Olvass!

KönyvesBlog

Magyarországot újra és újra meg kell mutatni

2012. december 29. Fleuriste

hatos-balassi-8296.jpgFotó: Valuska Gábor

A magyar könyvek idén tizenkét külföldi könyvvásáron mutathatták meg magukat, jövőre pedig több más helyszín mellett Jeruzsálemben és Moszkvában vendégeskedhetnek a magyar szerzők és műveik. Hatos Pállal, a Balassi Intézet főigazgatójával beszélgettünk arról, hogy milyen szempontok döntenek egy-egy kötet külföldi megjelentetése mellett, mit gondolnak az oroszok vagy éppen a bolgárok a magyar irodalomról, és miért érvényesül könnyebben egy magyar író Németországban, mint mondjuk az angolszász piacon.

A Nemzeti Kulturális Alap 2012–2014 között – a Publishing Hungary keretein belül – évi 100 millió forintot biztosít a magyar irodalmi művek külföldi népszerűsítésére. Mire elég ez az összeg, és egészen pontosan mi a program célja?

Annyiban módosítanék, hogy bár a magyar irodalom népszerűsítése is nagyon fontos része a programnak, de az egész magyar könyvkultúrára kiterjed a figyelmünk. Ha az irodalmon a szépirodalmat értjük, akkor azt mondanám, hogy ennél bővebb a célunk, mert nem csak a szépirodalmat, hanem az úgynevezett tényirodalmat is népszerűsíteni szeretnénk. A magyar társadalomtudomány eredményeinek külföldi ismertsége még mindig nincs ugyanabban a helyzetben, mint mondjuk a lengyeleké vagy a cseheké. S ott vannak azok a műfajok is, mint a gyerekirodalom vagy akár az esszéirodalom, amelyek az irodalmi köztudatból még mindig kicsit kiesnek. 

A magyar irodalom az elmúlt másfél évtizedben ismertebb lett külföldön, mint annak előtte volt. Ennek véleményem szerint két közvetlen oka van. Az egyik a frankfurti nemzetközi könyvvásáron való 1999-es részvétel, a másik pedig Kertész Imre Nobel-díja. Azoknak, akik szeretnek olvasni, ez a két esemény hozta be a látókörébe a magyar irodalmat. Létezik tehát egyfajta konjunktúra, amire építkezhetünk. Ebből kiindulva a távlati cél az, hogy egyfajta tehetségfelmutatást végezzünk. Az, hogy Szécsi Noémi nyitotta meg a belgrádi nemzetközi könyvvásárt, úgy is felfogható, hogy a nagy, élő klasszikusaink mellett azokat a fiatal szerzőket is szeretnénk bemutatni, akikről azt gondoljuk, hogy szintén jelentős külföldi olvasótáborra számíthatnak.

És hogy mire elég ez az összeg? Ebben az évben elég volt tizenkét könyvvásáron való részvételre, ebből négy ráadásul díszvendégség volt. Emellett másutt is intenzívebb volt a magyar jelenlét idén. Frankfurtban például nemcsak a magyar standon voltunk ott, hanem különböző programokat szerveztünk a vásár informális központjának tartott német sátor mellé. Mautner Zsófia gasztrobemutatót tartott, de vezető német kritikusok részvételével zajlott Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvének, vagy az Oplatka András fordításában megjelent Bánffy-regénynek a bemutatója is. 

Mi alapján dől el, hogy az adott országban melyik magyar szerző könyve jelenik meg? A döntés meghozatalakor mennyire kell figyelembe venni a helyi sajátosságokat, preferenciákat, már ha vannak ilyenek? Illetve mennyire kell egy-egy adott országra szabni a magyar programot és kínálatot?

A külföldi magyar intézetek dolgozzák ki a javaslatokat, a programtervet. Ők egyeztetnek, szerveznek. Szakmai kuratórium segíti őket a döntésben. Fontos szempont, hogy nem szerző, hanem tematika alapján válogatunk. Helsinkiben, ahol díszvendégként a középpontban voltunk, az volt a mottó, hogy „Magyarország közel van”. Hogy miért? A finn-magyar kulturális affinitás régi keletű, de gyorsan változó világunkban mindent át kell gondolni, s Magyarországot újra és újra meg kell mutatni a kortárs pillanat metszetéből. Hogy van egyfajta kulturális közelség és szimpátia, az nem maradandó evidencia, hanem meg kell érte ma is küzdeni. A helyi intézeteink azok, amelyek ismerik, mi megy végbe az adott országban, ismerik, hogy mihez mit lehet kapcsolni, és ők tesznek javaslatot a tematikára is. És a tematikához rendelődnek szerzők. Tehát nem a gombhoz varrjuk a kabátot, hanem a megjelenéshez varrjuk a tematikát. Lipcsében például Bán Zsófia könyvét Nádas Péter mutatta be, Szentpéterváron pedig Jankovics Marcell Az ember tragédiája animációs nagyeposzával tudtuk prezentálni a Madách-mű új orosz fordítását. Az oroszok egyébként Magyarországot irodalmilag, ha nem is nagyhatalomnak, de nagyon jelentősnek tartják, és tájékozottak a kortárs magyar irodalom területén is. Ezt a pozíciót erősítenünk kell, erre jó alkalom lehet, hogy jövőre Moszkvában leszünk díszvendégek. 

Azt is tudni kell, hogy globális világunk mindig mindent komparatív alapon értékel. Régióként megmutatkozni ezért is értelmes vállalkozás. A Buch Wienen, Bécs fiatal nemzetközi könyvvásárán nem magyar nemzeti standot csináltunk, hanem egy úgynevezett Donau Lounge-ot, ami a Duna-gondolatot testesítette meg. Volt ott szlovák, magyar, osztrák és német szerző is. És ott megint látszott, hogy igenis van fogadókészség a Közép-Európa-gondolatra, a Duna-gondolatra. Ez egyfajta köztes Európa, ami a Balti-tengertől egészen Bulgáriáig ér. Hogy Szófiába miért megyünk el? Azért, mert Bulgáriában csak idén tizenkét magyar könyvet fordítottak le. Most például Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyékában című kötete jelent meg. Jobban figyelnek Bulgáriában arra, hogy mi történik a magyar kulturális, szellemi, művészeti életben, mint amennyire mi figyelünk rájuk.

hatos-balassi-8362.jpg

Említette, hogy fontos szempont, hogy a klasszikusok mellett a fiatal szerzők műveit is bemutassák külföldön. Önnek mi a személyes benyomása, hogyan fogadják a külföldi olvasók a fiatal kortárs szerzők műveit?

Ahogy itt. Nyilvánvaló, hogy a bátrabbak fogadják jól. Ha valakinek már bejáratott neve van, akkor már a név is hozza az olvasót. Ugyanakkor azért azzal tisztában vagyunk, hogy azok az íróink kapnak nemzetközi elismerést, legyen szó akár halott, akár élő szerzőkről, akik meglehetősen termékenyek, tehát akinek kijön egy regénye, és jövőre már egy másik regényt is megvehet az olvasó. Ottlik Gézával például jóval nehezebb fellépni, mert azt mondhatja a külföldi kiadó, hogy igen, és mi lesz a következő? De például Márai termékeny szerző volt, és akár olyan művei is nagy sikert aratnak, melyeket a magyar kritikai közvélemény nem feltétlenül sorol a magyar irodalom legelső vonalába, mint a például A gyertyák csonkig égnek. Ráadásul ez a mű érthető és befogadható a korabeli kulturális vagy történeti kontextus részletes ismerete nélkül is. De ez sem feltétlen szabály. Nehéz mű is lehet sikeres. A Harmonia caelestis például olyan könyv, amely nagy műveltségi-történeti apparátust mozgósít, mégis sokan olvassák külföldön is. Az angol nyelvi kultúrkörben ugyanakkor biztosan nehezebb ezeket a könyveket befogadni, mint a németben.

hatos-balassi-8335.jpg

Ha már itt tartunk, érdekelne a személyes véleménye arról, hogy alapvetően mi lehet az oka annak, hogy míg német nyelvterületen kimondottan sikeresnek mondhatók a magyar szerzők, addig az angolszász piacra már sokkal nehezebb betörni velük?

A kulturális közelség. Az „én” és a „más” kérdése. Mindig nehezebb a teljesen mást elfogadni, és bár a mostani globalizált világban angolszász eredetű vagy szabadalmaztatású kulturális termékeket fogyasztunk, azért ez mégsem ilyen egyszerű. És azután ott vannak a hatástörténet mélyebb rétegei is, melyek mindig értelmező faktorként lépnek be az olyan intenzív szellemi befektetést igénylő tevékenységnél, mint az olvasás. Az elmúlt százötven évben a német kultúra, a német nyelvű irodalom domináns hatással bírt a magyar szellemi életre. Goethétől kezdve a századforduló nagy osztrák elbeszélőin vagy Thomas Mann és Lukács György kapcsolatán keresztül egészen Günter Grassig. De hadd említsek egy kortárs példát: a Nobel-díjas Herta Müller regényei az amerikai olvasónak inkább egzotikus attitűdöt közvetítenek, nekünk meg nagyon is ismerős mind a téma, mind az írói megfogalmazás. 

Ön is említette, hogy Kertész Imre Nobel-díja, amelyet éppen tíz éve kapott meg, nagy áttörést jelentett a magyar művek külföldi megjelenése szempontjából. De ez egészen konkrétan miben jelentkezett?

Hadd említsek egy anekdotikus példát: az Európai Kulturális Intézetek Szövetségében (EUNIC) beszélgettem egy lengyel lánnyal, aki nem irodalmár, hanem jogász. Ő mesélte, hogy olvasott egy nagyon jó magyar regényt, egy tizenöt éves fiúról szól. Egy idő után kiderült, hogy a Sorstalanságot olvasta, aminek szerzője akkor kapott Nobel-díjat, amikor ő 18-20 éves volt. Hozzá ekkor, ezen a művön keresztül jutott el a magyar irodalom. Olyan valaki, akinek az irodalmi kultúrája valószínűleg nem tudatosan formált, hála Istennek  ismer egy magyar könyvet, egy remekművet, és az a kötet történetesen Kertész Imrének a Nobel-díjas könyve, a Sorstalanság.

De emlékszem, hogy annak idején például a New York Review of Books-ban a tekintélyes történész, Deák István írt arról, hogy milyen hazai reakciókat váltott ki Kertész Imre nemzetközi elismerése. Az életmű és magyar recepciója kapcsán a világ legolvasottabb kritikai szemléjében megjelent tudós kommentár jó alkalom volt annak megvilágítására, hogy Magyarországon milyen történelmi hagyományok feszülnek egymásnak, ezek milyen szellemi mozgalmakban öltenek testet, s hogy mindebben – mintegy magyar és kelet-európai sajátságként – miért van akkorra szerepe az íróknak és költőknek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr404976492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.