Olvass!

KönyvesBlog

Nem fizettek azért, hogy menők legyenek

2012. március 12. .konyvesblog.

Majdnem harminc évvel a beatirodalom és a popkultúra egyik legismertebb regényének utolsó magyar kiadása után végre megtudhatjuk, milyen is volt Kerouac legendás írórohama, azaz milyen volt az Úton eredeti formájában. M. Nagy Miklós fordításában megjelent az Úton – Az eredeti tekercs.  Jack Kerouac pedig ma lenne kilencvenéves. 

ELSŐ MONDAT: (kivételesen mindhárom kiadás első mondatát ideírjuk, egyértelmű lesz, hogy miért)

„Deant nem sokkal azután ismertem meg, hogy a feleségem és én különmentünk.” (Déry György fordítása)

„Nem sokkal azután ismerkedtem meg Deannel, hogy az asszonnyal különmentünk.” (Bartos Tibor fordítása)

„Nem sokkal apám halála után találkoztam először Neallel...” (M. Nagy Miklós fordítása)


A legenda szerint Jack Kerouac 1948 és 1950 között Amerikán keresztül-kasul tett utazásainak történetét 1951 áprilisában, három hét alatt, központozás nélkül vetette papírra, pontosabban gépelte őrült tempóban egy harminchat méter hosszú tekercsre. A munkához iszonyú mennyiségű kávéval és benzedrinnel tankolt fel, a szöveg tehát nem más, mint egy őrült, drogos lázálomban született , a „Szentlélek által diktált” fantasztikus alkotás. A mítoszt erősíti, hogy Kerouac szinte összes regénye a spontán írás technikájával készült; Samuel Beckett-től André Bretonig lehet sorolni a hasonló, automatikus állapotban író neves szerzőket, akik tényleg sokszor használtak mindenféle ajzószereket a tökéletes mű megalkotásához.

Minden homályos történetben van valami igazság, az Úton esetében a három hét és a papírtekercs is stimmel. Kerouac azonban nem egy ültében írta meg generációjának alapművét, hanem az évek alatt felgyülemlett jegyzeteit, novellakezdeményeit, írástöredékeit olvasztotta egésszé, a tagadhatatlan spontaneitás jegyében – viszont, ahogy később bevallotta, nem kábítószer, hanem csak a kávé által tüzelve. Eredeti formájában a regény esélyt sem kapott a kiadásra, 1957-es megjelenésig többször is átszerkesztették, kihagytak belőle részeket és a neveket is megváltoztatták. Így vagy úgy, az Úton az a regény, amit három héten keresztül, de éveken át írtak.

Kritikánkat a Könyves magazinban papíron is elolvashatod, amihez, ha a városban nem jutottál hozzá, online is lehetőséged van megrendelni. Mégpedig itt.

Míg Kerouac 1951-ben mereven elutasított bárminemű szerkesztői beavatkozást, pár évvel később a megjelenés érdekében már beleegyezett a változtatásokba, sőt ő maga szorgalmazta azokat. Már csak azért is, mert barátai között hiába volt ismert nagyerejű szövege, a beatirodalom nélküle kezdte el hódítását: 1952-ben megjelent John Clellon Holmes Go című könyve, az „első beatregény”, Allen Ginsberg pedig 1955-ben egy felolvasóesten bemutatta az Üvöltést. Kerouac ekkor joggal érezhette, hogy pont ő, aki a kezdetektől az egyik legnagyobb krónikása volt ennek a fantasztikus korszaknak, kimaradt a beatirodalom sikereiből. Az Úton megjelenése után viszont mégis Kerouacot kezdték a beat pápájaként emlegetni, és az előzmények fényében külön érdekes, hogy a szerző később több interjúban inkább elutasította ezeket a címeket. Az viszont tagadhatatlan, hogy a beatkorszak leghitelesebb dokumentuma mégis az Úton.

A 2007-ben Amerikában, Magyarországon pedig nemrégiben megjelent Úton – Az eredeti tekercs M. Nagy Miklós új fordítása, Déry György és Bartos Tibor munkái után már a harmadik magyar könyv. Az 1966-ban megjelent, ma már csak antikváriumokban fellelhető Déry-féle változat igyekszik hű maradni az eredeti (mármint az 1957-es) regény nyelvezetéhez, bár a zeneiség, a dzsessz lüktetése sokkal kevésbé érthető tetten a sorok között. Bartos 1983-ban megjelent változata egy egészen új világot teremtett, nyelvi leleményeivel, stílusával talán túlzottan is a saját maga képére formálta a regényt, ezzel legalább annyi bírálót, mint rajongót szerezve neki. M. Nagy Miklósnak némileg könnyebb dolga volt, hiszen gyakorlatilag minden forrás a rendelkezésére állt, hogy egy egészen hiteles fordítást készítsen. De M. Nagy változatát azért sem érdemes összevetni az elődökével, mert ő az ős-Útont, a tekercsváltozatot fordította. Ebben a nevek a valódi személyeket takarják, Jack Kerouac önmaga és nem Sal Paradise, és például Neal Cassidy sem Dean Moriarty. Ebben a változatban olyan bekezdések is szerepelnek, amelyek a kor Amerikájában sértették volna a közerkölcsöt, ilyenek voltak többek között a homoszexualitásról szóló részek. A mostani kiadás tördelésében is a tekercs hangulatát igyekszik visszaadni margó nélküli, egészen jobbra zárt soraival. Gerhes Gábor művészeti vezető nem először nyúlt biztos kézzel klasszikus mű újrakiadásának megtervezéséhez.

Jó szórakozás akár mondatról mondatra összehasonítani a három változatot: mosolyoghatunk azon, hogy például Dérynél dobostortát és tejszínhabos felfújtat, Bartosnál mázas nagy tortákat és habcsókot, M. Nagynál pedig mázas tortát és képviselőfánkot ettek a szereplők Hector bisztrójában vagy büfögőjében vagy kávézójában. De az elmondható mindhárom magyarul olvasható szövegről, hogy mindenhogyan roppant szórakoztató olvasmány, amely azonnal beszippantja az olvasót.
És ugyanígy vannak ezzel a többféle angol változat kiadásának köszönhetően az eredeti szöveget olvasók is, vitázhatnak és vitáznak is azon, melyik változat a legautentikusabb. Tehát az Útont csak magyarul ismerő olvasók ugyanazt az élményt kapják a könyv különböző kiadásainak különbségeit vizsgálva, mint a külföldiek.

Véget nem érő diskurzus tárgya az is, hogy akkor voltaképpen miről is szól az Úton? Az egyszerű válasz szerint Jack/Sal és Neal/Dean utazásairól, ahogy buszon, gyalog, fiatal egyetemisták új Cadillacjében, teherkocsik platóján, kamionokban, tehervonatokon végigutazzák Amerikát. Mindezt Jack meséli el, egyes szám első személyben, ő voyeurködik helyettünk, az ő szemei mögül látjuk kibontakozni a második világháború utáni Amerika világát. Ezer apró történettel és sorssal találkozunk, mintha egy végtelenített énblogot olvasnánk. A rövid epizódok egyszerű, valóságos, gördülékeny nyelven fogalmazódtak, és mégis a dolgok mélyére világítanak, mindezt ítélkezés és didaktikusság nélkül.

A húszas évek második felében született amerikai fiatalok a nagy világválság alatt kezdtek cseperedni, és a második világháború alatt nőttek fel. Kevés figyelem hárult rájuk, ők pedig észrevették ezt, és tudták: csak egymásra számíthatnak. Előbb a háború és a létbizonytalanság miatt tiltakoztak, majd a konformizmus, a képmutatás és az államgépezet ellen. Ennek a tiltakozásnak, vagy ha úgy tetszik, ellenkultúrának váltak akarva-akaratlanul szószólóivá Kerouac, Ginsberg és a többiek úgy, hogy még a mai fiatal olvasókra is ugyanolyan elemi erővel hatnak soraik, mint ötven évvel ezelőtt. Jack és Neal coolsága azonban akkoriban gyökeresen mást jelentett: ma a cool az, amit a társadalom annak ítél, míg Jackék épp a társadalmi konvenciók ellenében határozták meg magukat. És nem utolsósorban, ők nem fizettek azért, hogy menők legyenek.

Jack Kerouac: Úton - Az eredeti tekercs. Európa Könyvkiadó. 2011. Fordította: M. Nagy Miklós. 482 oldal. 3500 Ft.

 

Benedek Márton – Szekeres Dóra

 

 

Az Úton filmváltozatának előzetese.

A Literán részletet és M. Nagy Miklós fordító előszavát is elolvashatjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr464312280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.