Olvass!

KönyvesBlog

2012 legsikeresebb képregényei

2013. január 10. Rusznyák Csaba

twd100cover.jpg

2012 egyértelműen a The Walking Dead – Élőhalottak éve volt. Robert Kirkman már általunk is sokszor méltatott, csaknem 10 éve futó posztapokaliptikus zombihorror-drámája azelőtt is folyamatosan növelte az olvasótáborát, hogy 2010-ben kirobbanóan sikeres tévésorozatot csináltak belőle, azóta pedig egyenesen megállíthatatlan. Tavaly nyáron jelent meg a 100. száma, amire természetesen minden létező képregényolvasó lecsapott – a becslések szerint nagyjából 385 ezer példány fogyott belőle Észak-Amerikában, és ezzel az év legsikeresebb képregényévé vált (a sorozat egyes részeiből egyébként valamivel 30 ezer feletti példány fogyott – a maga műfajában már ez is sok – de ez már a 100. rész előtti hónapokban 50 ezer fölé ugrott, és azóta is tartja ezt a szintet).

Nem kis szó ez egy olyan piacon, amin rendre a szuperhősök dominálnak – utoljára 1999-ben fordult elő, hogy nem a Marvel vagy a DC valamelyik jelmezes hérosza/csapata vezette az éves listát (akkor a Top Cow kiadó Tomb Raider sorozatának első része verte el a port a mezőnyön). A 2000-es évek eddigi legjobban fogyó kérpegényfüzete egyébként az Amazing Spider-Man 583. száma volt, ami az aktuális történeten kívül tartalmazott egy rövid háttérsztorit az éppen megválasztott Barack Obamával pacsizó Pókemberről. 

asmobama583.jpg
A TOP10 lista maradék kilenc helyét csupa Marvel-képregény foglalja el. A The Walking Dead #100 után  második az Uncanny Avengers 300 ezres feletti példányszámmal, és negyedik helyen áll a Pókember halálát elmesélő Amazing Spider-Man #700 – ami csak karácsonykor jelent meg, vagyis valószínűleg még januárban is rengeteget adnak el belőle, és az utánrendeléseket még nem lehetett az adatokba bekalkulálni. A Marvel NOW! és az azt felvezető Avengers Vs. X-Men tehát visszahódította a piacot a DC-től, ami több évtizeden át volt az örök második, míg a 2011-es Új 52 után átvette az uralmat – ideiglenesen. Hiába indítottak új címeket, és vetették be a Before Watchment. Ellenben az Image (a The Walking Dead kiadója) pont a Marvel kárára növelte piaci részesedését.

bearthonebs.jpg
A kötetek (amik lehetnek eredeti történetet tartalmazó graphic novelek vagy korábban megjelent, több – átlag 6 – füzetet egybegyűjtő kiadványok) listáját szintén a The Walking Dead vezeti, sőt, az első két helyen kívül még további ötöt (!) foglal el a TOP10-ben. A három másik: a harmadik helyen álló, már méltatott Batman: Earth One, a nyolcadig pozíciót elfoglaló Batman: The Court of Owls (a sötét lovag sikerére nyilván hatással volt Christopher Nolan filmtrilógiájának záró darabja is), és a listazáró The League of Extraordinary Gentlemen: Century Alan Moore-tól, a Watchmen írójától. Szintén lényeges, hogy az első helyet (akárcsak a korábbi két évben) a The Walking Dead első, eredetileg még 2004-ben megjelent, és azóta számtalanszor újranyomott gyűjteményes kötete, az itthon is kiadott Holtidő (Days Gone Bye) foglalja el – ami azt jelenti, hogy a 100. részén túl járó sorozat még mindig rengeteg új olvasót szerez magának. A legfrissebb, 17. kötet, a hatodik helyen áll.


2012 legsikeresebb képregényfüzetei:

01 Walking Dead #100
02 Uncanny Avengers #1
03 Avengers Vs. X-Men #1
04 Amazing Spider-Man #700
05 Avengers Vs. X-Men #2
06 Avengers Vs. X-Men #6
07 Avengers Vs. X-Men #5
08 Avengers Vs. X-Men #3
09 Avengers Vs. X-Men #4
10 Avengers #1


2012 legsikeresebb képregénykötetei:

01 Walking Dead vol 1: Days Gone Bye (magyarul: Holtidő)
02 Walking Dead vol 2: Miles Behind Us (magyarul: Úton)
03 Batman: Earth One vol 1
04 Walking Dead vol 16: A Larger World
05 Walking Dead vol 3: Safety Behind Bars (magyarul: Menedék)
06 Walking Dead vol 17: Something to Fear
07 Walking Dead vol 4: Heart’s Desire (magyarul: Szívügyek)
08 Batman: The Court of Owls
09 Walking Dead vol 15: We Find Ourselves
10 League of Extraordinary Gentlemen: Century #3


A 2000-es évek egyes éveinek legsikeresebb képregényfüzetei (becsült!) eladott példányszámmal (Észak-Amerikában):

2000 Uncanny X-Men #383 120672
2001 Dark Knight Strikes Again #1  187376
2002 The Ultimates #1  160244
2003 Batman #619  235122
2004 Superman #204  231424
2005 All Star Batman & Robin the Boy Wonder #1  276017
2006 Civil War #2  341856
2007 Captain America #25  317713
2008 Secret Invasion #1  262975
2009 Amazing Spider-Man 583  530500
2010 Avengers #1  163867
2011 Justice League #1  361138
2012 The Walking Dead #100  335082

twdelohalottak.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr95007931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.