Olvass!

KönyvesBlog

Kiherélik Constantine-t, a tökös okkult detektívet?

2012. november 10. Rusznyák Csaba

hellblazerend1.jpg
Nem kellene, hogy a DC legújabb húzása bárkit is meglepetésként érjen, elvégre bő egy éve minden ebbe az irányba mutatott – mégis bombaként robbant a hír szerdán, hogy a Vertigo (pontosabban "anyukája", a DC Comics) a 300. számmal lelövi 1988 óta futó horrorsorozatát, a Hellblazert, hogy aztán a főszereplővel új széria induljon Constantine címmel. De már a DC mainstream univerzumában, vagyis szuperhősös környezetben, az új 52 keretei közt, ami nyilván azt jelenti, hogy a sztorik mostantól befogadhatóbbak, szelídebbek, vértelenebbek, mondjuk ki, gyerekbarátabbak lesznek – és a láncdohányos-iszákos-cinikus „szarok bele” mentalitású, tökös és szupercool brit okkult detektív felnőtteknek szóló, komoly, véres és brutális történeteinek rajongói számára ez nagyjából annyira jó hír, mint egy démoni megszállás.

John Constantine karakterét a szigetország képregényes pápája, Alan Moore teremtette fontos mellékszereplőnek Swamp Thing című sorozatához, 1985-ben (külsejét Stingről mintázták) – három évvel később pedig elstartolt a saját szériája, a most elkaszált Hellblazer (az első négy szám itthon is megjelent a szomorú sorsú Vertigo-antológiában). A karakter rövid idő alatt bebetonozta magát, mint az ellenkultúra darabos modorú, de emberi antihőse, népszerűsége negyedszázada töretlen, és Moore-on kívül még jó néhány nagynevű író neve fűződik hozzá: Garth Ennis, Warren Ellis, Mike Carey, Brian Azzarello, Jamie Delano, Grant Morrison, Andy Diggle, Peter Milligan. 2005-ben Constantine címmel anyagilag sikeres, bár a rajongók és a kritikusok szempontjából enyhén szólva vegyes fogadtatású mozifilm is készült vele, Keanu Reevesszel a fő- és címszerepben. 
hellblazerend2.jpg
Amikor tavaly szeptemberben a DC útnak indította a nagy csinnbummal beharangozott új 52-t, Constantine ott találta magát a mainstream szuperhősök világában, mint a Justice League Dark egyik főszereplője – de ettől függetlenül megmaradt a felnőtteknek szóló Hellblazer-sorozata a Vertigónál is. Most viszont a kiadó úgy döntött, utóbbit beszünteti. Februárban jön ki az utolsó, 300. szám, amit Peter Milligan ír és a Giuseppe Camuncoli - Stefano Landini duó rajzol, márciusban pedig már startol is a Constantine, Robert Venditti (The Surrogates, X-O Manowar) és Renato Guedes (Superman) gondozásában. Venditti persze sietett biztosítani a rajongókat, hogy mindez a karakter lényegén nem változtat majd, de aligha sikerült bárkit meggyőznie – a reakciók (amiknek hevessége idővel persze csillapodni fog) többnyire negatívak. Számos képregényíró és –rajzoló is hallatta a hangját. Íme, néhány megjegyzésük:

Sean Phillips: „Szomorú, hogy véget ér a Hellblazer.”

Andy Diggle: „Bassza meg, úgy érzem, mintha elveszítettem volna egy régi barátot.

”Warren Ellis: „Hellblazer törölve, PG-verzió lesz helyette. Szomorú látni, hogy ilyen sorsra jut egy brit horrorsztori.”

Leah Moore (Alan Moore lánya): „Nem értem, miért kell befejezni a Hellblazert. Kétlem, hogy a Constantine helyettesítheti.”

Tim Seeley: „Ez szög a Vertigo koporsójába, nem?”

J.H. Williams III nem kertelt: „Szar hírek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr444897780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.