Olvass!

KönyvesBlog

Ki a legyek ura a hajón?

2010. szeptember 30. Wostry Ferenc

A

William Golding: Beavatás

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, 272 old., 2125 Ft

 

Aki hamis reményekkel támadja le Golding regényét, mint jelen esetben jómagam is, pofára esik. Hajózás vitorlásokon, tizenkilencedik századi világlátás, óceánjárás! Azt hinné az ember, a regény kifelé nyit, pedig Golding életművéből tanulhattam volna: a történet befelé fúr.

A Beavatás a szerző ún. tengeri-trilógiájának első könyve (a második a Szélcsend, a harmadik a nálunk egyelőre kiadatlan Fire Down Below). Ez a három kötet egyetlen utazás történetének krónikája, egy toldozott-foldozott tengeri bárka átkelését örökíti meg az Atlanti-óceánon, a tizennyolcadik század elején.

A történet főhőse, Lord Talbot óriási seggfej, elkényeztetett, nagyképű, utastársai felé az állandó lenézés perspektívájából közelítő marha. Golding tökéletesen hozza elénk azt az emberfajtát, amelyet mára kihalásra kényszerített a történelem, mégis, magának a történelemnek az irányítója volt évezredeken át: a privilégiumba beleszülető, azon kívül szinte semmit nem ismerő, mert egész életét a privilégium védelmében eltöltő irányító osztály díszpintyét. (A félreértések elkerülése végett: ilyen *osztály* nincs már. Egyén, az van, trágyáskocsi-szám.)

A figura kibontásakor illanhatnak el azok a bizonyos elvárásaink: Lord Talbotot csak az anyja tudja maximum szeretni, az olvasó aligha. A Beavatás lassú folyású fejlődésregény - Golding persze nem foglalkozik oly romantikus marhaságokkal, mint a személyiség megjobbulásának illúziója. Bár Talbot megváltozik valamelyest a hajó mikrokozmoszának reája és a többiekre gyakorolt hatásait tapasztalva, világnézetének minimális mutációját kelletlenül, fenntartásokkal fogadja. Személyiségének csorbulásához-megjobbulásához valami több kell, és Golding erre a könyv szerkezetének, a naplóregénynek a kifacsarását használja fel: Talbot ráakad a lelkész hosszú levelére, amelynek elolvasásával a nemesember egy másik egyén pszichológiájába lát bele, másvalaki maradéktalan és leplezetlen szenvedésével ütközik.

A Beavatás rokonregénye a Legyek urának, hiszen Golding majdnem teljes életműve egy témára van felfűzve: az egyén és az elnyomó társadalmi erők összecsapása érdekli, illetve hogy mennyire porózus a személyiség az ebből adódó végletes szituációkban. A valódi dráma fókuszpontja nem az idegesítően nagyképű Talbot, hanem a szerencsétlen, bárgyúnak tűnő, valójában érzékeny lelkivilágú lelkész és a kegyetlen kapitány háborúja. Megfigyelőként Talbotnak el kell döntenie, hová áll a harcban, mikor avatkozik be - vagy hogy beavatkozik-e egyáltalán. A hajó a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból szalajtott utasai a kis térben hosszú időre összezárva áldozatra lesznek éhesek - az unalom és a beléjük vert dogmák kölcsönhatásának eszkalálódásával szép lassan lefoszlik róluk még az a kevés civilizáció is, ami az ezernyolcszázas években az emberre rárakódhatott.

Golding stílusa csodálatosan archaikus, és látszik, hogy töviről-hegyire utánajárt a történelmi és hajózástechnikai részleteknek. Göncz Árpád fordítása pedig csúcsteljesítmény. Tőle persze ezt megszokhattuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr501657731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.