Olvass!

KönyvesBlog

Steven Tyler, a négy gyerek és az elvonók

2013. február 02. .konyvesblog.

Steven Tyler, David Dalton: Nem zavar a zaj a fejemben? - Rock'n'Roll memoár

Cartaphilus, Budapest, 2012, 416 oldal, 3392 Ft

Egy újabb önéletrajzi könyv, egy rock 'n' roll zenekar rock 'n'roll énekesétől. Vajon miről is szólhat egy ilyen mű: nőkről, drogokról, turnékról...és újból: nőkről, drogokról és újbóli turnékról. Steven Tyler könyvében, amit a Rolling Stone-magazinos David Daltonnal írt meg, viszont nem, pontosabban nem csak ez van benne.

A könyv többek között kordokumentum is, pontosabban bemutat olyan, az énekes generációját érintő történéseket, eseményeket, amikről korábban magyar olvasó nem, vagy alig olvashatott. Megtudhatjuk, milyen is az, amikor Tyler résztvevőként van jelen Woodstockban, vagy mit is jelentett neki és generációjának a korabeli könnyűzenében lejátszódó brit invázió. Ebben a pillanatban lehet, sokan el is kezdik vakarni a fejüket, mondván miről is lehet szó. Jogosan, hisz korábbi önéletrajzi könyvekben nem nagyon lehetett olvasni erről. Megtudhatjuk, hogy a brit együttesek, pontosabban zenéjük miért volt olyan hatalmas hatással az amerikai zenekarokra. Gondolnánk, hogy akkoriban –a '70-es évek elején- az amerikai együttesek leginkább csak a saját megyéjükben, saját államukban vágytak a sikerre? Nem nagyon volt előttük követendő példa az átütő, országos befutásra. Ezt a brit bandák megváltoztatták, lettek belőlük országos hírű zenekarok, megmutatva az utat, az olyan zenekaroknak, mint az Aerosmith.

De a siker nem jött könnyen, sőt. Tyler az Aerosmith befutásáig kőkeményen kijárta a szamárlétrát, bálokban és bárokban, kocsmákban lépett fel aktuális zenekaraival, de saját bevallása szerint – és a könyvet olvasva ezt el is lehet neki hinni - még akkor sem aggódott, amikor csak nem akart beütni a siker. A zenésztársakkal való kapcsolatáról egyébként sokat nem tudunk meg (bár olyan beszédes megjegyzést például találunk, miszerint Joey Kramer dobos állítja, Tyler miatt kezdett el tikkelni, a kezdeti Aerosmith-időkben olyannyira keményen kapta a kritikákat az egyébként dobolni is tudó énekestől). Kivétel ez alól természetesen Joe Perry gitáros, akit néha olyan jelzőkkel illet, hogy az olvasó is megszeppen egy pillanatra, ahogy azokat elolvassa. Mindezek mellett természetesen igazi rock'n'roll hősnek tartja a gitárost, aki számára egy igazi bálvány. Csak ez a bálvány az átlagnál többször keseríti meg az életét, ennek alátámasztására nem kevés történetet mesél el.

Kapcsolatuk az évek, évtizedek során teljes mértékben munkakapcsolattá redukálódott – ahogy ez egyébként lenni szokott -, nem nehéz a sorok közt olvasni: amikor csak lehet, kerülik egymás társaságát, ugyanis ha ez az ára a zenekar működésének, akkor ezt ők bizony bevállalják. (A könyvben egyébként nagyon izgalmas az a fejezet, amikor az épp turnézó zenekar egy napját meséli el az énekes. Hánykor kel, mikor indulnak, és hová (leginkább repülővel), hogy telik a koncert előtti 2-3 óra, majd a koncert utáni időszak: mikor ülnek fel megint a bérelt gépükre, hogy hajnalban visszaérkezzenek a főhadiszállásra. Minden turnézó zenésznek javallott e fejezet elolvasása!)

A könyvvel kapcsolatos kritikánk talán annyi, hogy az átlagnál többször idéz dalszövegeket (ezek eredeti nyelven szerepelnek), és ez sokszor megtöri az anekdotázó, sztorizó stílust; valószínű, ehhez az énekes ragaszkodott, hisz többször kiemeli, mennyire fontosak számára azok a sorok, ahogy mondja, ő a szövegeiben és a dallamaiban az, aki. Amiket leírt, azoknak születését nem kevésszer földöntúli dolgokkal magyarázza; ez is visszatérő eleme a könyvnek, egy teljes mértékben idealista, a természetfeletti dolgokban hívő ember képe rajzolódik ki. Meglepően sokat olvashatunk az emberi kapcsolatairól. Őszintén vall arról, a házasságot mint intézményt nem neki találták ki, és nem csinál titkot abból, hogy megéli a sztárélet minden áldomását és negatív oldalát, az elvonókat, ahol megannyi hírességgel hozza össze a sors a reggeli menzán vagy a foglalkozásokon. Képes arra, hogy kortársaival ellentétes pályát járjon be: négy gyerek apjaként, túl az ötvenen is kénytelen elvonóra mennie.

Mindent összevetve, Tyler a segítőjével képes volt leírni, hogy élte át, mindazt, ami neki adatott, sokszor annak inkább negatív oldalát, illetve hatásait bemutatva. Az édesanyjára emlékezve ezt írja a könyvben: „Akkor is éreztem, hogy ott van velem, amikor egyre idősebb lettem,...százezer embernek ordítoztam a színpadról. Idős korában arról beszélt, hogy úgy érzi, az életének egy darabja hiányzik. Én viszont látom, hogy ezt a darabot nekem adta. És senki sem tagadhatja, hogy én dupla életet éltem." Ha elolvassuk a könyvet, mi is kapunk ebből egy ízlelésnyit.

Szerző: Szűcs Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr365048997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.