Olvass!

KönyvesBlog

DC: az új 52 egy év után

2012. szeptember 18. Rusznyák Csaba

new52promo.jpg

2011. augusztus 31-én, nagy csinnadrattával, dirrel-durral, brutális marketingkampánnyal, a Justice League első részével elstartolt a DC kiadó új korszakot jelző, grandiózus ráncfelvarró hadművelete, az ún. új 52. Az összes addigi sorozat vagy teljesen megszűnt, vagy újraszámozást, és többnyire új alkotógárdát kapott – 52 új széria indult, hogy azok segítségével új kreatív alapokra helyezzék a DC univerzumát, hogy megnyerjenek neki új olvasókat, és elpártolt régieket, és megerősítsék a cég piaci pozícióját.  A reakciók az izgatott várakozástól a felháborodott értetlenkedésig terjedtek, voltak, akik a DC döntését racionálisnak és indokoltnak, a mai elvárásokhoz való logikus igazodásnak tartották, voltak, akik csak felfújt marketingtrükköt láttak benne. Most, egy év után már objektívabban, tények egész sorának birtokában ítélhetjük meg az amerikai képregényes életet megrengető rebootot. Lássuk, mit ért el a DC, gazdasági és kreatív szempontból egyaránt.

KÉPZAVAR

Azzal kell kezdeni, hogy a reboot teljesen a feje tetejére állította a DC univerzumát, és ezzel kapcsolatban még most, egy év után is vannak tisztázatlan kérdések. Eredettörténetek, karakterek változtak meg, rengeteg régi sztori az új status quo szerint sosem történt meg (pl. Lois Lane és Clark Kent sosem házasodtak össze). Néhány megtörtént, csak a következményei változtak (a Gyilkos tréfa még mindig része a kontinuitásnak, de a Joker által meglőtt Barbara Gordon most ismét Batgirl, vagyis gerincsérülése nem volt maradandó), ugyanakkor a Green Lantern franchise zavartalanul folytatja a korábbi sztoriszálakat, minden módosítás nélkül, reboot ide vagy oda. És pl.: ha ebben az új világban a szuperhősök 5 éve kezdtek felbukkanni, akkor hogy lehet Bruce Wayne fia (Talia Al Ghultól) már 12 éves? De mindezekre az inkonzisztenciákra még visszatérünk később, amikor a DC-től az állítólagos fejetlenség miatt távozó írókról-rajzolókról lesz szó.

ELADÁSOK

Rövidtávon a DC azonnali, látványos és zajos sikert aratott – szeptemberben az új 52 letarolta a képregénypiacot, a kiadó hosszú évek óta először volt képes maga mögé utasítani nagy vetélytársát, a Marvelt. Nem egy újraindított sorozatuk eladási mutatói duplázódtak (Green Lantern) vagy csaknem négyszereződtek (Batman). És még csak az sem következett be, amire szinte mindenki számított, vagyis az új címek példányszámai nem kezdtek drasztikus csökkenésbe a második-harmadik hónapban. Sőt, néhány sorozat, a pozitív fogadtatás hatására ténylegesen nyert olvasókat, ahelyett, hogy veszített volna (Animal Man, Swamp Thing). Idővel azonban mégiscsak normalizálódott a helyzet: egy év elteltével az összes sorozat eladása – törvényszerűen – visszaesett, természetesen igen változó arányban. A legfrissebb adatok szerint az Animal Man tartja magát a legjobban (mindössze 17 százalékkal vették kevesebben a 11. számot, mint tavaly az elsőt), szorosan nyomában az Aquaman (20 százalékos csökkenés), a Justice League és néhány Batman-cím – maga a Batman pedig, a maga szintén szolid, 32 százalékos esésével, szilárdan tartja magát, mint a DC legsikeresebb sorozata. A legnagyobb csalódást okozott címek iránti vásárlási kedv akár 70 százalékkal is zuhanhatott (Captain Atom, Savage Hawkman). Az átlag csökkenés 45 százalék  körül van (tavaly szeptembertől idén júliusig).

swampthinganimalmannew52.jpg

És decemberben a Marvel, ha csak hajszálnyival is, de ismét megelőzte a DC-t a piaci részesedésben, majd a DC újfent visszavette a vezető szerepet, és ez így megy azóta is. Ez várhatóan megváltozik ősszel, amikor végre megérkezik a Marvel válasza a konkurencia tavalyi rebootjára: a Marvel NOW! De akárhogy is, az eladásokat tekintve a DC döntése kifizetődött, legrosszabb esetben is egy a korábbinál jóval stabilabb és erősebb második helyre állhat be a Marvel után. (Hozzá kell tenni, hogy ezek az eladási mutatók a Diamond Comic Distributors nevű képregényterjesztő adatain alapulnak, ami a kiadóktól szállítja a füzeteket és köteteket a képregényboltokba. Az adatok a boltok által az egyes képregényekből rendelt mennyiségeket jelzik, és sok lényeges faktort nélkülöznek: digitális képregények, külföldi eladások, ill. hogy a DC képregényei „visszaküldhetők”, vagyis ha a boltos nem tudja őket eladni, akkor a kiadó visszavásárolja tőle.)

ÚJ OLVASÓK ÉS DIVERZIFIKÁCIÓ

Hogy növekedtek az eladások, az nagyon szép, de nem mindegy, hogyan, milyen forrásból. A DC nem titkolt célja az volt, hogy új olvasókat nyerjen meg magának, sőt, áttételesen az egész képregényiparnak úgy általában. A jó hír, hogy a DC-nek hála tényleg megmozdult kicsit az évek óta vegetáló amerikai piac. A kiadó úgy tudta növelni részesedését, hogy azt nem a konkurensei kárára tette, azaz nem csökkentek a Marvel, az Image, a Dark Horse és társai eladásai – sőt itt-ott még növekedés is tapasztalható, és ez sokak szerint az új 52-nek köszönhető. A rossz hír, hogy a növekedések „belterjesek”, vagyis a már meglévő DC-s és egyéb olvasók vásároltak több képregényt a reboot hatására, és (a Nielsen Company felmérései szerint) a közönség mindössze 5 százaléka érkezett „kívülről” – ami, figyelembe véve a DC célkitűzését az új olvasók meghódítására, elkeserítő adat. De öröm az ürömben, hogy a 95 százalék közt legalább akadtak olyan érdeklődők (nem is kis számban: 25 százalék), akik egy ideje már felhagytak a képregényolvasással, és most, az új 52 hatására tértek vissza egykori hobbijukhoz.

swampthingnew52.jpg
A legmegdöbbentőbb adat azonban, hogy a DC olvasótáborának csak kevesebb mint 2 százaléka, és ezt leírom még egyszer, tehát csak kevesebb mint kettő százaléka van 18 éves kor alatt (ez egyébként általános tendencia, az amerikai képregények, de különösen a szuperhősképregények „öregszenek”, egyre kevesebb az utánpótlás, a fiatal olvasó). Hasonlóan kedvezőtlen adat, hogy a közönségnek csak 7 százalékát teszik ki a nők. Márpedig a DC másik nagy célja az új olvasók megnyerése mellett az volt, hogy diverzifikálja a termékpalettáját, vagyis hogy mindenki, kortól, nemtől függetlenül találjon magának kedvére valót a sorozatai között. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy olvasói többsége a 30-on felüli férfiakból kerül ki. Érte is bőven kritika a DC-t emiatt, merthogy a női olvasók elmaradása könnyen párhuzamba állítható egyrészt azzal, hogy csak elvétve akadnak női írók a kiadónál, másrészt azzal, hogy a női szuperhősök száma is alacsony, ábrázolásuk pedig egy-két kivételtől eltekintve (Batwoman) igen szexista. Starfire karakterét (Red Hood & the Outlaws) pl. Jim Shooter, veterán képregényes így jellemezte: „pornó gyerekeknek”. És ha már az alkotóknál tartunk: a DC ezen a területen látványosan elmulasztott merész, az újdonság erejét valóban kihangsúlyozó író- és rajzológárdát összetrombitálni. Többnyire maradtak az alkotók, akik voltak, kevés új név került a kalapba, és azoknak egy jelentős része is enyhén szólva megkérdőjelezhető (Scott Lodbell? Rob Liefeld?).

FEJETLENSÉG, TÁVOZÓ ÍRÓK

Emlékszünk még a DC új univerzumának inkonzisztenciáira, amiket fentebb említettem? Nos, mindaz a jelek szerint a kiadó szerkesztőségéből ered, ami, ha lehet hinni a reboot óta eltelt egy év alatt lelépett íróknak, rendkívül szervezetlen. Először George Perez pakolt ki, aki hat részt írt-rajzolt az új Superman sorozatból. Elmondása szerint akkora a fejetlenség a DC-nél, hogy az alkotók nem tudják, ki min dolgozik, és mik az egyes karakterek alapjai. Pereznek pl. senki nem szólt, hogy Grant Morrison vele párhuzamosan ír egy másik Superman-címet (Action Comics), ami ráadásul öt évvel az ő sztorija előtt játszódik – fogalma sem volt róla, mi történik benne, fogalma sem volt róla, Morrison hogy írja meg az Acélember eredettörténetét, hogy élnek-e a nevelőszülei ebben a kontinuitásban, hogy milyen a kapcsolata a többi karakterrel, egyáltalán, hogy kik azok a többi karakterek. Közben a szerkesztők, fejesek, döntéshozók folyamatosan átíratták vele a történetet, amin dolgozott. Amire korábban rábólintottak, azt később megtiltották, egyik héten még azt szerették volna, ha egy adott irányba viszi a sztorit, a következőn azt, ha egy homlokegyenest eltérőbe – és ezek a felelősök ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó utasításokat adtak Pereznek (sőt, állítása szerint nem egyszer ők maguk átírták a forgatókönyvet). Nem csoda, hogy bedobta a törölközőt, és mielőtt legyintenénk a panaszkodásaira, hogy biztos csak egy bukott író mentegeti magát (tény, ami tény, a Superman színvonala nem volt túl magas), nem ő az egyetlen.

Legutóbb Rob Liefeld távozott hasonló körülmények közt, szintén a kaotikus szerkesztőségi állapotokat hibáztatva, de emiatt hagyta ott John Rozum a Static Shockot, Gail Simone a Fury of the Firestorm-ot és Paul Cornell a Stormwatch-ot is. És persze felröppentek olyan, valószínűleg nem alaptalan találgatások is, hogy a történetekbe a DC főszerkesztőinél is feljebb ülő hatalmasságok szólnak bele – vagyis a Warner illetékesei (a DC az övék), akik a havi megjelenésű képregényekfüzeteknél nagyobb pecsenyéket sütögetnek (jövőre jön az új Superman mozifilm, és egyre többet susmognak a Bosszúállók nyomdokain járó Justice Leage-adaptációról is).  Mindent egybevetve, nagyon úgy tűnik, hogy a DC-nél nem gondolták át kellőképpen a rebootot, és afféle „ahogy esik, úgy puffan” mentalitással dübörög előre az új 52 vonata.

Hogy olvasói szempontból milyen eredménnyel, arra a cikk következő részében visszatérünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr874736752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Joker: Last Laugh - Értékelés 2012.10.23. 11:32:56

Öt (plusz egy) másfélszeres hosszúságú füzetben folyt a sztori, és bár nem volt benne ennyi, Chuck Dixon a szokásos sok szálra bontós, bonyolítós technikájával, és sok poénnal viszonylag sikeresen kompenzálta a cselekmény leülését. Az ilyen sztorik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.