Olvass!

KönyvesBlog

Ismeretlen Szymborska-kéziratot találtak

2012. március 20. .konyvesblog.

Eddig ismeretlen kéziratot találtak Wislawa Szymborska februárban elhunyt Nobel-díjas költőnő krakkói lakásán - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.

Szymborska hagyatékának rendezésekor egyebek közt egy 1949-ben született, ám máig kiadatlan versgyűjteményre bukkant a költőnő volt titkára. Michal Rusinek szerint fontos volna, hogy az anyag megjelenjen, mivel azt mutatja, hogy a költőnő művészi pályája kezdetén alkotott verseiben már jelen volt későbbiekben visszatérő tematikája.

Szymborska az 1950-es években főleg szocreál verseket írt, a most napvilágra került kézirat valószínűleg azért nem jelenhetett meg, mert nem illett ebbe a sorba. A kézzel írt versek mellett az anyag egy másik változata is előkerült: egy írógépen átírt és életrajzi jegyzetekkel ellátott másolat, amelyet 1970-ben Adam Wolek, a költőnő férje készített.

Rusinek szerint a "nagytakarításban" más alkotásokat, például irodalmi játékokat és műfordításokat is találtak, melyek esetleges publikálásáról a későbbiekben születik döntés.

A költőnő végrendeletében egy létrehozandó alapítványt bízott meg hagyatékának, egyebek közt archívumának és szenvedélyesen gyűjtött csecsebecséinek gondozásával. A jelentős anyagi háttérrel, 848 ezer euróval rendelkező szervezet első vezetőségét is maga jelölte ki.

A februárban elhunyt költőre, aki 1996-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, a héten két eseményen is emlékeznek Budapesten: a Lengyel Intézet és a Nyitott Műhely Semmi sem ajándék címmel rendez irodalmi találkozót szerdán délután a Nyitott Műhelyben, ahol magyar költők és műfordítók beszélgetnek Wislawa Szymborska életéről és költészetéről.

Csütörtökön pedig Az élet időnként elviselhető című, Szymborskáról készített, személyes hangú portréfilm magyarországi bemutatójára várják a közönséget a Lengyel Intézetbe. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A belépés ingyenes.

(MTI)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr654327197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.