Olvass!

KönyvesBlog

Egy megerőszakolt benszülöttről szóló regény nyerte az amerikai könyvdíjat

2012. november 15. .konyvesblog.


Louise Erdrich nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat The Round House című megindító regényéért, amely egy bennszülött amerikai közösségben megerőszakolt nő történetét idézi fel. Az évente több kategóriában odaítélt National Book Award az egyik legrangosabb amerikai írói elismerés. A fikciós kategória jelöltjei között idén neves szerzők, Junot Diaz, Dave Eggers vagy Ben Fountain mellett az első regényével jelentkező Kevin Powers is szerepelt.

Az 58 esztendős Erdrich közel három évtizedes írói munkássága után először került a jelöltek közé. Regénye egy trilógia második darabja, amelyben egy odzsibvé (Ojibwe) törzsből való fiú bosszút akar állni az anyján elkövetett erőszakért. Az írónő, aki részben maga is odzsibvé származású, a szerdai New York-i díjátadó ceremónián törzse nyelvén szólalt meg, majd angolra váltva a bennszülötteknek ajánlotta a díját.

A nem fikciós művek kategóriájában a díjat Katherine Boo Pulitzer-díjas újságíró Behind the Beautiful Forevers: Life, Death, and Hope in a Mumbai Undercity című könyve kapta, amely az indiai szegények életébe enged bepillantást, és a kormányzati korrupcióval is foglalkozik.

Az első kötetével jelentkező Boo, a The Washington Post korábbi szerkesztője, 2007-től évekig gyűjtött személyes tapasztalatokat egy mumbai nyomornegyedben. Nagy sikert aratott írása egyes kritikusai szerint olyan olvasmányos, akár egy regény. Az újságírónő elmondta, hogy a legkomolyabb nehézséget a nyomornegyedben beszélt számtalan nyelv okozta számára, több tolmácsot is foglalkoztatott nagy türelmet kívánó munkája során.

A költészeti díjat David Ferry vehette át Bewilderment című verseskönyvéért, William Alexander pedig az ifjúsági irodalmi díj kitüntetettje lett Goblin Secters című munkájáért. Elmore Leonard regényíró, valamint a The New York Times kiadója és elnöke, Arthur O. Sulzberger jr. életműdíjban részesült a gálán.

A díjakat odaítélő Nemzeti Könyvalapítvány fikciós, nem fikciós, költészeti és ifjúsági irodalmi kategóriában öt-öt szerzőt jelöl a díjra, akik közül szakmai testületek választják ki a győztest. A négy nyertes egyenként tízezer dolláros pénzjutalmat is kap az elismerés mellé.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr334908671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.