Olvass!

KönyvesBlog

Nádas Péter, a fotográfus

2012. október 14. .konyvesblog.

Nádas Péter műveit számtalan nyelvre lefordították, idén pedig felmerült a neve mint az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők egyike. Fotós tevékenységéről azonban kevesebb szó esik, pedig hamarabb foglalkozott fényképezéssel mint írással.

Nádas Péter fotója Mészöly Miklósról (még több kép Nádas Péter Írólapján)


1958 nyarán, tizenhat évesen megszakította tanulmányait, majd ősztől fényképész szakmunkástanuló lett és 1961-től a Nők Lapja szerkesztőségében fotóriporter-gyakornokként dolgozott, itt ismerkedett meg feleségével, Salamon Magda újságíróval is. A MÚOSZ kétéves újságíró-iskolájának elvégzése és a kötelező katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, előbb fotóriporterként, majd néhány hónap múlva újságíróként dolgozott.

Nádas Péter fotója Pilinszky Jánosról


Azután sem feledkezett meg a fotózásról, hogy felhagyott az újságírói munkával és teljesen az írásnak szentelte az életét, a maga örömére továbbra is készített fotográfiákat. A szöveg és a kép közötti szoros kapcsolatnak egyik legszebb és legteljesebb kifejezése a magyar irodalomban a Saját halál című 2004-es kötetében jelenik meg. Ebben a könyvben Nádas nem kevesebbre  vállalkozik, minthogy az 1993-ban elszenvedett infarktusa utáni három és fél perces klinikai halál állapotában tapasztalt élményeit dolgozza fel, nemcsak szövegben, hanem képekben is. Egy éven keresztül minden nap készített egy fényképfelvételt a gombosszegi kertjében álló terebélyes vadkörtefáról. Ezekből egy egész galériát találhatunk Nádas Péter Írólapján, a saját válogatásában.

A Vonulás című, két filmnovelláját közlő kötetében olvasható 1992-es  A fotográfia szép története című filmnovellája, amely Monory Mész András felkérésére íródott. "Nem témájában, hanem inkább eszközeiben kötődik a fotográfiához, a benne foglalt történet „narratív nagyítások sorozatából” áll össze. Főszereplője egy fotós nő, aki szanatóriumba került, s korábbi eszköze híján egy másik világot lát kibontakozni maga előtt az ottani soknyelvű társasággal találkozva." 

„Úgy tűnik Nádas számára a látás rögzítésének szörnyű éthosza egyben a történetmondás megkötésének poétikája. Ennyiben az író még mindig tudósító, fotóriporter, az, ami egykor volt; dokumentaristája, politikusa valami elragadóan szép és szörnyű közös értelemvesztésnek: a mindenkori fotólátvány mondással, történettel teli süketségének. E süketségbe tör be a képekbe projiciált történetek elmondásának kiolthatatlan szenvedélye – a felhangzás, a megszólaltatás. Kép és írás kombinálásának különös fanatizmusa, a szép szörnyűsége, hajszolt művelete.” (Balassa Péter: Nádas Péter, Kalligram, 1997.) 

A fotográfia szép története teljesen egészében elolvasható a DIA-n. 

Körtefa


A Párhuzamos történetek mellé készült Párhuzamos olvasókönyvben is találunk tőle fényképeket, a könyvforma mellett azonban tárlatokon ritkán találkozhatunk képeivel. 2003-ban Szegeden a REÖK-ben, 2011-ben a Miskolci Galériában, és idén Svájcban  szeptember 1. és november 25. között az In the Darkroom of Writing (Az írás sötétkamrájában) Matthias Haldemann-nal nyílt közös kiállítása a Kunsthaus Zugban.  A tárlaton 150 Nádas fotót állítanak ki, amelyek egész életművét átölelik, a kezdeti fotóriporteri munkáktól a fekete-fehér fotókon át a vidéki és városi életképekig. Nádas fotói mellett kéziratai, könyvei és archív hangfelvételek is szerepelnek a tárlaton, emellett hatvan kortárs magyar képzőművész kétszáz műve, melyeket maga Nádas választott ki a kiállításra.




Nádas Péter hetvenedik születésnapjának alkalmából a Literán hét szerző fűzött hét kommentárt Nádas hét fotójához: Borbély Szilárd, Radics Viktória, Dunajcsik Mátyás, Györe Balázs, Bartis Attila, Esterházy Péter és Csordás Gábor írásai és a kiválasztott képek itt találhatók.

„…mit tesz a fény…” címmel ma, október 14-én nyílt kiállítás Nádas Péter 1959–2003 között készült fotográfiáiból.

Az elsősorban szépíróként ismert, pályáját azonban fényképészként kezdő Nádas Péter fotóit már a legelső évektől kezdve meghatározza az a „semleges figyelem”, amelyre viszont az író utal Világló részletek című esszéjében: „Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait.” A jelen kiállítás hét témakörbe rendezve követi végig „a fény és az árnyék útjait” – a hatvanas évek elején készített képes tudósítások felvételeitől az ezredforduló tájékán keletkezett minimalista alkotásokig.

Tárgyukat tekintve találhatunk itt szociofotókat, portrékat, természetképeket, csendéleteket – a Nádas-féle látásmód tükrében, amely egyre inkább lemarja a tárgyi valóság fölös pompáját annak tartós alapszerkezetéig. Cserében viszont valamiféle jótékony fátyolszerűség – fény-árnyék raszter – ereszkedik a látható valóság lecsupaszított vázára. Hús a csontra. A Nádas által sűrűn emlegetett és szívósan alkalmazott „semlegesség” nem volna más, mint a részrehajlás nélküli figyelem megbocsátó gesztusa: a sokdimenziós voltában felfoghatatlan létezés vizuális modellezése, láttatása a fénykép kétdimenziós közegében. Hiszen a fotósnak az a dolga, hogy figyeljen arra, sőt mindarra, ami éppen az útjába kerül, amit muszáj valahogyan látnia és láttatnia.

Látogatható: 2012. október 16-tól 2013. február 5-ig


A Petőfi Irodalmi Múzeum
1053 Budapest, Károlyi M. u. 16.
www.pim.hu
Nyitva tartás: kedd – vasárnap 10.00–18.00

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr384847729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.