Olvass!

KönyvesBlog

Hó és halál

2011. március 17. barraban

B+
Camilla Läckberg: Jéghercegnő

Fordította: Torma Péter

Animus Kiadó, 2009, 271 oldal, 2490 Ft.

 

A norvég író, Gunnar Staalesen a 19. századi realista regény mai megfelelőjének nevezte a skandináv krimiirodalmat. Stieg Larsson, Jo Nesbö, Arnaldur Indridason vagy Karin Alvtegen nem haboznak könyékig süppedni a bűn legmélyebb mocskába, előszeretettel vezetik az emberi lélek mély szakadékához az olvasót, a bűnügyeken keresztül pedig karcos kiábrándultsággal beszélnek a mai társadalomról és a talajvesztett, zátonyra futott emberi viszonyok fonákságairól. Könyveik maradék idealizmusunknak is halálbiztos temetője.

Camilla Läckberg az egyik legsikeresebb skandináv szerző, bár kritikai fogadtatása valamelyest alulmarad az ünnepelt Nesbö-Larsson-Alvtegen triumvirátuséval szemben. A svéd írónő a bűnözés melegágyának kevésbé számító kisváros krónikása, az analitikus, régi vágású krimi hagyományába a többieknél erősebben kapaszkodik, és talán mélyebb barátságot ápol az emberi természet derűsebb oldalával – de csak módjával, persze. Első, Jéghercegnő című regénye, melyet egy krimiíró kurzus végzése alatt gyártott, zárt közösségben, egy kedélyességétől és iróniájától megfosztott, hibernált St. Mary Meadben játszódik, a hóba burkolt skandináv télben didergő emberi portrék pedig akkor is fontosak, ha a cselekmény fősodrához semmi közük nincsen. Läckberg mondanivalója borsos társadalomkritikának kicsit karcsú, de az emberi kapcsolatok kuszaságának illusztrálásából az írónő jelesre vizsgázik.

Nyomozója, Patrik Hedström rendőr takarosabb fajta kiégett, alkoholista, a múlt nehéz koloncát cipelő, Nesbö vagy Indridason regényeiben feltűnő kollégáinál. Amolyan kedves és szorgalmas fiú patyolattiszta erkölccsel, takargatnivalók nélkül, az erőszaktól élesen elhatárolódva: elvált ugyan, de már a gyászmunka vége felé tart. A később amatőr nyomozótársává szegődő Erica Falck, a nagyvárosból gyerekkora színhelyére visszamenekülő írónő pedig szülei váratlan halálát próbálja a látogatással kiheverni. A főhősök múltja tehát szomorkás, de közel sem tragikus vagy elborzasztó. A titok súlyossága viszont, melynek felkutatása osztályrészükül jut, vetekszik a skandináv krimi sötétebb oldalán tevékenykedő alkotók világának pesszimizmusával. A Jéghercegnő normális és egészséges erkölcsöt valló nyomozói olyan éjsötét múltról igyekeznek félrelibbenteni a feledés fátylát, melyben tombol az erőszak, a perverzió, és amely éles ellentétet képez a jelenben épp szerelembe esni készülő pár közös jövőjének ígéretével. S ha ez még nem lenne elég, Erica saját családja közvetlen környezetében is kénytelen szembenézni a gonosszal…

Läckberg nem finomkodik, ha az emberi természet legmélyén lapuló vadállatról van szó, és a múltban lappangó titkokra ólomsúlyokat csomóz. Felhasználja a skandináv krimi egyik leitmotivját, a nők bántalmazását és a nemi erőszakot: az elhallgatások, szőnyeg alá söprések és családi szennyes-takargatások szégyenletes csendjét, az elszámolatlan múltat, a bosszút, a tiszta lappal történő újrakezdés kétségbeesett reményének „jutalmául” pedig halálbüntetést szab ki. A nordikus emberfaj (is) sárkányfog-vetemény – ez Läckberg Vörösmarty mellett Miss Marple filozófiájára szintén emlékeztető mottója, de Patrik és Erika éppúgy a szenny, a gonoszság és a gyengeség felett állnak, mint a brit krimikirálynő makulátlan erkölcsű detektívjei.

Azért szerencsére nemcsak a rend hivatásos és amatőr őrei ellensúlyozzák a regényben elhatalmasodó vigasztalan összképet. Akad olyan alig-szereplő, aki hosszú évtizedek rabigájából rántja ki a fejét, s robban ki börtönéből a szabadba: egy-két oldalon felvillantott alakjára talán csak azért van szükség, hogy enyhítse a végkifejlet okozta, lelkünkre telepedett szorongást. Mert bár a morális rend többé-kevésbé helyreáll, a múlt jóvátétele soha nem történhet meg.

Lehet, hogy Läckberg Nesbőhöz vagy Alvtegenhez képest középszerű író, atmoszférateremtő ereje és alakjainak kisszerűségükben is megejtően szomorú ábrázolása vitathatatlanná teszi tehetségét. Egy évvel később egyébként megírta a történet folytatását A prédikátor címmel - ezért a sok elvarratlan szál, a sok függőben hagyott sors, s ha jók az információim, magyarul még nem olvasható további folytatások is megjelentek Svédországban - , melyben megmutatja, hogyan lehet a rekkenő nyári hőségben is hamisítatlan skandináv feszültséget teremteni, s hogy a forróságban kavargó por rejt annyi nyomasztó titkot, mint a hópaplan.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr962724211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.