, akkor az olvasás helyzete ilyen. Ezt a kérdést igyekszik alaposan körbejárni a Könyvhét szeptemberi száma, a szeptember 8-i lapszámbemutatón is erről folyt a vita a PIM-ben. A beszélgetésben, ugyan számos tanulságos adatsor, izgalmas kutatási eredmény előkerült, a hallgatónak mégis hiányérzete támadt.


 

„A szőke nős viccek gyakorlatilag eltűntették a pesti utcáról a szőkére festett hajakat. Ha akár százmilliós nagyságrendben költenénk arra, hogy kiderüljön, a nem-olvasás épp úgy nem menő, mint a festett szőke haj, akkor komoly eredményeket lehetne elérni” - Kiss József, a Könyvhét kiadó-főszerkesztője értékelt így, amivel a dolgok elevenébe vágott. Már csak azért is, mert az általa emlegetett százmillió legfeljebb töredéke annak az összegnek, amit a Márai Program keretében a magyar olvasáskultúra felvirágoztatására költhetne az állam. A program idei befulladása azonban némiképp megakasztotta ezt az ügyet. Talán ezért igen meglepő, hogy az olvasáskultúra helyzetét taglaló esten a Márai Programról még említés szintjén is alig esett szó. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy olvasást népszerűsítő kampányokra, sőt ehhez kapcsolódó intézményi háttérre szükség van, látható finanszírozási keretek nélkül mégis nehéz erről beszélni. Bárhogy is legyen, a beszélgetés más irányultságot kapott, a finanszírozás kérése legfeljebb a rafinált elhallgatásokban és némely külföldi példa emlegetésében merült ki.

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója arról beszélt, hogy voltak már Magyarországon olvasást népszerűsítő kampányok, ilyen volt például a Nagy Könyv program 2005-ben, vagy az Olvasás Éve 2000-2001-ben. Ez utóbbi angol mintára született. A National Year of Reading-programsorozatot 1998-99-ben rendezték meg az Egyesült Királyságban, ennek magyarosított verzióját szervezték meg itthon bő két és fél évvel később. Az állami pénz nem volt benne sok, és emiatt nem lehetett túl nagy hatású, még ha a kulturális élet fontos szereplői nagyon magukénak érezték is. Az olvasáskultúra fontossága így legalább bekerült a köztudatba, hangsúlyozta Zentai, csak a finanszírozással volt probléma. Míg Angliában egyetlenegy szponzor, az állami posta akkori magyar pénzbe átszámítva hatmilliárd forinttal szponzorálta a rendezvénysorozatot, addig a teljes itthoni ráfordítás, ennek az egy százalékát érte el. Pedig az olvasás kérdése erősen érinti a közoktatást, sőt a versenyképességet is. Ezért különösen fontos, hogy az állam segítséget nyújtson az olvasáskultúra fejlesztéséhez.

Győri János, a Magyar Olvasástársaság elnöke úgy vélte, a folyamatos kampányra szükség van, ám ha a kampányok mögött nincsenek kiépített strukturális elemek, és nem nyílnak meg a pénzforrások, akkor nem fognak hatékonyan működni. Ami az intézményi hátteret illeti: a beszélgetés több szereplője szóba hozta a német Stiftung Lesen közalapítványt. Magyar megfelelőjét, a Magyar Olvasási Közalapítványt már 2006 óta igyekeznek létrehozni Zentaiék, legutóbb éppen a Márai Program kapcsán került elő az ügy, egyelőre megint nem tudni, mi lesz vele. A németeket viszont, minthogy sokkszerűen érte - az itthon is méltán elhíresült - PISA felmérés eredménye, gyorsan létrehozták a maguk közalapítványát, ami azóta is hihetetlen társadalmi támogatottsággal és magas állami dotációval működik.

 

 

Györi János közlése szerint hazánkban a fiúk olvasási hajlandósága problémásabb a lányokénál. Úgy tűnik olvasni férfiatlan dolog, fiúk között nem menő regényekről, verseskötetekről beszélgetni, mert úgy érzik, ezzel a férfiasságuk, egyes esetekben pedig a macsószerepük kerül veszélybe. Gereben Ferenc olvasásszociológus arról a tapasztalatról számolt be, hogy a határon túli, főleg erdélyi, kárpátaljai magyarok többet olvasnak/olvastak, mint az anyaországiak. Kevesebb modernizáció: több könyvolvasó ember. Lehet, hogy ezeken a területeken konzervatívabbak az olvasási szokások, a hajlandóság mennyiségileg mégis jelentősebb. Könyvolvasó az, aki évente legalább egy könyvet elolvas. Míg az ezredfordulón a felnőtt magyar lakosságnak még negyvennyolc százaléka mondhatta el ezt magáról, addig 2005-ben ez a szám már csak negyven százalék. Gereben Ferenc szerint az olvasási hajlandóság tekintetében egyébként nem érvényes a jól bevált kelet-nyugat összehasonlítás, inkább az észak-déli irány a meghatározó. Az észtek lényegesen többet olvasnak, mint a portugálok, és az adatok Szicíliában a legrosszabbak. Magyarország, mint oly sok mindenben, ebben is valahol a középmezőnyben van.

Nem meglepő, hogy az értelmiségiek sem állnak jól az olvasással. Divatos emlegetni például, hogy a középiskolások mellett már az egyetemisták is gyakran komoly olvasási nehézséggel küzdenek. Szóba került a kedves, mindenki által ismert anekdota is a végzős bölcsészlányról, aki azzal dicsekszik, hogy az egyetemi évek alatt egyetlen könyvet sem olvasott végig. A helyzet, persze nem jó, sőt romlik, ám abban mindenki egyetért, hogy a pedagógustársadalmon nagyon sok múlik. Fodor Péter, a FSZEK főigazgatója arról beszélt, hogy nem mindegy, milyen felkészültséggel tanítja az olvasást a pedagógus. Bár a legfontosabb ebben a tekintetben az általános iskola alsó tagozata lenne, a tanítóképzőkre gyakran nem a legkompetensebb hallgatók jelentkeznek.

Jó, ha már tudunk olvasni, de sokak szerint az sem mindegy, hogy mit és hogyan. Nemes Erzsébet, a Magyar Olvasókörök Szövetségének elnöke a közösségi olvasás jelentőségéről beszélt. Olvasókörök nem csak azért működnek, hogy tagjai felolvassanak, hanem jó esetben igazi közösségi térré válhatnak, közös ünnepekkel, műsoros estekkel stb. Másrészt egyáltalán nem baj, ha a könyvtárba járó ember krimit vagy lektűrt vesz a kezébe, mert később esetleg orientálni is lehet. Zentai Péter László szerint viszont a dilettáns művek komoly kárt okozhatnak. Problémát lát a tudományos, szakmai könyvkiadás elsorvadásában. A magyar könyvkiadás és a szellemi élet elindult a bulvárosodás felé, és ez a két tényező együtt komoly gondokat okozhat. A piacra számos “tudománytalan ostobaság jön be, politikai szemetek jelennek meg, újnáci irományok hülye álvallásokról”, ami nagyon kártékony lehet.

Hogy a helyzet mégsem ennyire apokaliptikus, arról könnyen meggyőződhetünk, ha fellapozzuk a Könyvhét szeptemberi számát, amelyben többek között Petőcz András és Szabó T. Anna is beszél új kötetéről. A Könyvhét következő rendezvényén az internet és az irodalom kapcsolatáról valamint az elektronikus könyvekről lesz szó.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr902282796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.