Olvass!

KönyvesBlog

Hol a boldogság mostanában?

2010. december 11. barraban

C+

Eric Weiner: A boldog zarándok

Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009, 555 oldal, 3499 Ft

 

A (poszt)modern önimádó társadalmak túlórára-túlnyerésre trenírozott, de alulboldogított tömegei szabadidejükben szívesen áldoznak a Személyiség oltárán, vagyis foglalkoznak bőszen önmagukkal. A „gondolkodom, tehát vagyok” válságának korában a polgár legszívesebben mindenestül elfeledné a felvilágosodás vívmánynak vélt badarságait, s vigyázó szemét inkább Arisztotelészre veti, aki hittel vallotta, hogy a boldogság a legfőbb jó. Ezen tudás birtokában pedig transzcendens áhítattal kebelez be mágikusan csengő kifejezéseket, mint például lelki harmónia, vagy személyes béke, melyek titkos belső utak mélyéről csalogathatóak a napfényre.

Léteznek azonban más életmodellt felkínáló metódusok is, melyek szintén a boldogság felé kikövezett út felfedezését ígérik. Eric Weiner például azzal áll elő – legalábbis promójában –, hogy szerinte az is személyiségfejlesztő hatású lehet, ha jegyet váltunk egy charterjáratra.

Weinerről valamiért azt képzelem, hogy valahol Jack Kerouac és egy józan külügyi tudósító között rekedt meg pszichoszociális fejlődése során. A két fél-én számtalanszor keveredhet egymással konfliktusba, az utazás iránti rajongásban azonban egész biztos egyetértenek. A boldog zarándok alaptézise ugyanis, hogy maga a fizikai helyváltoztatás fejlesztheti az ember boldogságra való képességét.
 
A keleti filozófiák néhány alapvonásra redukált változatára, illetve a Freud összes röviden című imaginárius kiadványra esküvők ezt valószínűleg kikérik maguknak, mondván, a lelkünkben felhalmozódott virtuális mocskot mindenhova magunkkal szállítjuk, akár egy perpetuum mobile kukásautó. S miután az ilyen könyvektől már roskadoznak a boltok polcai, az olvasó szeme akár fel is csillanhat a szinte kuriozitásnak ígérkező megközelítéstől. Nem a lelkem, sőt még csak nem is a koponyám körül utazom, a lélek megfelelő karbantartásához elég egy utazási iroda is.

Ha A boldog zarándok helyét az irodalmi hagyományban keressük, némi fellengzősséggel beilleszthetjük a megszületése óta népszerűnek számító utazási irodaloméba: Gulliver, Candide, vagy nemrég Chris McCandless is a boldogságot hajszolták a maguk módján és korában. Ezenkívül magán viseli a fejlődésregény jellegzetességeit, a naplóműfaj jegyeit (az énforma használatával), mindehhez pedig a lektűr sémáit és frazeológiáját alkalmazza.
 
Persze nem feltétlenül kell elitkulturális hagyományok ismeretével rendelkeznünk a könyv „üzenetének” maradéktalan dekódolásához. Az énforma a legpopulárisabb önsegítő kiadvány trendi formája is lehet, Weiner könyve pedig inkább ide, a Hogyan legyünk boldogok?, illetve a Micimackó és a Tao határzónájába suvasztható, mint Don Quijote-ék társaságába. Elsősorban azoknak a rohamtempóban klónozódó embertársainknak a figyelmére tart igényt, akik a hasonszőrű műveket vásárolják halomba, bonyolultabb társadalom – és lélekelemző munkák viszont kevésbé tartoznak mindennapos csemegéik közé. Weiner, miután néhányszor nyomatékosítja az utazás és a lelki fejlődés hite szerinti szoros kapcsolatát, végül egészen az utolsó fejezetig ennyiben is hagyja a dolgot, és fokozatosan a belső lelki tartalmak hangoztatása felé billen el, a nemzetek boldogsággal kapcsolatos hiedelemrendszerének és gyakorlati működésének elemzéskísérleteit saját lelkének amatőr és kissé exhibicionista analízisével kombinálva. Egy újabb önsegítő könyvecske tehát, sóhajthatunk csüggedten. Azért nem kell lelombozódni: a szerző feladatát többé-kevésbé korrekt módon végzi el.

Fogyatékosságai ellenére A boldog zarándok - részben - kellemesen-szellemesen megírt szubjektív benyomások halmaza, szimpatikus (és tipikusan amerikai) determinizmusellenességgel, önkritikával, az irónián és a cinizmuson is átderengő optimizmussal. Az Amerikáról írott (utolsó) fejezet visszakanyarodik az alaptézishez, és az utazás lélekfejlesztő hatását végül az emberi kapcsolatok teremtésének lehetőségével magyarázza, ami a boldog élet fő forrása: nem egy állkoppantó eredetiség, de altruistább, mint a Törődj magaddal!-típusú nárcisztikus szlogenek világtendenciája. Foglalkozzunk sokat rokonainkkal és üzletfeleinkkel, szól az egyszerűségében is szívfacsaró konklúzió.
Mindez igen szép, ám a szerző – a fentebb már említett sűrű konyhafilozofálgatás mellett - történelmi mini-összefoglalók, pszichológiai kísérletek, és a tudományos eredményekre való folyamatos reflektálás mankóival igyekszik az egész építményt alátámasztani, sokszor tolakodóan és bántó felszínességgel.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr51481685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.