Olvass!

KönyvesBlog

Akié az archívum, azé a múlt

2012. szeptember 08. .konyvesblog.

IMG_9445_0601.jpg

Fotó: Böcsök Mihály

Ön írónak tartja magát, de még nem jelent meg nyomtatásban cikke? Egyetlen novelláját sem hozták le? Értem. Szóval blogja van. És sok a facebook lájkolója. Hm. És mondja, kik lájkolják a szövegeit? Tinilányok vagy irodalomtörténészek? Akár így is kezdődhetne egy casting egy könyvkiadónál – a digitális technológiák, közösségi oldalak új fogalmakat, szokásokat hoztak a kultúra, így az irodalom területén is. Ezekről szólt György Péter előadássorozata a JAK szigligeti táborában. 

György Péter, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője háromnaposra tervezett, végül kétnaposra kurtított előadássorozatának első napján arrólt beszélt, milyen változásokat hozott a digitalizáció a kánonok és nemzeti kultúrák működési mechanizmusában és miért fontosak az archívumok, csütörtökön pedig a kérdés gyakorlati oldalát vizsgálta, vagyis hogyan alakul(hat) az írás mestersége és az írói szerep a technokulturális korban (korábbi interjú vele az Apám helyett címá könyvéről).

Kié az archívum által rögzített tudás?

A digitalizáció egy csapásra megváltoztatott mindent, amit korábban a múlt megőrzéséről, vagyis az archiválásról gondoltunk: technikákat, szokásokat, a fizikaiból (gyűjtemények, könyvtárak, múzeumok) a virtuális térbe kerülő helyszíneket, sőt, az archívumok természetét is. Azáltal, hogy bizonyos gyűjtemények elérhetővé váltak a világhálón, a múlt egy része mindenki számára elérhetővé vált. Hogy csak egyetlen hazai példát hozzak, az OSA Archívum az utóbbi időben folyamatosan közzétesz olyan, eddig nem publikált felvételeket, melyek a rendszerváltás utáni időszak kulturális életét, és annak szereplőit mutatják be. A múlt egyfelől mindenki számára nyitottá vált.

De az „archívumok demokratizálódásával” megnőtt a hamisíthatóság esélye és veszélye is, az pedig köztudott, hogy „a hamisítás iránti vágy mindig is nagy volt”, mondja György Péter. Ráadásul a gyűjtemények megnyitása egy időbe esett a technológiai fejlesztésekkel, a két folyamat pedig erősítette egymást – állítja az esztéta. Vagyis nemcsak az archívumok hozzáférhetősége nőtt meg, hanem az átírásukra irányuló vágyak és lehetőségek is. Éppen ezért nem mellékes, hogy kié az archívum, és kié az archívum által rögzített tudás, mivel az archívumok egyik legfontosabb jellemzője, hogy „akaratukon kívül reprezentálják egy kultúra önképét”. „Az emlékezet feletti uralom egy olyan háború, ami most kezdődött el” – ez az, amit a saját bőrünkön is tapasztalunk nap mint nap, ez áll a terek átnevezése és átrendezése mögött, vagy hogy időről időre új írók nevei bukkanak fel a hazai kultúrpolitikában (lásd Wass Albert vagy Nyírő). „Akié az archívum, azé a múlt” – summázza.

Hogy miért fontosak a szépírók egy kultúrában (pontosabban: a magyar nemzeti kultúrában), ez leginkább a nemzetállamok létrejöttének időszakára vezethető vissza, a 19. század közepén az önálló nemzetállamok létét két dolog támasztotta alá: a saját nyelv és a saját nemzeti kultúra. Épp ezért a magyar kultúrában a költők olyanok, mint a focipályán a csatár – nem véletlen, hogy irodalmi kánonunk Petőfi-Jókai-Ady-József Attila-Móricz tengely mentén alakult ki, szemben mondjuk egy Cholnoky-Csáth vonallal, de ezt már csak én állítom.

A csütörtöki előadása csupa olyan problémával foglalkozott, ami egy pálykezdő írót/költőt érdekelhet: mi ér többet, egy online vagy egy offline publikáció, ki(k) határoz(nak) arról, mi kerülhet bele a kánonba, mi számít irodalmi teljesítménynek? Ha egy kicsit távolabbról nézem az előadást, akkor György Péter nem tett mást, mint a közösségi oldalak elterjedésének egyik jelenségét, a hype-ot vizsgálta, kultúrtörténeti kiindulópontja pedig a protestáns etika volt (itt Weber művére gondolt), ahol a munkának még értéke volt, gazdasági és erkölcsi értelemben egyaránt.

György szerint az írófoglalkozás egy szakma, ami együtt jár bizonyos infrastruktúrával, ezeket ismerni és használni kell ahhoz, hogy valaki elismert alkotó legyen. Az esztéta állítása szerint a Vonzások és választások óta tudjuk, hogy a modernitás kultúrája egy teljesítményekre épülő kultúra, ahol a befektetett munka csak hosszú idő múltán „térül meg”. Mára szöveg és szerző klasszikus viszonya megfordult, a social media világában a szerző legyőzte a szöveget. Míg korábban úgy működött az irodalom, hogy az alkotó előbb létrehozta a szöveget, és ha az „befutott”, ismerték el a szerzőt szerzőnek. Mára mindez megfordult, állítja György Péter, és minden, a kibertérben végrehajtott cselekmény teljesítménynek számít (miközben a klasszikus elképzelés szerint még semmi figyelemre méltó nem történt). Persze kérdés az, hogy ki és meddig diktálja a tempót?

A nárcizmus kultúrájában élünk, ami azóta erősödött fel, mióta a nagy társadalmi rendszerelméletek összeomlottak (1989), azóta minden probléma az individuum problémájaként jelenik meg, derült ki az előadásból. „A korszak az élvezetet árusítja a gondolkodás helyett”. Míg korábban a munka „késleltetett kielégülésnek” számított, ma az alkotók azt látják, hogy le kell rövidíteni az időt, s ennek egyik következménye, hogy a professzionalizmushoz való viszony fellazult. Ma „minimális befektetéssel maximális sikert érhetünk el”, ez lett a „nyerőlap”. György Péter ugyanakkor hangsúlyozza, hogy amiről ő beszél, az nem etikai kérdés, hanem műfajelméleti kritika.

Ugyan az offline-online meccsben jelenleg még a papír alapú megjelenés jelenti a valódi teljesítményt, nem tudni, meddig tartja meg pozícióját? A virtuális térben pedig mindenki legitim szerző lehet… Az előadás nagy kérdése az, hogy kell-e szenvedni a teljesítményhez, és ha nem, akkor a teljesítmény nélküli kultúrát kultúrának tekinthetjük-e?

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr404761961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.