Olvass!

KönyvesBlog

Sex & drugs & foxtrott

2011. január 18. florescu

A-
Hermann Hesse: A pusztai farkas

ford.: Horváth Géza, Cartaphilus, 2010, 293 oldal, 2900 Ft

Hesse – nem éppen divatos szóval – írófejedelem. Ha nem is teljes életműve, de néhány fontosabb regénye kitörölhetetlen az elmúlt század legnagyszerűbb irodalmi alkotásainak listájából. A bölcselethez szorosan kötődő író nyolcvannégy évvel ezelőtt jelentette meg A pusztai farkas című regényét (Der Steppenwolf). Mivel nem kortárs szövegről van szó, egy kritika vagy egy rövidebb recenzió számára jóval kisebb (de ha nem is kisebb, mindenképpen más jellegű) a mozgástér, noha elviekben elképzelhető az a társadalom, amely tumorként lökné ki magából a nácik által bezúzott, majd egyes körök által istenített, mások által a pokolra kívánt, viszonylag rövid, de több értelemben is súlyos regényt. Manapság egyáltalán nem meglepő, hogy a szépirodalom heves buzgalommal énekli meg az olyan frivol témákat, mint a dugás és a narkó, na de gondoljunk csak bele, mekkorát üthetett mindez 1927-ben! A pusztai farkas lényegében arról szól, ahogyan egy szétesett, dekadens fickó némi babusgatás és ajzószerek hatására újból elkezdi élvezni az életet, hogy aztán egy nagyobb dózis fura anyag betolása után még a régebbi állapotoknál is mélyebbre süllyedjen.

Azt mondják, hogy a regény „önéletrajzi ihletésű”. Ha az évtizedek kutatómunkájának ennyi a foganatja, akkor csak gratulálni tudok… (Félreértés ne essék, Horváth Géza utószavát remek összegzésnek tartom, a regény után erősen ajánlott az elolvasása.) Egyszerűen lényegtelen, Harry Haller hány százalékban fedi le a Hermann Hesse néven ismert író személyiségjegyeit, élettörténetét. Harry Haller teljesen szuverén alak, aki valóban meglehetősen rossz passzban van, amikor megismerjük. A regény egyik érdekessége, hogy tulajdonképpen két előszó vezeti fel a cselekményt. Az első a Haller kéziratát megtaláló és közzétevő fiatalember szövege, amelyben beszámol arról, milyennek ismerte meg a férfit az egy-két lépcsőházi találkozásból. A második szöveg egy intermediate filozófiakurzusnak beillő traktátus a Hallerhez hasonló embertípusról, illetve magáról a főszereplőről, amit Harry olvas el egy utcán elhajított füzetecskéből. Haller további ténykedését nagyban meghatározza ez a tükör-szöveg, az olvasó pedig megbizonyosodhat arról, hogy a későbbiekben legalább annyira vad dolgok fognak történni a regény „odúlakójával”, mint a 19. századi rémregény gyanútlan szereplőjével, aki szembetalálkozott magával munkába menet.

Ezután Haller elvetődik egy lebujba, ahol megismerkedik Herminával. A nő kimozdítja Hallert az életundorból: táncolni tanítja, randevúkat szervez számára, és megismerteti Pablóval, a jazz-zenésszel, akivel Hallernek csak az a baja, hogy nem tud vele klasszikus zeneelméletről beszélgetni. A főszereplő gyakran tépelődik ezen az új jelenen, nehezebb időszakaiban vissza-visszavágyik a magányba, amelyet igazán magának érez. Mindeközben eljut egy titokzatos helyre, és úgy tűnik, hogy egész kéziratának (hiszen ezt olvassuk végig) ez az út a vezérfonala – mintha Haller maga is érezné, hogy sorsa előbb-utóbb rákényszeríti arra, végre tükörbe nézzen. Hogy ez a spirituális öngyilkosságra emlékeztető mozzanat végeredményben a Hermina iránt érzett szerelem, a Faustéhoz hasonló tudáséhség, vagy egyszerűen a karma következménye, azt döntse el a Nyájas Olvasó, aki magáénak tudhatja a pszichedelikus drogok nagyköveteként ismert Timothy Leary virtuális ajánlását, de a könyv iránt érzett kollektív népharagot is.

A pusztai farkas más szóval annak története, mit kezd a klasszikán és romantikán iskolázott, full-polgári neveltetésben részesülő entellektüel a „tucatember” fogalmát kitermelő, zaklatott és hömpölygő Újjal, a modernséggel, amely képes felbontani minden határt, és a fenséges belső utazás ígéretével kecsegtet. Hessére jellemző toposzok szövik át a szöveget a filozófiától és bölcselettől kezdve a spiritualitáson át a keleti tanokig és a – hevesen polgárságellenes – humanizmusig. Mint már említettem, terjedelmét tekintve „könnyebb” olvasmányról van szó, amely bármennyire is próbálja a lehető legérthetőbben cselekményesíteni a velős mondanivalókat, talán több időt igényel, mint egy hasonló terjedelmű kiadvány. Nem kell bekötni a biztonsági öveket, de jól meg kell markolni a karfát. Szeretném azt gondolni, hogy telitalálat szűk húsz éven belül hétszer kiadni ugyanazt a Hesse-regényt, ráadásul a 21. század hajnalán, de attól tartok, ez ma már "csak" szubkult.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr822560862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.