Olvass!

KönyvesBlog

Gyerekkönyvek őszi és téli estékre

2012. december 27. Bold_Boy

Költözködő macskák, magányos, szingli egerek és számítógépező szamarak is megfordulnak kedvenc új gyerekkönyveink között. Sőt, az is kiderül, mit kezdjünk magunkkal akkor, ha netalántán összebarátkoznánk egy betörővel vagy közelegne a világvége.

Bumburi_boritonyomda.jpg

Kőszeghy Csilla: Bumburi és a papagáj
Pagony, 2012,  47 oldal, 1690 Ft.
Ajánlott életkor: 2-4 

Harmadik részéhez érkezett a szenzációs Bumburi-sorozat, a kíváncsi és csetlő-botló kis Buster Keaton-hasonmás kutya újabb abszurd, bájos és szórakoztató kalandokba keveredik. A sztorit összefoglalhatnánk egy mondatban, és egyúttal le is kellene lőnünk vele a poént, tehát hagyjuk is a történetet: legyen elég annyi, hogy a képeskönyv majdnem olyan szellemes, mint az egy-egy poénra kihegyezett Julia Donaldson-könyvek, és majdnem olyan látványos, mint Nick Sharatt harsány, színes kötetei. Sőt, kapunk valami olyan plusz szirupos bájt, amelytől az elmúlt időszakban irtóztak a magyar illusztrátoraink. Kőszeghy Csilla viszont ért a giccshez: tudja, mikor kell pár fokkal megelőzni, vagy éppen jól belemenni és eltúlozni, és füzetlapokból vagy újságkivágásokból kivágott fecnidarabokkal elviccelni a majdnem-szirupos jeleneteket. Közben pedig megteremt egy olyan figurát Bumburi alakjában, aki nem is a hőse, hanem inkább elszenvedője az általában nagy galibákhoz vezető kalandoknak. (Igen: mindent elszúr, minden borul, ömlik, de a végén persze a világ megmenekül.) Hogy ez nagyon úgy hangzik, mint egy burleszk a húszas évekből vagy mint egy lekerekített és finomított abszurd angol történet? Nem véletlen: a szerző-illusztrátor Londonban tanulta a mesterségét, és nyugodtan mondhatjuk, hogy majdnem hozza is a brit kollégákéhoz hasonló színvonalat.

egercirkusz.jpg

Erwin Moser: Az egércirkusz
Manó Könyvek,2012, 142 oldal, 2490 Ft., Fordította: Nádori Lídia
Ajánlott életkor: 4-8

Igazi meglepetés ez a mesenovellákat tartalmazó kötet: az osztrák szerző, aki maga illusztrálja a könyveit, olyan meséket ír, amelyek a kiadó ajánlása szerint elsősorban kisóvodásoknak szólnak, de az igazság az, hogy az egyszerűnek tűnő kis történetek néha olyan súlyosak és nyugtalanítóak, hogy még a felolvasó szülő is kénytelen komolyan venni őket. Ott van például rögtön az első mese, amely egy egyedül élő, magányos egérlányról szól, aki úgy szorong, mint Elizabeth Gilbert, és persze ő is világgá indul, hogy az Ízek, imák, szerelmek stílusában megtalálja a helyét. Egér létére macskákkal barátkozik, eltölt pár hetet egy ekhós szekér sátrában egy helyes kis menyéttel, és megismer egy öreg, és magányos teknőst is, akivel annyira nem foglalkozott senki élete során, hogy még nevet sem adtak neki. Megoldás igazából nem nagyon van: miután a kisegér bejárta a világot, és rájött, hogy milyen unalmasak a mexikói rokonai, hazamegy, és a fáradtságtól elalszik. A Max, a robot sztorija is hasonlóan nyomasztó: egy olyan robotról szól, akit mindenki kihasznál, dolgoztat, de azt már nem veszik észre, hogy időközben berozsdásodott. Sebaj, jó lesz télen kályhának, derül ki a befejezésből, és már érkezik is a következő mese, amelyben két mókus egy betörővel barátkozik, akit be is fogadnak a házukba, és úgy búcsúzunk el tőlük, hogy a narrátor bevallja: nem biztos benne, hogy a betörő megjavult-e valójában. Hogy ezek a rövidke és meglepő sztorik paródiák, posztmodern szűrőt megjárt tanmesék vagy egyszerűen csak depressziós történetek, azt nehéz eldönteni – de talán épp ettől működnek annyira!

ez_egykonyv_borito.jpg
Lane Smith: Ez egy könyv
Csimota, 2012, 17 oldal, 2490 Ft., Fordította Szabó T. Anna
Ajánlott életkor: 4-10 

Igazi világsikerről van szó, amely a szakmát és a közönséget is meggyőzte: megkapta a New York Times díját, majd a Coldecott-érmet (a díjat amerikai gyerekkönyvtárosok ítélik oda), és hosszú ideg szerepelt az amerikai eladási listákon is. Már az alapötlet is nonszensz és vicces: egy olyan könyvről van szó, amely meg akarja hozni a kedvet a könyvekhez! Ehhez persze előbb meg kellene hozni a kedvet ehhez a könyvhöz is, de ne akadjunk fenn ilyen prózai részleteken. Ha a szöveg nem is, a 60-as évek Amerikáját (és nekünk egy kicsit a Siccet) idéző illusztrációk biztosan kíváncsivá teszik az üzenettel megcélzott gyerekeket, minket felnőtteket pedig a provokatív és zseniális cím foghat meg legjobban. Történet egyébként nem igazán van: egy nagyon rövid, de annál szellemesebb dialógust követhetünk figyelemmel, amely során egy szamár arra próbál rájönni a majommal beszélgetve, hogy miben különbözik a könyv a számítógéptől. Kiderül, hogy bár nem lehet görgetni, nincsenek rajta harcolós játékok és Twitter sem, azért mégsem olyan unalmas dolog: a szamár legalábbis, miután belenézett A kincses szigetbe, órákon át nem képes letenni. Bár megjegyzi, hogy mindezt lehetett volna rövidebben is (egész pontosan így: "HJS: rrrr. OK? Lol! Jim: :-(! :-) ), a könyv végére könyvrajongó lesz. A tanulság szerencsére nem az, hogy a számítógép rossz, a könyv pedig jó, hanem az, hogy mindkettő másra és másképpen jó. De nem is a tanulság itt annyira a lényeg, hanem az apró poénok („Hol az egered?”, kérdi a szamár, mire a majom felemeli a kalapját, ahol ott lapul egy igazi egér), és azok a filozofikus, okos kis képaláírások, rámutatások („Ez egy egér.”, „Ez egy szamár.”, „Ez egy majom.” stb), amelyek megerősítik a könyv alapgondolatát, miszerint nem az összehasonlításon és rangsoroláson keresztül ismerhetjük meg jól a világ jelenségeit, hanem azzal, ha különálló, egyenrangú létezőknek tekintjük őket, és egyszerűen elmerülünk a lényegükben.

Findusz_elkoltozik.jpg

Sven Nordqvist: Findusz elköltözik
General Press Kiadó, 2012, 32 oldal, 2500 Ft., Fordította: Csépányi Zsuzsanna
Korosztály: 6-12 éves

A legújabb Pettson és Findusz-történet (igazából nem is olyan új, mert egy 1990-es színdarab alapján íródott), talán az eddigi legszívszorítóbb mind közül. A vén Pettsonnak ugyanis elege lesz abból, hogy a macskája minden nap hajnali négykor ugrálni kezd a szobában, és Findusz inkább elköltözik. Bár csak az udvari pottyantós budiba cuccol át (amit a gazdája szépen átalakít neki kényelmes cicaházzá), Pettsont mégis megviseli az elválás. „Minden pontosan olyan, mint régen. Csak elköltöztem. Egy másik házba. De azért még mindig otthon lakom” - magyarázza a macska, aki egész jól elvan az öreg nélkül is, legalábbis egy darabig. Pettson csak akkor lesz igazán féltékeny, amikor Findusz bejelenti, hogy vendéget vár a házavatójára, és megkéri, hogy segítsen neki a készülődésben. A befejezés maradjon titok, de ahogy sejteni lehet, a bácsi és a cicája természetesen nem válnak el egymástól. A gyerekek biztosan azonosulnak majd Findusszal, aki néha képtelen nem ugrálni, nem rosszalkodni, és várják majd a nagy tanulságot, de szerencsére Nordqvist messziről elkerüli a tanító bácsis üzeneteket. Findusz nem tehet arról, hogy olyan, amilyen, és ezt a gazdája érti és el is fogadja (hiszen svéd). A képeskönyv erőssége tehát nem a tanulságos történetmesélésben rejlik, inkább abban, ahogy humorral és minimalista költőiséggel képes visszaadni olyan súlyos és irodalmilag nehezen megfogható jelenségeket, mint az elválás fájdalma, a magány és a leválás utáni állapot elfogadása. Mindezt hangsúlyozottan humorral és sok-sok hozzáadott kis többlettartalommal, amelyeket a jól ismert, részletgazdag és szellemes illusztrációk szolgáltatnak.

csodak-kora.jpg

Karen Thompson Walker: Csodák kora
Libri Kiadó, 2012., 356 oldal, 2990 Ft., Fordította: Nagy Gergely
Korosztály: 12-16 éves

Egy olyan (elsőkönyves) szerzőről van szó, akinek a regényéért hisztérikus licitálásokat folytattak szerte a világban: millió dollárokért kelt el végül az Egyesült Államokban, Nagy-Brittaniában és Németországban is, és ahhoz képest, hogy a kötet idei, már kijött magyarul is a Libri Kiadó jóvoltából. Tipikus disztópiának tűnik, ha a fülszövegnél leragad az ember, de igazából teljesen más, mint a mostanában divatos posztapokaliptikus ifjúsági regények. És nemcsak azért, mert igazából preapokaliptikus jellegű (tehát a világvégét megelőző napokról szól), hanem mert elég merész ahhoz is, hogy szembemenjen a disztópiákkal és a lányregényekkel kapcsolatos elvárásokkal. Sőt, nemcsak merészsége, de tehetsége is van: kritikusai Ray Bradburyhez hasonlítják, és nem véletlenül. Walker olyan atmoszférát képes teremteni a vallási fanatikus szereplők, a lelassult idő és a széteső családok, megromló barátságok bemutatásával, amitől az olvasónak tényleg halálközeli érzései lesznek. A lelassult idő azért még magyarázatra szorul: a Csodák kora világában (nem tudni miért, mivel a narrátor 11-12 éves) a napok egyszer csak egyre hosszabbak és hosszabbak lesznek, felborul az addigi egyensúly, erősebb lesz a gravitációs erő, a madarak, bálnák és később több faj is pusztulni kezd, és persze az emberek is összezavarodnak. Ami külön dicséretre méltó: Walker nem hagyja, hogy szorítsák az ifjúsági regény kötöttségei. A befejezése úgy ellen-happyend, hogy azzal mégis megerősíti az olvasóban az emberi(es)ségbe és a jóságba vetett hitet – teszi mindezt profi, feszes, izgalmas sci-fi-irodalmi keretek között.

A cikk a Könyves magazin 5. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr384976442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.