Olvass!

KönyvesBlog

Lilipótváros, kapitalizálódó gyerekek és Agócs

2012. szeptember 04. .konyvesblog.

Megjelent végre Agócs Írisz első szerzői könyve, amiben egy madárka és egy elefánt beszélget elég sokat vidámságról, és hogy milyen aprónak lenni. Újlipótváros végre mesehelyszín lett Both Gabi könyvében. Végre egy igazi apás mese is szembejött: Ungubu kávt ültet, hogy pénzt keressen, amivel egy falunak okoz problémát. Az egyre nagyobb gyerekkönyv-választékban találtunk hármat, amit szigorúan ajánlunk mindenki számára.

Prágai Tamás: Vadállatok a kabátzsebben – papás mese, Móra könyvkiadó, 2012.

Prágai Tamás első meseregénye nem csak gyerekeknek szól. És ez nem a mai trendnek való megfelelni akarást jelenti, hiszen nem egy felnőttes gyerekkönyvet tartunk a kezünkben, hanem egy komoly, melankolikus, mégis humoros meseregényt a legjobb fajtából.

Csoma Gábor kutatómérnök minden nap mesél fiának, Csombornak, nem csak úgy egyszerűen könyvből, hanem fejből, ráadásul komoly, kitalált mesét, amolyan folytatásost. Ezt a mesét egy képzeletbeli kislánynak, Incinek meséli (hogy Csoma ne szólhasson állandóan közbe). A mesében Ungubu, a Tapitában élő törzs főnöke erősen úgy néz ki, hogy kapitalizálódik, vagyis elkapja őt a pénz (az „Arcképes levél") vonzereje, és a faluba betör a fejlődés, ami persze valójában zuhanást és káoszt von maga után az izgalmas tükrök, pénzdarabok és egyéb különös tárgyak érkezésének ellenére.

A pénzszerzés kávéültetéssel jár, a kávéültetés munkával, a munka robottal; a kávé eladásáért pénz jár, még több pénzért még több kávéültetvényre van szükség, még több kávé eladásáért Effefftől (Fehér Főnök) azonban egyre kevesebb pénzt kapnak. Ungubu persze több és nagyobb hatalomra vágyik (be is vet ennek érdekében mindenféle mágikus és kevésbé mágikus eszközt, hogy a törzs tagjait meggyőzze igazáról), aminek következtében elüldözik az állatokat, hiszen azok elfoglalják a kávéültetvények helyét.

Ez lenne a mese a mesében, de Prágai ennél jóval csavarosabban írja meg regényét, hiszen Tapita története összefonódik az alaptörténettel, azaz Csomáék történetével. Inci egy valódi kislány, akinek a szülei elváltak, éppen úgy, mint Csomboré, ráadásul ovistársak, és a Tapitából a városi szupermarketbe kerülő elvarázsolt állatok összefonják nemcsak a valós és a mesevilágot, hanem a két kisgyerek és szüleik sorsát is.

Allúziók, a gyereknyelv (és lélek) pontos és értő megfigyelésén alapuló mondatok, lírai sorok, cseppet sem idegesítő kis igazságok hangoznak el úgy a könyvben, hogy közben mi magunk is egyre inkább belefonódunk a valóságok összemosódásába. Kőszeghy Csilla részleteket kiragadó, izgalmas perspektívából láttató illusztrációiban a vidámság alaptényező, a figurák egyszerűsége, a színek teltsége kitűnő kísérője lesz a különös szövegnek. Amit álomszerűnek hiszünk, az ugyanúgy lehet akár valóságos is, és jobb, ha tudjuk: a jelekre érdemes figyelni. „Aki nem figyel a jelekre, érzéketlen, és a bennszülöttek azt tartják, hogy az érzéketlen ember alkalmatlan arra, hogy a maga kezével irányítsa a sorsát".

Both Gabi: A hintarabló, Pagony, 2012. 

Ha Prágai regényét papás meseként határoztuk meg, akkor Both Gabi szintén elsőkönyves meséjére akár azt is mondhatnánk, hogy mamás mese. Az eddig gyerekirodalmi mindenesnek is nevezhető szerző első mesekönyvében három testvér tavaszi szünetben játszódó kalandjait kísérhetjük végig. A család mintha emlékeztetne egy „hétköznapi" családra (Bíborka, Bársonyka a két lánytestvér, és kisöccsük, a szőke lovag-gyanús Bársonyka), de ez bizonyára csak a véletlen műve, ahogyan az is, hogy a történet színhelye, Lilipótváros pedig Újlipótvárosra hajaz. Lilipótvárosban található a Szépkislány park, a Hátra utca, a Köszgéza utca és még sorolhatnánk, vagyis csupa ismerősen csengő utcanév, amik persze mégsem ugyanolyanok, mint a valóságban.

A gyerekek minden nap valami különös kalandba keverednek, hol eltűnt cipők párjait, hol hintákat, hol a saját nyelvüket kell megtalálniuk. Mindenféle nevelő célzat nélkül bújik elő anya és apa figurája ajtók, bokrok, konyhaasztalok és egyéb hétköznapi helyek mögül. És ha valami ilyesmire célozna mégis a könyv, az semmiképpen sem a gyerekneveléshez, hanem sokkal inkább a szülőneveléshez kapcsolódik. Az egyik legjobb mese Az elkóborolt születésnap (szombat napján), amikor is Bíborka megirigyli Bársonyka születésnapját, és anya alkut köt vele, hogy ezentúl mindennap legyen neki szülinapja. Nyilvánvaló, hogy akinek ebből leghamarabb elege lesz, az maga Bíborka. És az is nyilvánvaló, hogy szülőként rezignáltan gondolkodhatunk el azon, hányszor szúrjuk el a dolgokat ötlettelenséggel, türelmetlenséggel.

A könyv telis-tele van nyelvjátékkal (talán időnként a dramaturgia rovására is), ami hol jobban sikerül, hol kevésbé, de mindenképpen arról árulkodik ez a fajta írásmód, hogy a gyerekeknek nemcsak a történet, hanem a nyelv szintjén is fontos a mese. Amit magában rejt e játékosság - a számtalan vicces elhallás, a csak később értelmezhető címadás, a különös, jelentést hordozó szavak.

A mesekönyv szerkezetét tekintve hiánypótló: a szülő minden estére egy könnyedebb hangvételű mesekönyvet keresve nem igazán talál ilyesmit a könyvesboltok polcain. Both Gabi hétfőtől vasárnapig ellát minket egy-egy vicces mesével, amit Marosi Krisztina vidám, nagy szemű embereivel, finom színharmóniájával, a történetet inkább kísérő, mint továbbmesélő illusztrációival egyszerűen és hűen követ, sőt, még játékosabbá teszi számunkra Lilipótváros apró, mindennapi történéseit, különös és sajátos nyelvét.

Agócs Írisz: Kicsi, nagy – Pagony, 2012.

A kicsiknek szóló könyveknél gyakran esnek a szerzők abba a hibába, hogy rettenetesen lebutított képi és szövegi világgal apellálnak körülbelül elképzelt befogadóiknak ízlésvilágára, rosszabb esetben rajongására. Szerencsére akad egy-két könyv, ami kevés szöveggel és megfelelő vizuális megoldásokkal úgy képes elragadni olvasóját, hogy nem egy sematikus világgal operál, hanem valami mélyebb tartalmat is közvetít. Timo Parvella, Julia Donaldson, Lila Prapp, Alona Frankel. Ezek a nevek ugrottak be, amikor kézbe vettem Agócs Írisz első szerzői könyvét.

Egy kismadár és egy elefánt beszélgetését követhetjük végig a lapokon, akik barátok, és arról faggatják a másikat, milyen is kicsinek, illetve nagynak lenni. A kérdés megforgatása eleve jó játék, a két szempontból való láttatás hamar elárulja, hogy a Kicsi, nagy esetében nem egy tipikus lapozóval van dolgunk. A kezdő kérdés is már-már (jó értelemben véve) provokatív, „Hogyan lehetsz mindig ilyen vidám? Hiszen aprónak lenni biztos nehéz!"- „Hogyan lehetsz mindig ilyen vidám? Hiszen nagynak lenni biztos nagyon nehéz!" Adott egy előfeltevést, amit az elefánt gondol a kismadárról és viszont, de közben benne rejlik a kérdésben az is, hogy a nehézségek nem zárják ki a vidámságot.

Úgy tűnik, nem kell feltétlenül a gyerekek mindennapi történéseihez nyúlni, őket állatfigurákkal behelyettesítve játszótéri konfliktusokat és egyéb hétköznapi eseményeket szimulálva pszeudovilágot létrehozni ahhoz, hogy az ő nyelvükön interpretáljuk a barátság, a boldogság, önmagunk elfogadásának, és az egymás meghallgatásának élményét.

Agócs Írisz képei papírra készülnek, először megrajzolja, majd kifesti figuráit, légies, könnyed akvarelljei humorosak és asszociatívak. Amikor a kismadár arról mesél, miért is jó kicsinek lenni, láthatjuk, hogyan bújik el könnyedén, és a képen olyanná válik, mint egy falevél. A szerző behív számtalan képi allúziót egészen széles körből válogatva, felidéződik itt Micimackó, a természetfilmekből ismert nagy és kisállatok szimbiotikus együttélése, vagy éppen a kiskorunkból jól ismert babzsák figurák és apró plüsslények, és természetesen Agócs Írisz eddigi munkái.

A barátok, amikor elmondják indokaikat amellett, hogy miért is jó olyannak lenni, amilyenek, mindketten megállapítják azt is, hogy elsősorban azért, mert csak így lehet egy náluk jóval kisebb/nagyobb barátjuk.

Szekeres Nikolett

A cikk a Könyves magazin negyedik számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr234662385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.