Olvass!

KönyvesBlog

Egy kis irodalmi KRESZ

2010. október 10. barraban

C+-

Szunyogh Gábor: Kisróka

MKultmédia, 2009, 48 oldal, 990 Ft

 

A Kisrókáról két kritikát is írtunk, a másik itt van.

A puha fedelű, vékony kis könyvecske első ránézés- és tapintáspróbája úgy zúdítja rám a Diákkönyvtár tanulóbarát-terjedelmű klasszikusainak boldog emlékét, akárcsak Az eltűnt idő nyomában Marcelre gyermekkorának ízeit és hangulatait a madeleine süti. Mondjuk azoknak a borítóján nem volt sejtelmes kékes derengésű fotó éjszakai szökőkútról, ami fölött A kör című japán horror plakátját idéző buborék szálldos a légben.

Félresöpörve az emlékeket, tépelődöm egy keveset a címen, és lassan kikristályosodó elváráshorizonttal fogok neki az olvasásnak. Ám gyorsan kiderül, hogy Kisrókának semmi köze sem a csillagképhez, sem a kis herceg és a megszelídítendő négylábú misztikus találkozásához. Ez egy énformában íródott novella, vagy inkább kisregény, egy kapcsolat emlékein vegetáló fiatalember története, aki – megfosztva a kisrókán kívül még pillangóvá is „állatiasított” címszereplő (természetesen egy meseszép lány) személyétől - wertheri magányban darvadozik ágyán heverészve, a pesti utcákat róva, időnként a kocsmában próbál felejteni, máskor meg egy ablakban mereng a múlton naphosszat. Gyakran álmodik is igen magvas dolgokról, és hogy az olvasó nehogy félreértse, az álomjelenetek dőlt betűvel szedettek (vedettek is, sajnos). A végén könnyes szemű beszámoló a szakítás részleteiről, aztán hipp-hopp, a mesének vége. Vannak viccek, amikben az a poén, hogy nincs poén. Ez is olyan, csak vicc nélkül.

A szerző szándéka feltehetően nem pusztán a love story elmesélése volt, sokkal fontosabbnak tarthatta azokat a filozofikus és hangulati betéteket, rezonálásokat és reflektálásokat, melyeket a viszonylag ritka leíró részek közé ékelt – ideértve a már említett álomszcénákat. Ez jelenthette volna a mű tétjét, és mit kerteljünk, bizony nem jött össze. Az esetlen megfogalmazásmód, a suta és semmibe mutató történetszövés, a folyamatos stílusbotlások, a széttöredezett, összefüggéstelen gondolattöredékeket tartalmazó betétek azt az érzést keltik, mintha egy személyes naplót olvasgatnánk, amit valaki ellopott szerzőjétől (aki nyilvánvalóan nagyot véthetett neki), suttyomban beleírt néhány rendkívül idegesítő álbölcsességet, majd a markába nevetve úgy ahogy van, szerkesztéstől, lektorálástól mentesen dobott piacra. Van itt minden, kocsma- és gimnazista filozófia, ordenáré közhelyek, lírainak szánt sorok, keleti bölcseletet epigonizáló, vagy Hajnóczyra hajazó betétek, könnyes szerelmi álmok. Vannak benne szép és kevésbé sikerült fényképek is, Hegedüs Ákos munkái, melyek a történet egyes pontjait illusztrálják, mint anno Réber László rajzai Janikovszky szövegeit: a jó ég tudja, miért kellett, vagy ha már igen, miért ennyire didaktikusan.

A szerző pedig tengernyi leleményét cirka 48 oldalba préseli, közben kétségbeesetten igyekszik hozzá stílust és hangnemet találni, de ezt a minden épkézláb ötletet nélkülöző katyvaszt nyilvánvalóan lehetetlen elrendezni bármiféle egységbe. Sajnálom őt, megható, ha valaki ennyi magasztos érzelemtől dagadozik, de ez az erény önmagában még nem állít ki érvényes jogosítványt arról, hogy az illető az asztalfióknak írogató hobbiszerzők sikátorából áthajthat az irodalmárok utcájába. Szigorúan áll előtte a „Behajtani tilos!” tábla, főleg, ha olyan mondatokat képes leírni, mint: „Álmatag szempilláim alól néha kitekingettek alig csillogó szemeim.” Na ne. (Mr. Gumby)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr841695325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.