Olvass!

KönyvesBlog

A hontalanság lírai gyomorgörcse

2011. február 09. -Vass-

A+
Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk

Magvető, 2010, 264 oldal, 2990 Ft

A kalkulált jóléti emberélet felén (36) a festő és főhős Ekler Ágost egy erdőbe téved, ahol dolga végzése közben, kamion által elgázoltatik. Elmúlt életének szereplői és tárgyai pedig, a rá való emlékezés ürügyén éppenséggel kizárólag magukról beszélnek. Az írásmű önmaga alkotta belső logikájából következő, homályos história ez. „Könnyű más pecsével a sztrádára vizelni” – jelenti ki megjátszott-kategorikusan, a szerző. Aki látszólagos szertelenségén túl azzal is megvezet, hogy arra hívja olvasóit: „együtt építsünk egy fasza, posztmodern, és rock and roll homokvárat itt, azaz az irodalmi közterületen.” Holott nem a sokszor látott, széttördelt szerkezet, vagy az önmagát felszámoló – szintúgy unásig ismert – posztmodern bújócska, hanem éppen a narrációt formailag és tartalmilag is átjáró bizonytalanság teszi izgalmassá Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk - című művét. (Interjúnk a szerzővel itt olvasható.)

De elsőre ne lássuk meg ezt a szívdobbanásnyi félmondatokból elemi erővel felbuzgó érzést. Elébb tegyünk úgy, mint Nagy Koppány Zsolt szeretné. Járjuk be a szerző által kijelölt utat. Hagyjuk, hogy orrunknál fogva vezessen minket. Induljunk a szövegbe illesztett (a szerző önmagát kérdezi) ál-interjú, ál-műfajhatározójától. Eszerint az emlékezünk „hosszabb lélegzetű, prózai mű, amelyben a szereplők a címadó hősre való emlékezés ürügyén vég né’kül magukról mesélnek.”

Könnyen lehet viszont az is, hogy a kimódolt, pszeudo-műfaj csupán az addig olvasható kapkodó, sekélyes skiccet magyarázza. Hogy ennyi lenne? Ettől azonmód helyre is áll a belső kohézió, az unalmas, színtelen, elrajzolt karakterek pedig megbocsáttatnak? Ezt az író sem gondolhatja komolyan. Ugyan, ki hinné valóságosnak a gázoló kamionsofőr kínos, életidegen, blogbejegyzésekhez hasonló, vulgárfilozofálgató, szóvicceskedő alakját? Ki ne gondolná közhelyszerűnek a dörzsölt irodalomnepper szakvéleményét a csalódottság – vers születése – meg nem értettség ördögi köréről? Ki ne érezné erőltetettnek a szerelmes Őrangyal szerepeltetését? Ki ne vélné kínosan konstruáltnak, hogy a perverz nagybácsi éppen orvos, így alkalmas karakter a pásztorórák, no meg a hálapénz hálás témakörében elsütendő tréfák számára? Papírízű és életidegen ez a nyelvezet. S a kedélyes, adomázó narrációs szándék sem olvasható ki a nehezen összeérő történetfűzésből. Mindenki, ha beszél, magáról beszél. Meg a munka-pénz-ivás-szeretkezés körül bonyolódó mindennapokról. Minden szereplő saját nyomorúságára emlékezik, s csak amúgy mellékesen szól pár szót Ekler Ágostról. Vagyis, az emlékezünk, lehetne ugyan memoárpuzzle, oknyomozó-, tényfeltáró-, meg detektívregény is, ehelyett szereplőit és önmagát is felszámoló tévút, helyben járás csupán.

„A könyvnek két vége van” – játszik velünk tovább a szerző, miután leleplezte címszereplőjének nemlétezését. Ezzel pedig felvállalja az egész addigi baleset-öngyilkosság dialektika, sőt, a teljes fikciós szint felszínességét és feleslegességét. Ez is része az önfelszámolásnak. Ám -„Mert minket – hangzik a koppányi többes – az irodalom lényege, a játék érdekel, a szövegek egymásra rakása, kölcsönhatása, és új jelentéssel való gazdagítása” – mégsem volt teljesen hiábavaló a játék. Hisz mielőtt porig rombolná a fikciós szintet, beleülteti – ugyan, egyelőre szintén fikcióba hempergetve – annak a magját, amiről félve bár, de tulajdonképpen szólni kíván. A könyv lapjain „közreadott”, a címszereplő Ekler Ágostnak tulajdonított novellák gyűjteményéről van szó. A zsebkendőnyi írások a legjobb örkényi groteszket és hrabali elbeszélés-technikát idézik. A kifordított sci-fi és horror klisék kacsintanak, ám rögvest hátat is fordítanak Hollywoodnak. A nyitódarab a Peruból Chilébe áttelepülő, a nyelvet ismerő és a prosperálás indította vendégmunkás sorsát elbeszélő történet. - A Magyarországra utazó székely vendégmunkás-analógia nyilvánvaló. Mint ahogy az elszakadás, a gyökérvesztés, az otthontalanság és az egyedül maradás réme is. A szorongás, az indulatok és a stressz a következő történetekben is rendre visszatérnek. „Az értékek relativizálódnak meg tönkremennek, mondják sokan manapság. De legalább megvannak, mondom én ilyenkor.”

A könyvben Függeléknek, s Nagy Koppány Tömzsi által Ekler Ágosttól eltulajdonítottnak – ím, a szűk átjáró fikció és valóság között - feltüntetett A vendégmunkás dalai című részben aztán végleg lehámlik a szégyellős-büszke fikciós hámréteg. Attól kezdve vér és könnyek valódiak már. A harag, a cinizmus, az önirónia, mint túlélési stratégia, az otthonvesztett otthonra lelés pedig, mint kirótt sors jelenik meg. Vagyis, bár „sajnos semmi sem úgy történt, ahogy a nagyszerű amerikai filmekben, vagy a jópofa negatív utópiákban szokott.”, ám éppen ez legitimálja ezt az egyensúlyából kibillentett, ezt a „Vámosklész karjától” és kegyétől függő, elrebegni, bevallani vágyott mindennapos „vendégmunkás”-tusát. Ezt az „otthon vagyok már Pesten, de nem vagyok otthon magamban” lelki elveszettség-érzést. Ezt az átmenet és átjövet évei okozta tehetetlen-dühöt, ezt a „güriző húskereket”, melyben még a rákos sejt is csak túlélni szeretne. Ezt a megrozsdállott bicska rögvalóságát. Ezt a jeltelen jelhagyást. Ezt a hontalanság lírai gyomorgörcsét.

Ritka, hogy az utolsó pártucat oldal ereje mentsen meg egy prózát az érdektelenségbe fúló kliséktől. Ezúttal viszont alighanem így áll a helyzet. Mi azért csak vegyük kézbe Nagy Koppány Zsolt legújabb munkáját, játsszuk végig a szerző utasításai szerint. Amikor viszont A vendégmunkás dalaihoz érkezünk, dobjuk félre a megállapodást. És élvezzük, hogy a szerző is kotta nélkül, szívből játszik.

 

 Megjelent az Apokrif 2010/4. számában

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr742638903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.