Olvass!

KönyvesBlog

Javier Marías levele a könyve bemutatója elé

2012. december 04. .konyvesblog.

A fontos spanyol szerző, Javier Marías Beleszerelmesedések című könyvét most adja ki a Libri Könyvkiadó, a könyvbemutatót ma este 18:00-kor tartják a Cervantes Intézetben. A kiadó elküldte nekünk a levelet, amit Marías a bemutatóra küldött. 

A történet röviden: María, a madridi könyvkiadó munkatársa hetek óta figyel észrevétlenül egy házaspárt, akik minden nap ugyanott reggeliznek, ahol ő. Egyik alkalommal egy újság címlapján látja viszont a férfit, akit brutális módon megkéseltek egy parkolóban. Később megismerkedik Luisával, az özveggyel, aki magára maradt a két gyermekükkel és nem képes feldolgozni a férje halálát. Különös kapcsolatuk hátterében történetek sokasága tárul fel, melyek különböző módokon mind a szerelem témáját járják körül amely egyszerre lehet a legfelemelőbb dolog az életünkben, ugyanakkor kegyetlen és aljas tettekre is késztethet minket. Elviselhető-e, ha büntetlenül marad a bűn? Önzés-e valaki visszatérését kívánni egy tragédia után, vagy jobb volna-e, ha szerelmeink és halottaink mihamarabb és végérvényesen eltűnhetnének az életünkből, miután letelt az idejük? A világsikerű spanyol író, Javier Marías legújabb regénye szerelmeink útvesztőjébe kalauzol. Láthatóvá teszi, hogy minden történetnek számos nézőpontja és egynél biztosan több igazsága van, hogy a gondolataink és mi is folyton alakulunk, az életünk pedig éppen ettől izgalmasan fájó és örömteli.

Innentől pedig Marías levele:

NÉHÁNY SZÓ A LOS ENAMORAMIENTOS (BELESZERELMESEDÉSEK) BUDAPESTI BEMUTATÓJA KAPCSÁN

Nem sok könyvemet fordították a nyelvek eme legrejtélyesebbikére, a magyarra. Ha jól tudom, ez idáig mindössze három művem jelent meg magyarul: a Corazón tan blanco (A szívem fehér), amelyet most újra kiad a Libri, s amely talán a legismertebb regényem; a Mañana en la batalla piansa en mí (Holnap a csatában gondolj rám), az egyik kedvencem, és – különös módon – a legelső, a Los dominios del lobo (Farkasvilág), amelyet tizenkilenc évesen publikáltam, s amely nemigen szokta felkelteni külföldi kiadóim figyelmét. Már pusztán azért, hogy ezt az oly fiatalkori művemet (amely miatt nem szégyenkezem, sőt különösen kedves a szívemnek) figyelemre méltatták, rendkívül hálás vagyok Magyarországnak, s ottani, egyelőre csekély számú olvasóimnak.

Sosem jártam még az Önök hazájában, de a véletlen folytán két kiváló angol barátom, Nicholas Clapton és Eric Southworth, valamint igen közeli spanyol barátaim, Ángel Romero, Sol Moreno és a lányuk, Alejandra Romero az év jelentős részét már jó ideje Budapesten töltik. Az ő elbeszéléseik és az Önök fővárosa iránti lelkesedésük alapján ez a város immár közelebb áll a szívemhez, mint mások, ahol pedig megfordultam. Mondanom sem kell, milyen nagy csodálatot érzek néhány magyar zenész, író és futballista iránt. Gyerekkorom egyik nagy példaképe Puskás volt, aki oly nagyszerűen játszott mindenkori kedvenc csapatomban, a Real Madridban. De a többiek is példaképek voltak, akik más csapatokban játszottak: Kubala, Kocsis, Czibor... Ők a legrégebbi emlékeim részét képezik, és ma is pontosan emlékszem arcukra a fotógyűjteményemből.

Ezért igen nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy magyar nyomtatásban üdvözölhetem legújabb regényemet, a Los enamoramoramientost, a Beleszerelmesedéseket. Ez a könyv arról szól, amit a címe is sugall, a „beleszerelmesedés" folyamatáról és állapotáról, amely gyakorta pozitív és kellemes élmény, ám a legnagyobb rettenetbe is torkollhat. Vannak, akiknek javára válik ez az állapot, és nemesebbek lesznek általa, de olyanokat is látni, akikből kicsinyességet és rossz hajlamokat vált ki, akik azért veszítik el emberi méltóságukat és tartásukat, mert szerelmesek lesznek, legalábbis egy ideig úgy hiszik, hogy azok. Ám a Beleszerelmesedések nem csak erről szól, hanem a halottainkról is, és a velük való kapcsoltunkról; arról, miként engedhetjük meg magunknak, hogy visszasírjuk őket, abban a biztos tudatban, hogy úgysem térnek vissza, pedig ha visszatérnének, az bizonyára borzalmas következményekkel járna ránk nézve. A könyv a büntetlenség témáját is érinti, amely oly jellemző jelenség korunkban, hiszen a legtöbben úgy véljük, az igazságszolgáltatás nem ránk tartozik, illetve csakis akkor, ha valami személyes sérelem ér bennünket. Arról is szól a könyv, hogy soha semmiben nem lehetünk teljesen biztosak, még abban sem, ami velünk, magunkkal történt. Folyton-folyvást olyan terekbe csöppenünk, ahol sötétben kell tapogatóznunk – ezeket a tereket próbálja átvilágítani az irodalom. Ezzel valamiféle szerénységnek óhajtok hangot adni, és egy Faulkner-idézetre hivatkoznék, amelyet sajnos nem tudok pontosan idézni, és képtelen voltam előkeresni, de az a lényegi mondandója, hogy az irodalom semmivel sem képes többre, mint egy gyufaszál, amelyet az éjszaka közepén meggyújtunk a szántóföldön. Csupán arra szolgál, hogy meglássuk, milyen hatalmas sötétség uralkodik körülöttünk.

Remélem, a Beleszerelmesedések újabb példa lehet erre a gondolatra, és némi érdeklődést vált majd ki a magyar olvasókból. Mindent nagyon köszönök az este közreműködőinek. Szívélyes üdvözlettel:

Javier Marías

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr134945396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.