Olvass!

KönyvesBlog

Elveszett történelem

2010. szeptember 28. Tweek

A-

Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010, 596 old., 3060 Ft.

 

Néha egy fénykép vagy egy régi tárgy többet mond el a múltról, mint a történelemkönyvek – főleg a Ceauşescu-éra történelemkönyvei. Gabriela Adameşteanu regényéről azt is mondhatnánk, egyetlen fénykép köré sző történetet, illetve történelmet.
A regény a Ceauşescu-korabeli Romániájának panelrengetegétől indít, egy egyszerű, idős asszony stílusában és hangnemében.

A nyugdíjas Delcă asszony, aki régen gazdag embereket szolgált, kegydíjáért villamosozik át az azóta alaposan átalakult Bukaresten. Az ő belső monológjából ismerjük meg a mindennapi küszködéseit (azaz hogyan ügyeskedjük ki a betevő falatunkat/gyógyszerünket a csekély nyugdíjból), hányatott gyerek- és ifjúkorát, családjának történetét. Majd megérkezik egykori gazdáihoz, ahol megpillantja azt a bizonyos felvételt: egy hirtelen váltással megelevenedik a fotográfia és az I. világháború korabeli Bukarest egy előkelő kúriája, rózsakerttel, repkényes terasszal és a napnyugták már-már giccsbe hajlóan szép leírásával, hogy annál erősebb kontrasztot alkosson a feléjük közeledő háborúval, a bombák roncsolta-szaggatta testrészekkel. Ki hitte volna, pár nappal azelőtt a szalonban még az élelmiszerhiány és a sorba állás is felfoghatatlannak tűnt, az asszonyok legnagyobb gondja meg az volt, miként hódítsák vissza sármos szeretőjüket, mert beteg és korosodó férjük unalmas.

A szövegben nemcsak az idősíkok, de a nézőpontok is sűrűn váltakoznak, a Ceauşescu-kor voltaképpen csak a kerettörténet, a lényeg a múltba való visszatekintés, a múltbeli atmoszfára megteremtése. Ezt egyrészt a nézőpontváltásokkal is érzékelteti az elbeszélő; ugyanazt az eseményt, jelenetet csaknem az összes jelenlévő személy – a családtagok − vagy fontosabb szereplő szemszögéből látjuk, és ennek a tördelésben, tipográfiában – a fejezetcímekben a szereplők nevének megjelölésével – is erőteljes nyoma van. Ettől mégsem hullik szét a regény szerkezete; épp emiatt tudja elérni a célját, hiszen a regény nem elsősorban család- vagy történelmi regény (és ez utóbbi a legkevésbé, véleményem szerint), még csak nem is egy letűnt időszak atmoszférájának, hangulatának megidézése a leghangsúlyosabb a szövegben, hanem a visszaemlékezésnek, a múlt rekonstruálásának az aktusa.

Gabriela Adameşteanu 1942-ben született, Bukarestben szerzett bölcsészdiplomát. Pályája kezdetétől elismert regényíró, novellista, műfordító, kiváló szerkesztő, irodalomszervező, s nem mellesleg tevékeny, nyitott közéleti személyiség. Magyarul eddig A találkozás című regényét olvashattuk, amely nyomban felkeltette az irodalomértő közönség figyelmét. Az elveszett délelőtt 1983-ban jelent meg Romániában. Innen.

A kerettörténetben a főszereplők néhány óra alatt hadarják el, kivel mi történt az elmúlt évtizedekben, míg a szöveg legnagyobb része, amely a múltban játszódik, valójában csupán pár napot foglal magában – mégis mintha évekig tartana. A hajdan fényűző házból származó értéktárgyak azonban éppolyan nevetségesnek hatnak a nyolcvanas évek Bukarestjének világában, mint a sápítozó, idősödő asszonyok, akiknek nem maradt más, mint a rég eltűnt világhoz, az emlékeikhez való görcsös ragaszkodás – nem véletlenül mondja mindenki Ivonának, hogy adja el azt a nehezen fenntartható régi házat, és lakjanak helyette panelben, mert az az üdvösség, de legalábbis a praktikum és a kényelem útja.

Feleslegessé, használhatatlanná válhatnak régi órák, bosszantó egy óriási és kihasználatlan lakást takarítani – mégis, abból, ahogy Ivona, a ház egykori kisasszonya és az öreg alkalmazottja beszélgetnek (el) egymás mellett, az világlik ki mindent elhomályosítón, hogy a két asszony és egyben két különböző társadalmi réteg közti szakadék ugyanolyan mély maradt, uralkodhat egy Hohenzollern-leszármazott király vagy Ceauşescu. talán éppen ezért nem is mond ítéletet az elbeszélő egyetlen korszak felett sem. Ivona a börtönt megjárt, rákban elhunyt nagynénje után az aktív nyugdíjas évekről kezd beszélni, csakhogy elvonja a figyelmét arról a tényről, hogy a férje valószínűleg tilosban jár; akárcsak az anyja annak idején, amikor az apja a háború áldozatairól beszélt, a nő pedig alig bírta kivárni, hogy kettesben lehessen a lovagjával. Ki mire emlékszik, ugyebár.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr512183901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.