Olvass!

KönyvesBlog

Tarantino és King képregényei - Milyen képregényeket írnak a hírességek?

2013. január 29. Rusznyák Csaba

Alan Moore többször is nyilatkozta, hogy a Watchmen – Az őrzők azért „megfilmesíthetetlen”, mert specifikusan a képregény médiumára írta, annak szabályszerűségeire, hatásmechanizmusaira, formanyelvére hangolta a történetet. De nem mindenki áll így a művészeti ághoz, az sokak számára „csak” egy szerencsés alternatíva. Pl. Scott Tuft producer Severed című filmterve is azért landolt képregényként (Scott Snyderrel és Futaki Attilával a fedélzeten), mert mozgóképes megvalósulását nem tudták finanszírozni. Quentin Tarantino részben azért adaptálta (sajátkezűleg) képregényre a Django elszabadul-t, hogy beilleszthesse a sztoriba azokat a jeleneteket, is, amiket a filmből ki kellett vágni (az első rész már kijött), Jeff Lindsay pedig egy ötrészes Dexter minisorozatot írt (februártól jelenik meg), ami a tévésorozattól és a könyvektől függetlenül egy eredeti sztorit mesél el, egy új sorozatgyilkos bevezetésével (Skid Row Slasher). És persze vannak olyan színészek, rendezők, regényírók, vagy akár zenészek, akiket egyszerűen csak vonz egy új médium, egy újfajta önkifejezés lehetősége. Avagy: hírességek képregényes projektjeit tekintjük át.

cdjangocomics.jpg
SZTÁRÍRÓK

Stephen Kingnek sok művét adaptálták már képregényre (ld. Setét torony), de ő maga csak 2010-ben ugrott fejest a médiumba. Ő írta Scott Snyder máig futó sikersorozatának, az American Vampire-nek a háttértörténetét, vagyis az antagonista, Skinner Sweet eredetét, egy brutális vadnyugati rabló-pandúr sztoriba ágyazott horror formájában. A comic nyers, véres, gonosz és lendületes, mondhatni, jobb, mint bármilyen regény vagy novella, ami a 2000-es években King nevéhez köthető (maga a sorozat, Snyder tollából, pedig azóta még jobb). King fia, Joe Hill is felismerte a médiumban rejlő lehetőségeket: a 2008-ban indult Locke & Key egy hat minisorozatból álló horror/fantasy (várhatóan idén fejeződik be), ami egy családi tragédiából indítja roppant ötletes és fantáziadús cselekményét, a műfajtól szokatlan aprólékossággal kimunkált karakterekkel – ez az egyik legjobb jelenleg is futó amerikai képregény.


clockeandkey.jpg
Orson Scott Card, az itthon is rendkívül népszerű Végjáték és Teremtő Alvin ciklusok írója 2005-ben kóstolt bele a képregényekbe: ő írta az első Vasember-sorozatot, a Marvel Ultimate (Újvilág) univerzumában. Az eredettörténetből kiderült, hogy Tony Stark géniusza egy génszerkezetet megváltoztató baleset eredménye, amit az anyja akkor szenvedett el, amikor terhes volt vele. Card írt egy folytatást is 2007-ben, mindkét sorozat a gyerek- illetve tinédzserkorú Star terroristák és kegyetlen üzleti riválisok elleni harcát mutatja be. Az író segített comicra adaptálni a Wyrms és A rézbőrű próféta (az Alvin sorozat második kötete) című könyveit is, és írt három eredeti képregényt saját Ender univerzumához: a Recruiting Valentine Ender testvéreinek iskolai tevékenységeit mutatja be (felvezetve Peter világuralmi terveit), a Formic Wars: Burning Earth és a Formic Wars: Silent Strike pedig az első idegenek elleni háború idején játszódik.


cformicwars.jpg
RENDEZŐK

Joss Whedon író-rendező, akinek nevét évekkel ezelőtt imába foglalták a geekek, tavaly pedig (a Bosszúállóknak hála) már a fél világ, a Buffy, a vámpírok réme című tévésorozattal vált ismertté, és ebből az irányból érkezett a képregényekbe is. Első munkája a Fray című nyolcrészes minisorozat volt (2001-2003), ami a Buffy univerzum jövőjében játszódott, 2007 óta pedig más írók segítségével (Brian K. Vaughan, Brad Meltzer, Christos Gage stb.), képregényként folytatja a hét évadot megélt tévésorozatot. A nyolcadik évad már befejeződött, a kilencedik jelenleg is fut a Dark Horse-nál – és már egy Angel & Faith című spin-offot is szült. A Buffy világában játszódó Angel című tévésorozat folytatását részben szintén Whedon írta az IDW-nél (Angel: After the Fall, 2007-től 2011-ig). Papíron folytatta az író idejekorán lelőtt kultszériáját, a Fireflyt is: egyikük, a Those Left Behind pl. a Firefly és a belőle készült mozifilm, a Serenity közt vert narratív hidat. De Whedon leghíresebb képregényes projektjei a Marvelnél készültek. 2004-től 2008-ig írta az Astonishing X-Ment, ami akkoriban a kiadó slágercímének számított. A szerző számtalan, azóta is népszerű új karaktert és sztorielemet vezetett be az X-Men világába, történetei máig hivatkozási alapnak számítanak. A harmadik mozifilm, az X-Men: Az ellenállás vége is Whedon első sztorijából (Gifted) kölcsönözte a mutáns ellenszer koncepcióját. (Ennek kiadását már évekkel ezelőtt fontolgatták itthon, most februártól pedig ténylegesen meg is jelenik majd.) Ezenkívül Brian K. Vaughantől egy sztori erejéig vette át a közönségkedvenc, díjakkal megszórt Runaways című sorozatot, ami egy csapat szökevény, öntörvényű tini szuperhős frappáns és ötletes kalandjairól szólt. A szerző fő erőssége a karakterek és a köztük bonyolódó kapcsolatok ábrázolása, csapatdinamikáit rengeteg író megirigyelhetné (többek közt a Bosszúállókba is ezzel lehelt életet).

castonishingx.jpg
Kevin Smith is saját filmes projektjének képkockákra ültetésével kezdett munkálkodni a médiumban. A Shop-stopnak egy egész sor képregényes „folytatása” létezik (egyikük Star Wars akciófigurákkal kapcsolatos), illetve a The Lost Scene című comic egy eredetileg megírt, de végül le nem forgatott jelenettel egészíti ki a filmet, a Chasing Dogma pedig Jay és Néma Bob Képtelen képregény és Dogma közti kalandjait meséli el. Smith 1999-ben debütált a szuperhőstörténetek világában, Fenegyerek karakterével: a Guardian Devil-ben a főhős nem csak néhány kegyetlen ellenségével és egy alattomos tervvel kénytelen szembenézni, hanem saját démonaival is. A sztori a jelmezes hősök és gonoszok összecsapásainak felszíne alatt egy vallási áthallásokkal komplikált, súlyos, komor atmoszférájú belső utazás. Smith ezután a DC-nél írta a Zöld Íjászt (Green Arrow), visszahozva a karaktert évekkel korábbi halálból, és bemutatva egy új gonosztevőt, Onomatopoeiát, aki önbíráskodó hősökre vadászik. Smith őt használta később a Batman: Cacophony című kis remekében is, amiben a sötét lovag és a Joker kapcsolatát vizsgálta. Smith jelenleg is ír egy némileg rendszertelenül megjelenő, 12 részesre tervezett Batman sorozatot (The Widening Gyre), és ő jegyezte az itthon is kiadott Pókember és a Fekete Macska (Spider-Man/Black Cat: The Evil that Men Do) című remek, humoros, mégis komoly témákhoz nyúló hatrészes képregényt. Illetve még 2002-ben belekezdett egy Daredevil/Bullseye szériába, aminek mindössze egyetlen száma jelent meg. Smith képregényes formában publikálta két meg nem valósult forgatókönyvét is, a Green Hornetet (Zöld Darázs, amit végül Michel Gondry két éve), és a The Bionic Mant, amit sok éve a Universal stúdió azzal utasított vissza, hogy túl képregényes.

cdaredevilguardian.jpg
Richard Donner, a Halálos fegyver-filmek, és az első két Superman rendezője nem túl meglepő módon két Superman sztorit írt, Geoff Johnsszal közösen. Ezek közül különösen a Last Son figyelemreméltó, ami paradox módon sokkal nagyobb „szélesvásznú élményt” biztosít, mint a két említett mozifilm. A képregény egy látványos, izgalmas, érzelmileg és fizikailag is intenzív, rendkívül jól megkomponált, a végére már-már apokaliptikus hangulatú akció-kaland. A Mátrix-filmek és a Felhőatlasz rendezői, a Wachowski-testvérek a blaszfémikus-szatirikus, vallási motívumokkal átitatott Doc Frankensteinnel jelentkeztek, amiben Frankenstein teremtménye szörnyek és őrült istenhívők ellen harcolva keresi a helyét a világban. A 2004-ben indult, és eddig mindössze 6 részt megélt, 2010 óta folytatás nélkül a levegőben lógó sztori a stílusát, hangvételét tekintve erőteljesen Garth Ennis klasszikusára, a részben itthon is kiadott Prédikátorra (Preacher) hajaz.

csupermanlastson.jpg
ZENÉSZEK

A képregényes zenészek közül kiemelkedik Gerard Way, a My Chemical Romance nevű banda frontembere. 2007-ben írta az Eisner-díjat nyert The Umbrella Academy: Apocalypse Suite című hatrészes minisorozatát, amit 2008-ban egy újabb követett, Dallas alcímmel. A széria egy bájos, őrült, abszurd, vicces, brutális, groteszk, akciódús, fordulatos, ötletes, és pokolian jól megírt, kiszámíthatatlan szuperhősös, időutazós, egyszerre anakronisztikus és futurisztikus hullámvasút. Szóval, az a fajta ritkaság, amire rá lehet sütni az „eredeti” billogot. Tom Morello, egy egész sor híres banda (Rage Against the Machine, Audioslave stb.) gitárosa 2011-ben kezdte írni frissen befejezett, 12 részes Orchid című sorozatát, egy posztapokaliptikus sci-fit, ami egy mágikus maszk és az elnyomó, gazdag hatalmak ellen felkelő forradalmár alakja köré összpontosult. Morello egy sajátos promóciós ötlettel előállva, minden számhoz írt egy külön dalt is – ettől függetlenül az Orchid megmarad hektikus, túl sokat markoló, és túl keveset fogó darabnak.

cumbrellaa.jpg
SZÍNÉSZEK

Thomas Jane (elhivatott Megtorló rajongó) a veterán képregényessel, Steve Nilesszal (30 Days of Night) 2005-ben írt egy Bad Planet című hatrészes sci-fi/horrort, amihez az inspirációt saját bevallása szerint vicodinos lázálmokból merítette, miközben autóbalesetből lábadozott. A csupa bájos B-filmes elemet és ínycsiklandozó gore-t összedobáló sztoriban egy ősi aszteroida csapódik a Földbe, és a belőle kiáramló, pókszerű szörnyhadakat egy szökevény földönkívüli segít legyőzni a helyi tudósoknak és a megmentendő szőke nőnek. A Bad Planet a bűnös élvezet kategóriájába esik – egyébként az alkotók eredetileg 12 részesre tervezték, és a sztori egy lényeges háttérszála lógva is marad a 6. számban, de kétséges, hogy valaha elkészül-e a folytatása.

Mark Hamill, akit a képregényrajongók a Star Warstól függetlenül is rég szívükbe zártak Joker hangjaként (Batman: A rajzfilmsorozat), nem csak több Simpson-család képregényt írt (köztük a klasszikus comicokra való utalásokkal teli Catastrophe in Substitute Springfields-t), hanem egy The Black Pearl című minit is, amiben egy véletlen körülmények folytán önbíráskodó hőssé váló átlagembernek kell szembenéznie a személye körül kialakult, egyre terhesebb és veszélyesebb médiaszenzációval. Hamill saját forgatókönyve alapján írta a sztorit, és eredetileg maga akart filmet rendezni belőle, de nem sikerült összekalapoznia rá a pénzt. (Hamill egyébként önmagaként szerepelt Mark Millar képregényében, a Secret Service-ben, ahol elrabolták, és a balul elsült mentőakció során nyakát szegte.)

cbadplanet.jpg
Az exhibicionizmus nem hazudtolja meg önmagát, a színészek általában saját magukat akarják viszontlátni a képregényeikben is – illetve tisztában vannak vele, hogy ha nem csak a nevüket, hanem az arcukat is adják hozzá, többen fogják megvenni. Rosario Dawson, Samuel L. Jackson (aki a Bosszúállók-filmekben eljátszott azt a képregénykaraktert, akit 2000-ben róla mintáztak), Tyerese Gibson és Jada Pinkett Smith mind saját képmásukat tették az általuk írt comicok főszereplőivé, összességében nem túl nagy sikerrel. Dawson Occult Crimes Taskforce című természetfeletti krimije, amiből már tévésorozatot és mozifilmet is próbáltak csinálni, a legfinomabban fogalmazva is ügyetlen próbálkozás, Jackson Cold Space című űrwesternje (Véres aratás/Yojimbo/Egy maréknyi dollárért átirat) pedig csak akar cool és tökös lenni, valójában nem jut tovább az „unalmas” jelzőnél. Gibson Mayheméről és Pinkett Smith Menace-éről még ennyit sem lehet elmondani, az arca (és mellei) kölcsönadásától eltekintett Jennifer Love Hewitt Music Boxáról pedig minél kevesebb szó esik, annál jobb.

A sor természetesen nem teljes, lehetne folytatni William Shatnerrel, Patton Oswalttal, Brad Meltzerrel (övé az Identity Crisis, a 2000-es évek egyik legnagyobb port kavart szuperhősképregénye), Eriq La Salle-lel, Glenn Danziggal, Rob Zombie-val és még tovább.

ccoldspace.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr125030248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.