Olvass!

KönyvesBlog

A nagy erővel nagy felelősség jár - 50 éves a Pókember

2012. július 12. Rusznyák Csaba

Nem látszik rajta, de augusztusban lesz ötven éve, hogy Peter Parker először húzta magára a piros-kék maskarát. Azóta nemcsak az egyik legnépszerűbb és legszórakoztatóbb szuperhős lett, hanem óriási ipar is kiépült köré. Pacsizott Obamával, mentette a WTC áldozatait, de még a kábítószerrel is megvívta harcát Pókember, akinek történetéből a nyáron újabb filmet mutatnak be.

Bár a második világháború végeztével a szuperhősök sokat veszítettek népszerűségükből, a DC képregénykiadó az 1950-es évek végére újult erővel küldte csatába jelmezes héroszait, és sikerüket a konkurens Marvel is megirigyelte. A legendás páros, Stan Lee és Jack Kirby 1961-ben aratta le a piacot a Fantasztikus Négyes első részével, és nem sokkal utána már egy új karakter kiötlésén fáradoztak. Már a Fantasztikus Négyes tagjai is emberibbek, esendőbbek voltak, mint a DC nagyágyúi, de az új sorozattal Lee valami olyasmit akart, amibe a tinédzserek teljesen bele tudják élni magukat, valami frisset, érdekeset és szellemeset.

Így született meg Pókember, aki igaz, hogy – többek között – emberfeletti erővel és gyorsasággal rendelkezik, ám ellentétben például a morálisan és fizikálisan is tökéletes Supermannel, a milliárdos Batmannel és a galaxisban kalandozó Zöld Lámpással, a hősködés közti órákat ugyanúgy tölti, mint minden átlagos tizenéves. Azaz tanul, hárítja iskolatársai szívatásait, gyűjti a bátorságot, hogy megszólítsa a lányt, aki tetszik neki, anyjával (illetve nagynénjével, May nénivel) él, és titkolózik előtte, szorong, pénzügyi gondokkal, bűntudattal, megfelelni vágyással küszködik, munkahelyén robotol éhbérért – de bármi történjék is, sosem veszti el a humorérzékét.

Lee ezzel ledöntötte a „valóságnál nagyobb”, világ- sőt, galaxismentő képregényes héroszok bálványát, és elhitette az olvasókkal, hogy bárkiből lehet hős, nem kell hozzá sem földönkívülinek, sem kőgazdagnak lenni. Főleg, hogy Pókembert nem a képességei teszik azzá, aki, hanem az, hogy ő Peter Parker.

Túl hősiesből lett átlagos szuperhős

A karakter lényege a popkulturális közmondássá vált „nagy erővel nagy felelősség jár” gondolatra épül: mivel nagybátyja azért halt meg, mert ő kisstílű, önös érdekből nem állta útját egy fegyveres rablónak, megfogadta, hogy többé nem követ el hasonló hibát, és mindig felelősségteljesen cselekszik, bármi legyen is a következmény a saját életére nézve. Ez a vezérelve elnyűhetetlen, kikezdhetetlen, és olyan masszív akaraterővel ruházza fel, aminek köszönhetően újra és újra felülkerekedik, nála jóval erősebb ellenségekkel szemben is. A karakter, aki egy közülünk, egyben iránymutató, követendő példa is. Egy ikon.

Az 1962-ben, az Amazing Fantasy 15. számában felbukkant Pókembert végül nem Jack Kirby rajzolta meg, hanem Steve Ditko – éppen a fenti okok miatt, ugyanis Lee úgy ítélte meg, hogy Kirby verziója túl hősies volt, ő pedig valami egyszerűbbet, földhözragadtabbat akart. A koncepció sikere után szűk egy évvel elindult a karakter saját sorozata, a The Amazing Spider-Man (az első ellenség a Kaméleon volt, majd a Keselyű, a harmadik számban pedig érkezett Doktor Oktopus), ami azóta, azaz immár fél évszázada fut. Ez idő alatt sok egyéb társ- és spinoff-sorozat indult, nem egy – Peter Parker: Spider-Man, The Spectacular Spider-Man, Web of Spider-Man – hosszú éveken át kitartott.

A Marvel „csúszó idővonalának” (floating timeline) hála a képregényekben jóval lassabban telik az idő, mint a valóságban – mióta Peter Parkert 15 évesen megcsípte az a bizonyos radioaktív pók, amitől a képességei származnak, nagyjából 13 év telt el a történetekben, vagyis hősünk jelenleg közelít a húszas évei vége felé. (Noha kezdetben még csaknem valós időben folyt a sztori, így Peter két és fél évvel a sorozat indulása után érettségizett, de az egyetemet már egy jóval későbbi, 1978-as számban végezte el.)

Két szerelem, egy temetés, egy esküvő

1973-ban nagy áttörés következett be, amikor a Zöld Manó lehajította Pókember szerelmét, Gwen Stacyt egy híd tetejéről, és a hősnek nem sikerült megmenteni a lány életét (sőt, egy sokak által támogatott teória szerint éppen a megmentési kísérlet okozta a halálát – Pókember hálója túl hirtelen fékezte meg a zuhanását, és így eltört a nyaka). A sztori (The Night Gwen Stacy Died) sokkolta az olvasókat, minthogy korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen fontos mellékkaraktert, a hős szerelmét megöljék. Az esemény szignifikáns voltát mutatja, hogy ez jelöli az amerikai képregények kedélyesebb, ártatlanabb ezüstkorának végét, és a sötétebb, érettebb bronzkor kezdetét.

A 80-as években Pókember egy idegen bolygón szert tett egy új, a gondolatainak engedelmeskedő ruhára (az itthon is megjelent Titkos háború című történetben), ami egyrészt egy újfajta, fekete jelmezt jelentett a hős számára, és amiről másrészt később kiderült, hogy egy szimbióta élőlény. Ez volt az előzménye a máig rendkívül népszerű ellenség, Venom megszületésének, és az egyik legsikeresebb Pókember-történetnek. A feketeruhás időszak alatt, újabb mérföldkőként, Pókember feleségül vette Mary Jane Watsont, akivel kapcsolata Gwen halála után vált szorosabbá – a nagy, mainstream szuperhősök közül ő volt az első, aki oltár elé vezette szerelmét (Superman csaknem egy évtizeddel később házasodott össze Lois Lane-nel).

A 90-es években ezzel szemben leginkább a kudarcok voltak emlékezetesek: így a rekordsikerű, ám kritikusok és rajongók által is mélypontnak tartott Torment (az első száma 2,65 millió példányban kelt el), és a hírhedt, bő két éven át futó Clone Saga, ami olyan kusza, karakteridegen és értelmetlen lett, hogy már maguk az írók is belezavarodtak. A 2000-es években Pókember ideiglenesen egy bizarr, természetfeletti tápláléklánc részéve, póktotemmé vált, meghalt, majd feltámadt (A másik), pályafutásában először permanens tagja lett egy szuperhőscsapatnak (a Bosszú Angyalainak – majd később a Fantasztikus Négyesnek is), és identitásának sokéves titkolása után felfedte kilétét a világ előtt (Polgárháború). Ez utóbbi esemény kulminálódott egy, a Clone Sagához hasonlóan negatív visszhangú történethez (One More Day), amiben Peter alkut köt egy démonnal, Mephistóval, hogy megmentse a helyette meglőtt May néni életét. Az alku következtében a világ elfelejtette, hogy Pókember Peter Parker, ám cserébe házassága Mary Jane-nel meg nem történtté vált.

Újragondolták, megölték

A szerkesztőség azzal indokolta a döntést, hogy a házas, dolgozó, felnőtt Peter túl messzire került attól a karaktertől, akit 50 évvel azelőtt az olvasók megszerettek. Ironikus módon, a jelenleg futó, mind kritikailag mind anyagilag sikeres történetek épphogy érettebbnek, komolyabbnak, az életben sikeresebbnek ábrázolják a figurát, mint előtte bármikor. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik Peter Parker meghalt: a Marvel 2000-ben indult Ultimate (Újvilág) univerzuma a régi történeteket, karaktereket értelmezte újra a modern követelményeknek és az új olvasók igényeinek megfelelően, és a Pókember volt ennek az imprintnek az első sorozata, amit a kezdetektől a mai napig Brian Michael Bendis ír. Egy tavalyi sztoriban az itt még mindig tinédzser Peter alulmaradt egy rakás ellenségével vívott harcban, és életét vesztette. A nyomába lépő új Pókember ebben a világban egy latin-amerikai srác, Miles Morales, aki még csak most tanulja a szuperhőslét rejtelmeit – ez a legutóbbi merész, és a jelek szerint abszolút kifizetődő húzás a Pókember történetében (nem mellesleg a klasszikus és az újvilági hős idén nyáron találkozni fog a Spider-Men című sztoriban, amiben a Marvel két univerzuma is először keveredik).

Pókember továbbra is a létező egyik legnagyobb popkulturális ikon, a képregényeken kívül filmek, rajzfilmek, játékok, könyvek és merchandise-termékek armadája köthető hozzá, személye más művekben is állandó utalások tárgya. Ötvenéves mitológiája gazdag, mély- és csúcspontokkal teli, ellenségei és szövetségesei sorában is tucatnyi híres, népszerű karakter akad (jellemzően sok ismerőse maga is szuperhős, illetve gonosz volt, vagy máig az: barátja, Flash Thompson (az új Venom a kormány szolgálatában), másik barátja, Harry Osborn (Vészmanó), az ő apja, Norman Osborn (Zöld Manó), egyetemi professzora, Curt Connors (Gyík).

A cikk eredetileg a Könyves magazin 4. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr584644236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.