Olvass!

KönyvesBlog

Karafiáth: Írni csak nőkről tudok

2012. október 31. barraban
Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili

Scolar Kiadó, Budapest, 2012, 268 oldal, 2600 Ft

_MG_0809.jpgFotó: Valuska Gábor

Karafiáth Orsolya bemutatta Lévai Balázs segítségével új, Kicsi Lili című regényét. Az írónő mesélte, hogy második regénye a szerelmi alávetettségről, a totális lelki függésről szól, ami bármelyik nemről bármelyikre irányulhat.

Főhőse, Lia speciális gyerekkori abúzus áldozata: 20 évvel idősebb, hattyúprémes stólákban búgó filmdívák iránt rajongó magyartanárnője, Mari rontja meg talán elsősorban lelki, és csak másodsorban testi értelemben. Lia egész felnőtt életében próbálja feldolgozni a kamaszkori éveket. A regény másik síkján, ahol 29-30 éves korában követhetjük őt, a főnöknőjével keveredik permanens elnyomó-elnyomott összecsapásokba. Lévai megjegyezte, milyen jó, hogy Orsi nem ítélkezik egyik szereplője fölött sem, erre a költőnő hozzátette, ha lenne egy lánya, biztos nem szeretné, hogy Marihoz hasonló tanárnője legyen. A Kicsi Lilinek egyébként több befejezése is létezik, végül az eredeti elképzelés diadalmaskodott, ami miatt alaposan összevesztek a szerkesztővel, Turcsányi Sándorral (a Magyar Narancs újságírója).

Karafiáth nem akarta túlbeszélni a saját estjét, inkább zenét és regényrészleteket hallgattunk, mozgóképet néztünk. A Kicsi Lilihez ugyanis egy kisfilmet is készítettek. Trailer legyen a talpán, amelyik úgy képes kedvet csinálni, hogy nem lődöz le poénokat: az igényesen kivitelezett, (valószínűleg szándékosan) hatásvadász regényelőzetes nem okoz csalódást. Orsi alakítja benne az összes karaktert, és olyan szép mindegyikben, mint egy álom, a ruhatervezői, sminkesei csillagos ötöst érdemelnek.

A könyvbemutatón a fátyolhangú Für Anikó részleteket olvasott fel, az ANEZ együttes pedig négy, a mű szereplőihez kapcsolódó dalt játszott. Az első songnál a Sinead O'Connorra hajazó (haha) énekesnő ijesztően hamis volt és a mélyebb hangokba is beletört a bicskája, de a második számtól szépen magára talált. A végén Orsi illedelmesen megköszönte mindenki segítségét és munkáját, kint bor és rengeteg kaja várta a bulizni vágyókat, az újságírók meg rohantak interjút készíteni. Mi szemfülesek voltunk, és már a bemutató előtt kifaggattuk a szerzőt.

Honnan jött a trailer ötlete?

Szerettem volna valami pluszt a könyv mellé, ezt már a Maffia-klub óta csinálom. Fontos nekem, hogy a könyv is egyedien nézzen ki, ez mindig Filó Vera munkája, az előzőekhez fotósorozatot és lemezeket adtam ki. A Kicsi Lilihez is készült zenei anyag az ANEZ zenekarral, erről nem tudok leszokni… Most pedig ott volt a levegőben ez a trailer dolog, de igazán egyik sem tetszett, amit láttam. Az alapötletet is meg akartam csavarni. Imádom Sophie Calle vagy Cindy Sherman munkáit, ez komoly inspiráció volt. A trailer ötperces változata nem klasszikus előzetes, inkább kis hangulatfilm, de megnézhető a valódi, 57 másodperces változat is.

Ha egyszer felkérnének filmezni, igent mondanál?

Színésznő sosem akartam lenni, bár szerepelni szeretek. Szerintem nem lennék jó, de hazudnék, ha azt mondanám, legalább egy filmben nem szeretnék jelentősebb szerepet játszani. Kisebbekre már volt példa, de az nem izgat annyira, nem vagyok jó epizodista, mindig többre vágyom. A fimbéli karakterek kidolgozásában a rendező, Merényi Dávid sokat segített, mert én iszonyú teátrális gesztusokat dolgoztam ki. Vele többször találkoztunk előtte, és mivel olvasta a regényt, elő tudta játszani, mit képzel el. Nehéz volt elvetni a saját ötleteimet, de mivel én tökéletes alkalmazkodó vagyok, végül ráhangolódtam a másik verziókra, és azt hiszem, mindenki jobban járt…

Hol találtad meg a regényalakok „eredetijét”?

Egy találkozás adta az alapot a Lia – Mari kapcsolat megírásához. Hallottam a történetet, és láttam, hogy mekkora hatással volt ez arra, akivel megesett, és még sok-sok év távlatából is csak ez mozgatja. Gondolkodni kezdtem rajta, írtam pár vázlatot. A legtöbb szereplő létezik a valóságban is, persze nem úgy, ahogy megírtam végül őket.

Meddig dolgoztál a Kicsi Lilin?

A történet maga hosszú évek óta dolgozik bennem, de a konkrét megírás két év volt. Ebben az időben többször vonultam el, hogy dolgozhassak rajta, mert nekem nagy magány kell a koncentrált alkotáshoz. Addig volt nehéz, míg rátaláltam a karakterek és a narráció nyelvére, amíg rájöttem, hogy nem szeretnék párbeszédeket, és felépítettem a fejezetsorrendet.

Neveznéd leszbikus regénynek, vagy ez csak ürügy más dolgok, igazságok megmutatásához?

Semmiképp nem nevezném annak, amíg az első ilyen visszajelzést meg nem kaptam, ez meg sem fordult a fejemben. Az emberi gyengeség, gyarlóság érdekelt, a hierarchiák működése, működtetése, amik férfiak és nők között hasonlóan mennek. Az, hogy nők között történik, ráadásul olyanok között, akik maguk előtt sem merik vállalni ezt, csak még jobban nehezíti a helyzetet, de nem ez a problémák kulcsa. Volt olyan férfiolvasóm, aki azt mondta, tökéletesen leírtam a megrontás természetét, mert vele is ez történt, ugyanígy, ahogy a könyvben áll, csak őt a tanárnője tartotta sakkban évekig.

Milyen a regény szerkezete, műfaja?

A narráció egyes szám első személyű, a főhős, a mesélő Lia, az ő életének két szakaszát mutatja be két szálon futva a történet. Vallomásos, apró momentumokból építkező könyvnek tartom, talán lélektani drámának. Számomra most nyilván az egyik legfontosabb dolog ez a regény, jól sikerült munkának vélem, végre sikerült prózában azt és úgy megírnom, amit akartam. Mérföldkő nekem a könyv, az írása során nagyon sok dolog letisztázódott bennem, megtanultam fegyelmezetten alkotni, motívumrendszert működtetni, egy egységes nyelvet végigvinni egy nagyobb szövegtesten. Hogy egyéb rendszerekben hová tenném, ezen nem gondolkodom.

Kizárólag női sorsok foglalkoztatnak?

Mindenféle emberi sors foglalkoztat, de azt tapasztaltam, hogy írni csak nőkről tudok, ráadásul csak olyanokról, akikhez valamilyen szinten közöm van. Látszólag a regényem szereplői és énközöttem nem sok a hasonlóság, de ha belegondolok, mindegyikük mozgatórugóit, frusztrációit megtalálom magamban is.

Olvastam, hogy szerinted ez a magány regénye. Mit lehet tenni ez ellen, hogyan szabadulhat ki az ember ilyen csapdákból?

Nincs recept, a könyvben sem. A vége ígér ugyan valamiféle kilépési lehetőséget, de nem biztos, hogy ez sikerül. Néha úgy vagyunk egyedül, hogy szinte nem is tudatosodik bennünk, így még nehezebb feloldani a problémát. A játszmák átvághatóak, halljuk állandóan a pszichológia irányából, és sok esetben tényleg azok, ha felismerjük, hogy játszmákról van szó. Ugyanez igaz a berögzülésekre is. A hősöm Lili révén jut el odáig, hogy rádöbben a saját mozgatórugóira – és innen már tovább lehet lépni. De még innen sem biztos, hogy sikerül…

Mik a következő terveid?

Szeretném befejezni a Macskadémon című musical felnőtteknek-gyerekeknek szóló meseregény-változatát, és az új verseskötetemet is, aminek a munkacíme Bestiárium. Ez tényleg munkacím, a lényeg az, hogy a női testet, vágyat szeretném feltérképezni benne. Ezen kívül januártól elkezdem gyűjteni az anyagot az új regényhez, ezért két hónapra Berlinbe utazom. Egy darab is a fejemben van vagy fél éve, el is kezdtünk ötletelni rajta a zeneszerzővel, Both Miklóssal, összeszedtük azokat, akikkel szívesen dolgoznánk együtt. Ez egy egyszereplős zenés darab lesz, főszereplőnek Kovács Patríciát szeretném, az ő személye ihlette ugyanis a hősnőmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr244876574

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.31. 14:27:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.