Olvass!

KönyvesBlog

A pillanat van elbaszva

2013. január 23. .konyvesblog.


Bódi Péter: Szétírt falak

Ab Ovo, Budapest, 2012, 224 oldal, 2242 Ft

Bódi Péter első könyve novemberben jelent meg az Ab Ovo Kiadó gondozásában. A szerző, miután kényszerpályára tette a filmezést, a Képzőművészeti Egyetem hallgatója lett és saját bevallása szerint utálja a dinnyét. Ennél azonban jóval többet tudunk meg róla a Szétírt falakból, és nem csak Bódiról. A körülöttünk lélegző Budapestről és vidékről, a pályaudvarok és házibulik mocskáról, azokról a "mai fiatalokról", akiknek véleménye mindenki számára olyan triviálisnak/ triviálisan elítélendőnek tűnik, hogy feleslegesnek éreznénk meghallgatni azt. Hiba volna.

Elsőként nem könyv alakban találkoztam a Szétírt falakkal, hanem egy kétrészes cikksorozat formájában, az internet sötét bugyraiban. A (pre)kiragadott részek a Blicc Biblia címet kapták, és óriási botrányt kavartak, ugyanis a szerzőt mindenki zsigerből azonosította a nagyképű és magát mindentudónak gondoló suhanccal, aki még ráadásul bliccel is, hát botrány. Azzal nyilván sokan vitatkoznánk (főleg a modern- és posztmodern irodalomelmélet betűtésztáját mikrózgatva), hogy az elbeszélő személye mennyiben feleltethető meg a szerzőével, ám az akkori olvasókat - mondanom sem kell - ez cseppet sem zavarta. Aztán a második cikkben Péter fellebbentette a titkot, miszerint - az állóvizet felkavarandó - egy készülő könyvbe engedett bepillantást. Persze erre is jött a savval kevert trollkodás: hisszük, ha látjuk. Hát tessék, nézzétek!

Debod D.

Az önéletrajziság olyan magas labda, amit - a fent már említettek okán - óvatosan kell lecsapni. Akad itt egy erősen képzőművész érdeklődésű, fiatal szerző, aki egyébként a már említett portálon Debod P. néven is írogatott. Könyve, amit a kezünkben tartunk, egy elszánt "utcaharcos" firkászról, becses nevén Debod Dánielről szól. Ugye az író minduntalan saját élettörténetét ismétli, mégis érdemes elgondolkodnunk a magunkból gyártott szereplők sokaságán, illetve azon, hogy vajon nem inkább szócső-e Debod Dániel a szerző számára arról, amit üzenni akar, mintsem alteregó. Mert a Szétírt falak egyik legerősebb vonása az állandó (ön)reflexivitás, és a folyamatosan (át)íródó (vagy szétíródó?) ars poetica, mely a regény hasábjain kristályosodik ki.

"Én személy szerint ugyanannyira tartom a graffitit tolerancia nélkül ellenző embereket, mint a vakon szimpatizálókat. Gyökér mindkettő" (22.) Hangzik el a karcos ítélet a történet elején. Az idézett szöveg szókimondása végigkíséri Bódi prózáját, s teszi ezzel hősét egyszerre konzekvenssé, és néhol már tenyérbe mászóan őszintévé.

A falak szétírását tekintve főhős vonalvezetése a történet előrehaladtával egyre biztosabb a különböző felületeken, másutt azonban meg-meging a szilárdság, lehull a lepel a minket körülvevő szűkebb és tágabb környezetről. Azaz inkább transzparenssé válnak a megtévesztések, ugyanis Bódi hőse már a kezdetek kezdetén nem titkol előlünk semmit, s őszintesége olyanná formálja karakterét, hogy még akkor is vele tartunk, amikor már valójában kicsit sem szimpatizálunk vele. A baráti beszélgetések színessé tételére bevetett alkohol senkinek sem ismeretlen ("Alapvetően kedves és értelmes barátaim vannak (...) csak más az érdeklődésünk, ezért inkább mindig bebaszunk, hogy beszélgessünk valamiről" (39.), ám a bolti lopással finanszírozott művészet (Dani inkább kannára költ, mint kajára), a hazudozás és a párkapcsolati mellékvágányok bizony olyan "tiltott élvezetek", amik nem feltétlenül szerepelnek mindegyikünk bakancslistáján.

A Szétírt falak főhősét (ön)reflexivitása húzza ki az olvasó elítélésének vazelinnel kent süllyesztőjéből.
Megjegyzései konstruktívak, kritikája döbbenetesen hiteles. Bódi narrátorának megnyilvánulásai koravén elbeszélőről adnak tanúbizonyságot, aki látja ugyan a körülötte kavargó káoszt, ám inkább ír egy falat, vagy olvas egy kis Burroughst, mintsem olyanokkal kezdjen, akik csak látszólag kíváncsiak véleményére.

A pillanat van elbaszva

A különböző underground szubkultúrák és a szerek összefüggése mindenki számára világos, Péter hőse tisztában van vele, hogy generációja számára "a pillanat van elbaszva" (123.) és a jelen megélésének hiánya kulcsinger a különböző tudattágító és -szaggató szerek használatához. A droghasználat és a drogpolitika is szóba kerül egyébként, releváns és az átlagember számára kevéssé ismert gondolatokat olvashatunk a valódi okokról, vagy éppen elmélkedést a legalizációról.

A medialitással egyébként sűrűn átitatott regény építő szellemű megjegyzései a kultúráról egyrészt meglepőek - az elbeszélő életkorát tekintve -, másrészt megnyugtatóak, hogy a fiatalság közt is akad olyan, aki ezeket a nézeteket vallja magáénak. Szó esik a diákok hanyatló múzeumlátogatási kedvének lehetséges előzményeiről, de a kötelező olvasmányok átsrukturálásának igényéről is. Ez pedig nem hiteltelen egy olyan szövegben, ahol szinte minden második oldalon találunk zenei és minden tizediken irodalmi utalást.

Debod Dániel könyvtáránál (melyben megtisztelő helyet kap Burroughs mester vagy épp Hunter S. Thompson) talán csak lemezgyűjteménye nagyobb. Hallgatjuk vele Iggy Poptól a The passenger utaztató ütemeit, a Led Zeppelin muzsikáját, elérzékenyülünk Sigur Rós szentimentáléján, majd szétesünk Günther Ding Dong Songján, hogy aztán hipszterkedjünk a Sea within a sea-n a The Horrorstól, szaggassuk a kárpitokat a Hatebread I will Be Heard-jére, végül pedig a Decepche Mode-on chilleljünk, ami hősünk szerint egyébként tipikus vasárnapi zene.

A haverom vagy, tesó?

Az olvasóval való állandó kapcsolattartás a regény következő kedves pontja. Dániel állandó kiszólásai ("Majd mutatok róla képet, ha gondolod" (57.) "Sokat meséltem már neked, lassan nevezhetlek haveromnak is talán" (186.) közösséget teremtenek befogadó és narrátor közé, akik azonos világban (és a célközönséget tekintve talán hasonló életkorban is) szemlélődnek. A pajtáskodást elkerülendő, Bódi a regény végén rájátszik e kötelék megsemmisítésére, amikor hőse egy megrázó lelki élményre adott intenzív és fájdalmas monológban mondja ki generációjának problémáját, az érzések viszonzatlanságának és a rájuk adott szavak feleslegességének tükrében, ahol a megfogalmazott gondolatok szükségszerű üressége az irodalmi produktum, mint olyan önmagára vetülő reflexiójaként is könnyedén értelmezhető.

Negatívumként talán a nyelvezet pongyolaságát, néhol erőltetett szlengjét említeném. Nem lenne baj a túl laza stílussal, ám pont emiatt csökkenhet a célközönség életkora, ami azért negatívum, mert üzenete nem csak hozzájuk szól. A szülők, tanárok és - megkockáztatom - a graffitit mélyen elítélők számára ugyanis új perspektívát nyithat a könyv, ami helyes arányérzékkel nem magasztalja föl tárgyát, hanem ott helyezi el, ahová való. Olyan kifejezésformaként tekint rá, melynek - még ha tagadni próbálnánk, akkor is - hagyománya van és lehetne, ha ésszerű kultúrpolitikával teret adnánk neki.

"A graffitibe nem lehet belelépni, nem leszel tőle büdös, sőt, ha jó a rajz, még szép is, akár egy laikusnak is. Max letagadja. De a kutyaszar...Nincs olyan szellemileg egészséges ember, aki a kutyaszart szereti. Egy újszerű játszótéren, amit nem lep el a mocsok, tuti nem firkáltam volna. Bár a kissrácokat úgysem zavarja. Franc tudja..."(55.)

"Én ezeket az embereket munkásságuk ismeretében kénytelen vagyok tisztelni, mert látom, te is látod, de én figyelem is, miket alkottak. A kor megvetett festői ők, akik közül párnak a neve talán a művtöri könyvekben is fellelhető lesz később, hisz akár tetszik, akár nem, a graffiti a legizgalmasabb kortárs művészeti színtér, ahol történik is néha némi újítás, amire figyel is valaki." (77.)

A Szétírt falak nem csak egy graffitiregény. Hőse - ahogyan azt Kubiszyn Viktor találóan kiemelte az előszóban - nem észt osztani, hanem élményeket megosztani akar. A toyból a fame birtoklásához egyre közelebb jutó firkász emelkedésének-bukásának-emelkedésének (és bukásának?) története ez. Bódi Péter Debod Dánielen keresztül egy generáció izgalmas hangján szól hozzánk és pofoz fel szavaival, hogy története azután még sokáig fülünkben csengjen.

"Nem vagyok ideges, de akkor mi vagyok? Őrült. Nem, nem lehetek őrült, mert akkor nem feltételezném magamról, hogy őrült vagyok. Elővettem egy cigit, és ittam. Minek? Jobb lesz attól? Nem, semmitől sem lesz jobb. Most nem. Meggyújtottam, megint ittam. Ha van kuka a közelben, nem szeretem a gyufát eldobni a földre. A gyufa magyar találmány. Mondjuk akkor épp leszartam. Volt egy kuka mellettem, beledobtam. Még füstölgött. Mint a filmekben, haver. Igen, tesó, ez az a kuka, az. Tesó? Milyen tesó?Ott álltam a lépcsők mellett, ahol nemrég még mindennél jobban örültem annak, hogy nem az én barátomnak kellett elmennie közülünk. Elmenni közülünk? Hova? Nem voltam egyedül. Most viszont kurva egyedül voltam, tök egyedül. Magány? Mi az a magány? Csak mondjuk, de bele sem gondolunk. Boldog voltam a barátommal? Mert mi az a boldogság? Nem tök mindegy? Egy biztos, ez nem lehet az. Vagy mégis? Most vagyok a világ legboldogabb embere? Hisz nem kell attól félnem, hogy elvesztem a boldogságot, ez is boldogság, a rohadt életbe is, boldog vagyok. Még mit nem? Épp kúrják azt a nőt egy szobában, akit a feleségemnek képzeltem, és még legyek boldog. És ha félreértés az egész? Nem, az ilyen történetekben nem szoktak véletlenek történni. Dickens volt az a faszi, akinél mindig véletlenek okozták a fordulatokat? Imádlak, Dickens! Azt sem tudom, ki az a Dickens. Tuti szakállas volt. Író meg minden. Bajusza minimum volt. Kész, feladtam. Nem tudtam már mire gondolni, csak a puszta tények maradtak. Azok pedig azt mutatták, hogy elbasztam. Pedig nem is én. De. Nem. De. Nem, de, nem tudom, tulajdonképpen egyáltalán nem. Ki a hibás? Mi az a hiba? A hiba az, amire szükségünk van, hogy ne unjuk magunkat halálra a földön. Jó, akkor megköszönöm mindenkinek, aki átbaszott." (194.)

Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá a könyv önéletrajzi vetületére. Debod Dániel hány százalékban Bódi Péter?

Debod Danit magamról mintáztam, a tizenhét éves önmagamról, csak belehelyeztem olyan szituációkba is, amiket nem ő élt meg, csupán tanúja vagy szemlélője volt.

Hogyan jött az ötlet a könyv megírásához? Voltak esetleg olyan irodalmi előképek, példák, amik "vezették a tolladat"?

Olyan könyvet akartam írni, amit én is szívesen olvasnék. Ez az első. Mivel megkíván egy nyelvezetet a légkör, ezért olyan írókat olvastam, akik erőteljesen használnak különböző argókat. Nem egyszerű úgy írni, hogy megmaradjon az egyensúly. A beatirodalom a kedvencem.

A könyved bemutatóján felszólalt egy srác, aki elég konkrét negatív kritikát fogalmazott meg a szétírt falakkal kapcsolatban (hiteltelennek bélyegezte azt a graffitis szubkultúra belső szemszögéből - a szerk.). Találkoztál azóta hasonló visszhanggal? Általában milyennek mondható az eddigi fogadtatás?

Még nagyon kevesen ismerik a könyvet, eddig négy kritika volt, ebből három biztató és egy, ami lehúz. A legnegatívabb kijelentéseket a bemutatón kaptam meg a fiatalembertől, de úgy érzem a válaszom alapján megértette, hogy másról szól a könyv, mint amire elsőre gondolt, így én hasznosnak érzem, hogy ott kijelentette a véleményét, ami a saját nézőpontjából teljesen jogos volt.

Te mint fiatal képzőművész(tanonc) hogyan viszonyulsz a kortárs képzőművészethez? Melyik része áll hozzád a legközelebb?

Elsősorban a mozgókép érdekel, a film és a videóművészet. A Szétírt falakat is először forgatókönyvnek akartam megírni, egy tévés suli mellett, csak nem láttam benne jövőt, így megpróbáltam kisregényben. Voltak kedvenceim, de amióta az egyetemen vagyok, rengeteg új névvel ismerkedem meg, ami persze jó, de alakítják az ízlésemet is.

Most mi tölti ki az alkotásra szánt idődet? Tervezel újabb könyvet?

Szeretnék még írni, rengeteg ötletem van, tavaly ilyenkor már írnám is őket mint az őrült, de most egyrészt az egyetem kicsit leköt, amit nem is bánok, másrészt teljesen más úgy írni, hogy az ember elsőkönyves és nem csak az szeretne lenni. Nehezebb. Valahol olvastam is, hogy a második könyvet a legnehezebb megírni sokaknak. Meglátjuk. Írni biztosan fogok, az már más kérdés, hogy kinek.

Szerző: Lukács Barbara

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr24991138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.