Olvass!

KönyvesBlog

Egyetlen kattintás. Jeff Bezos és az Amazon felemelkedése

2012. augusztus 27. valuska

B
Egyetlen kattintás. Jeff Bezos és az Amazon felemelkedése

HVG Könyvek, Budapest, 2012, 3315 Ft

Jeff Bezos megváltoztatta a világot, amikor kitalálta az Amazont, a világ legnagyobb internetes könyvkereskedői hálózatát. Ezért a változtatásért persze sokan gyűlölik, mert arctalanná és komolytalanná tette a könyvvásárlást, mások meg nagyon szeretik, mert felfoghatatlan méretű (kezdetben kizárólag virtuális) készletéből a világ bármely pontjára nagy sebességgel kiszállítja a megrendelt könyveket. A nagy könyvesboltok alapvetően kevés számú könyvre koncentrálnak eladáskor, míg az Amazon az ún. hosszú farokból indult ki: legyen másfélmillió cím, amiből lehet válogatni. Határok nincsenek, csak könyvek, amelyek épp az olvasójukhoz tartanak. És ez csak az Amazon-forradalom első lépcsője volt, mert következő lépésként úgy felpörgette az e-könyvek (és vele a Kindle) eladását, hogy mára többet ad el belőlük, mint a papíralapúakból.

Az okos gyerekként főleg az űrkutatás iránt érdeklődő Bezos a középiskola után a Princetonra járt egyetemre, majd nagyon fiatalon komoly vezetői állásokat kapott. Az egyik munkahelyén az volt a feladata, hogy ismerkedjen meg az internet nevű dologgal, hátha van valami értelme foglalkozni vele. Bezos előbb vizsgált, majd jelezte, hogy van. Rögtön azzal az ötlettel állt elő, hogy könyvekkel kellene kereskedni, de a cég vezetőségét ez nem érdekelte, így saját céget alapított 1994-ben Amazon.com néven, amihez csapatot toborzott. Jelenleg a Forbes listáján a világ 26. leggazdagabb embere, becsült vagyona 18,4 milliárd dollár, és mindez azért lehetséges, mert nem a könyvipart akarta megreformálni, sőt semmi magasztos cél nem vezette, csak sok pénzt akart keresni.

Ismert terméket keresett, és a könyvnél nem lőhet mellé az ember: sikerének egyik titka pont az, hogy a vásárló pontosan tudja, mit vesz. Ezért nem dőlt be a cég a dotkomlufi kipukkanásakor, mert bíztak benne a vásárlói. Az Amazon indulásakor az Egyesült Államokban 7 milliárd dollár értékben adtak el szoftvert, 19 milliárdért könyvet. Ekkor 513 millió kötet jelent meg évente, ezekből 17 érte el a milliós példányszámot. Egy átlagos amerikai évente 79 dollárt költött könyvekre és 56-ot zenei felvételekre. 2001-ig nem termelt nyereséget az Amazon, de azóta nemcsak a könyvkereskedelmet változtatta meg, hanem az egész e-kereskedelmet, végül óriási sikerrel belépett az e-könyvolvasók és a tabletek piacára is. Bezos az évek alatt a saját képére formálta nemcsak a könyvpiacot, hanem az e-kereskedelmet is, aminél többet tényleg nem tehet senki.

A télen megjelent Steve Jobs-életrajzhoz képest Bezosról egy kifejezetten unalmas portré született, minden bizonnyal azért, mert Bezos tényleg unalmas embernek tűnik. Nem büdös, nem sírja el magát, nem őrül meg, ha rosszul néz ki az iPhone, de még szívós történetei sincsenek. Pedig Bezos egyik példaképe Steve Jobs: ő is szigorúan egy kézben tartja az irányítást, a személyisége meghatározza az egész cég felépítését. Valaki marslakónak tartja, más a kedvességét emeli ki a könyvben, ami azért meglepő, mert Bezos azért nagyon keményen képes bárkit leszúrni, ha nem tetszik neki valami. Annyira nem empatikus, hogy apja egyszer azt mondta neki, „sokkal nehezebb kedvesnek lenni, mint okosnak”. Mindig a vásárló a legfontosabb a számára, ami jól látható az Amazon.com-on: a vásárlóról minden információt tudó és gyűjtő háttér miatt egyre pontosabb vásárlási ajánlatokat kapunk, ízléseket és böngészési történeteket dolgoznak fel a saját és a vásárló érdekében.

A most ötvenéves Bezos igazi kocka: a feleségválasztáshoz is a Wall Streeten használt befektetési folyamatábrát használt. Felírta, mi szerinte a nő legfontosabb tulajdonsága: képes legyen őt kiszabadítani egy harmadik világbeli börtönből. És bár a feladat fiktív, mégis talált olyan nőt, akire ez a leírás illik – most házas, négy gyereke van.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr604715332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.