Olvass!

KönyvesBlog

Tutajon egy széthullott világban

2012. szeptember 27. szomszédúr

Dan Simmons: Endymion

Agave Könyvek, Budapest, 2012,624 oldal, 2784 Ft

Csaknem háromszáz évvel járunk a Hyperion bukásában megénekelt események: az Időkripták megnyílása és az egész Háló összeomlása után.

A korábban marginális Pax, a katolikus egyház jövőbeli utódja elképesztő hatalomra tett szert a Hyperionon „bányászott” keresztségek által, ami nem csoda, hiszen már nemcsak valami homályos mennyországot ígérhetnek, hanem a paraziták révén magát az örök életet, szó szerint. Ráadásul az új pápa, az egyik hyperioni zarándok, Paul Duré atya testéből újjászületett Lenar Hoyt vezetésével az egyház megszerezte azt a tudást is, hogyan ne degenerálódjanak az emberek minden egyes újjászületéssel. Visszautasíthatatlan ajánlat.

A Háló az Informag visszavonulásával és a távnyelők lekapcsolásával gyakorlatilag megszűnt létezni, az emberlakta bolygók újra hatalmas távolságokra kerültek egymástól, az utazás épeszű időn belül csak a Pax szupergyors hajóival lehetséges. Apró probléma, hogy ezeken minden utas vékony pasztává passzírozódik a gyorsulástól, és az utazás végeztével fel kell támasztani őket.

A krionikus transznak hála még egy másik zarándok, a költő Martin Silenus is él, a fonalat ott vesszük fel, hogy megment egy kivégzésre ítélt fiatalembert, Raul Endymiont, és megbízza, hogy menjen el Browne Lamia és a Keats-hibrid jövőből visszatérő lányáért a megnyílni készülő Időkriptákhoz. Ugyan a fél Pax-hadsereg is ott lesz, de majd csak kitalál valamit.

Aki ebből egy szót sem ért, azonnal álljon neki a Hyperionnak és a Hyperion bukásának, egyrészt mert kiváló könyvek, másrészt meg az Endymion nélkülük nem nagyon érthető és élvezhető. Márpedig érdemes belevágni, mert igazán minőségi scifiről (hardcore scifisek kedvéért megengedően: űroperáról) van szó. A Hyperionnak nagy rajongója voltam/vagyok, és a folytatás most jelenik meg először magyarul, ráadásul a megszokottan igényes Agave-kiadásban, a magam részéről gondolatban fel is bontottam egy pezsgőt.

A pezsgő különben is illik a regény hangulatához, ami eleinte egyébként kicsit meglepő, ugyanis sokkal könnyedebb elsődjénél, néhol már-már egy kis viccelődés is belefér, főleg A. Bettik android és az intelligens Hajó rovására, no nem Galaxis Útikalauz-szinten, de abban az irányban.

Ez persze több okból is érthető: a két Hyperion valaminek a végéről szólt – ráadásul azonnal értesültünk róla, hogy a hét zarándokból csak egyvalaki marad életben, ez azért rányomja a bélegét az útitársak és az olvasó kedélyére, úgyhogy már a kezdetektől valami baljós hangulat lengte be a regényt. Itt pedig inkább valami újnak a kezdetéről van szó, amellett Simmons is érezhetően lubickol a Hyperion-univerzumban.

És hogy ne feledjük: természetesen kedvencünk, a Shrike is fel-felbukkan, de – legalábbis eleinte – inkább csak mint egy régi, kissé nemszeretem ismerős, akinek vannak ugyan fura dolgai, de azért alapvetően nincs vele baj. Nem szeretnék spoilerezni, de azért az valamit elmond, hogy az eredeti kiadás borítóján tüskés hátú barátunk is ott nézi a tripla holdat hőseink mellett a tutajon.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr254806157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.