Olvass!

KönyvesBlog

Plath Az üvegburába írta magát

2013. február 11. Rostás Eni

1953.jpg

Sylvia Plath 1953-ban

Bár Sylvia Plath egyetlen regénye, az 50 éve megjelent Az üvegbura csak félig önéletrajzi ihletésű, mégsem lehet úgy olvasni, hogy ne keresnénk óhatatlanul is kapcsolódási pontokat Esther Greenwood és a tragikus sorsú amerikai költőnő életútjában. Plath, akinek a nevére legtöbben a halál, sütő és apu szavakkal keresnek rá az interneten, 1963. február 11-én lett öngyilkos.

Az Üvegburában egy fiatal, külvárosi lány érkezik nyári gyakorlatra a flancos New York-i magazinhoz, ám az amerikai álom helyett legrosszabb rémálmába csöppen. Az ételmérgezéssel, épphogy megúszott nemi erőszakkal, és teljes kiábrándultsággal véget érő kaland örökre megváltoztatja az életét. A fügefán megfeketednek a gyümölcsök, ő pedig egyre messzebbre merészkedik  a szorongással, depresszióval és szuicid gondolatokkal kikövezett úton, amely a tragikus vég felé vezet. Ez a történet Esther Greenwoodról szól, de szólhatna akár Sylvia Plathról is. Egyikük épp bőrrel úszta meg a kiruccanást, másikuk viszont a lehető legtávolabbra sodródott a hepiendtől.

Hogyan lett öngyilkos Sylvia Plath?

Épp 50 éve annak, hogy az amerikai költőnő, Sylvia Plath belehajtotta fejét a Fitzroy Road 23-as szám alatt álló londoni ház egyik lakásának sütőjébe, és megnyitotta a gázcsapot. Alig egy hónappal azután lett öngyilkos, hogy első és egyetlen regénye, Az üvegbura megjelent.>>

Amerikai rémálom

A massachusetts-i Smith Collage tanulója, a 21 éves Sylvia Plath 1953-ban megpályázott egy harminc napos gyakornoki állást a New York-i Mademoiselle magazinnál. Az írói ambíciókat dédelgető fiatal lány pontosan tudta, hogy ez a lehetőség mekkora lökést jelenthet karrierjében. 1953. május 31-én vonatra szállt, és otthonából, Wellesley-ből Manhattanbe utazott. Kísérője a mindössze két háztömbre lakó Laurie Totten, a Syracuse Egyetem elsőéves hallgatója volt, aki szintén elnyerte az ösztöndíjat. A lányok, 18 társukkal együtt a Lexington sugárút és a 63. utca sarkán álló, csak női vendégeket fogadó Barbizon Hotelben szálltak meg. A külvárosi Plath számára a nyüzsgő nagyváros olyan volt, mint egy puccos hollywoodi film díszlete. A fájdalom, a partik és a munka halálos elegye.

Első munkanapjának reggelén orrvérzéssel bajlódott, ezért kénytelen volt átcserélni vérfoltos kosztümjét egy barna ruhára. Június elsején, pontban kilenc órakor találkozott először a magazin legendás főszerkesztőjével, Betsy Talbot Blackwell-lel. Blackwell több mint 30 évig vezette a Mademoiselle-t, munkássága alatt olyan írókkal dolgozott együtt, mint Truman Capote, William Faulkner vagy Joyce Carol Oates.

sp és elizabethbowenírónő1953.jpg
Elizabet Bowennel 1953-ban

Június 10-én a gyakornoklányok egy ünnepségre voltak hivatalosak a St. Regis hotelba. Egy csillogó manhattani szálloda teraszáról gyönyörködni a város fényeiben minden fiatal lány álma lett volna, ám Sylvia a fényűző vacsora, a puccos koktélok, és a magazin által a partira felbérelt férfiak ellenére sem érezte jól magát. Minél több időt töltött a városban, annál kevésbé élvezte az egészet. Pedig az egy hónap alatt fontos kapcsolatokat szerzett, és több híres író (köztük Dylan Thomas vagy Elizabeth Bowen) kézirata is megfordult a kezében. Több gyakornoktársával is összebarátkozott, de az ő viselkedését többen is furcsának találták. Betsy figuráját a Knoxban (liberális művészeti főiskola Illinois-ban) tanuló Janet Rafferty-ről mintázta. Rafferty egy Borostyán Ligás (az USA 8 legszínvonalasabb egyetemét tömörítő szövetség) sznobként emlékezett vissza Sylviára. Olyan lánynak tartotta, aki szerint Lake Placidtől nyugatra az Amerikai Egyesült Államok nem más, mint egy hatalmas indiánrezervátum.

Sylvia egy öccsének, Warrennek írt levelében New Yorkot egy DH Lawrence-parafrázissal írta le. „Olyan, mint ragyogó, halott gubacsok az élet fáján”. A levélben a ptomain mérgezésről is beszámolt, amit június 16-án, az egyik reklámügynökségnél elköltött ebéd alkalmával szenvedett el. Mesélt arról a napról is, amikor eltévedt a metróban, és szembesült a nyomorék koldusok csészenyújtogató kezével. New Yorkot lélekrombolónak, és elidegenítőnek találta. A vonatot, amivel június végén hazautazott, egy koporsóhoz hasonlította. A depresszió jelei már ekkor megmutatkoztak rajta, ám hogy tényleg csak a kulturális sokk miatt vált zavarodottá, vagy valami más is történt, azt csak sejteni lehet. Utóbbira utal egyik naplóbejegyzése, egy José Antonio La Vias nevű perui férfiról, akivel június 20-án ismerkedett meg a Forrest Hills nevű klubban. A bejegyzésben a férfit a kegyetlen jelzővel illeti.

Esther Greenwood, Az üvegbura hősnője, Boston külvárosából érkezett a Hölgyvilág magazinhoz 1953 júniusában. A gyakornoki álláson 11 másik lánnyal osztozott, és állítólag élete legszebb napjait élte. Az Amazon hotelben, a szőrmebemutatókon, a Pazar fogadásokon, a manhatteni bárokban, de még a sárga taxikban is. Egy szerkesztőségi banketten szenvedett ételmérgezést, a saját peruijával, a nőgyűlölő Marcoval pedig egy bárban ismerkedett meg. Azonnal megakadt a szeme a férfi gyémánt nyakkendőtűjén, aki az ékszerért cserébe egy kis kedvességet várt volna tőle. Esther megúszta az erőszakot, de hogy mi történt Sylviával, az sosem derült ki.

A bura alatt

Miután Sylvia hazatért New Yorkból (vagy ahogy egyik Smith College-beli professzora nevezte, Babylonból), anyja, Aurelia félve közölte vele a rossz hírt. Nem sikerült bejutnia Frank O'Connor novellaórájára a Harvardra. Július első felében még fontolóra vette, hogy jelentkezik egy másik harvardos órára, ám sem ő, sem családja nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy különösebb nehézségek nélkül kifizesse a 250 dolláros tandíjat. Úgy döntött, a nyári egyetem helyett nekiáll James Joyce-t olvasni, mert róla akarta írni a szakdolgozatát. Szorongásait úgy próbálta legyőzni, hogy több időt töltött új barátjával, Gordon Lameyer, aki szintén Wellesley-ben élt az anyjával, miközben arra várt, hogy beiratkozhasson a newporti haditengerészeti iskolába. Közös szenvedélyük volt a Finnegan ébredése, Dylan Thomas, E.E. Cummings, Beethoven és Brahms.

Július 6-ára már teljesen megbánta, hogy nem utazott el a Harvardra, úgy érezte csapdába esett, és rájött, hogy valami nagyon nincs rendben a fejében. Egyre többször támadtak szuicid gondolatai, július 14-ére pedig olyan súlyossá vált az inszomniája, hogy alig két órát aludt naponta. Kényszerzubbonyokról és elmegyógyintézetekről bevillanó látomások gyötörték, és még az is megfordult a fejében, hogy megöli anyját, akivel osztoznia kellett a hálószobáján. Július 15-én, amikor Sylvia végre a hálószobán kívül mutatkozott, Aurelia vágásnyomokat vett észre a lábán. A teljesen zavart lány közölte anyjával, hogy a világ rohad, és a legjobb lenne, ha együtt halnának meg. A család orvosa, Francesca Racioppi azonnali pszichiátriai kezelést javasolt, a pszichiáter, Dr Kenneth Tillotson azonban nem férkőzött a lány kegyeibe. Sylvia az elektrosokk-terápiás kezelés büntetésként fogta fel, és hamarosan abbahagyta a konzultációt Dr. Tillotsonnal.

spgordonlemeyer1954.jpg

Gordon Lameyerrel

A depresszió elől a munkába menekült, és a Newton-Wellesley kórházban vállalt ápolónői munkát Feladata többek között a betegek etetése volt. Július 23-án egy levélben számolt be kórházi élményeiről barátjának, Gordonnak. A kórházban töltött idő alatt végre bepillanthatott abba, hogy mi történik az emberrel élete legvégén. 1953. augusztus 24-én anyja szekrényéből egy doboz altatót csent el, és a házuk alagsorában mind az ötven tablettát lenyelte. Családja csak két nappal később, augusztus 26-án talált rá, amikor öccse nyöszörgést hallott a pincéből. Sylvia lassan visszanyerte az eszméletét, de arcán elfertőződött seb éktelenkedett.

Esther a szerencsésen megúszott perui kaland másnapján utazott vissza Boston külvárosába. Előtte gondosan megszabadult New York-i életétől, és az összes ruháját kidobálta az Amazon hotel ablakán. Úgy kellett kölcsönkérnie néhány ruhadarabot gyakornoktársától, a hedonista Doreentől. (Ann Burnside Love - aki szintén a Mademoiselle magazinnál gyakornokoskodott 1953 júniusában - szerint a regény e jelenete sem puszta kitaláció. Sylvia Plath a manhattani Barbizon hotel tetejéről eresztette szélnek a ruháit. ) Még a Marcoval való dulakodásból származó vércsíkokat sem törölte le az arcáról. Anyja már a kocsiban közölte vele, hogy nem jutott be a kurzusra, és ettől a pillanattól kezdve a lány megállíthatatlanul sodródott a teljes reményvesztettség felé. Az inszomniától, a folyamatos szorongástól és a család háziorvosától, Teresától egyenes út vezetett az öntelt pszichiáter, Dr. Gordon rendelőjéig, a sokkterápiáig, és egy majdnem sikeres öngyilkossági kísérletig. Anyja úgy vélte, hogy jót fog tenni lányának, ha látja, hogy vannak nála sokkal rosszabb állapotban lévők is, ám Esther hamar feladta az ápolónői munkát, és elmenekült a kórházból.

Plath a regény több figuráját is valós személyekről mintázta. Esther második pszichiáterének, Dr. Nolannak alakjához saját orvosát, Ruth Beuschert vette alapul. Jótevőjét, Olive Higgins Prouty-t is megörökítette a regényben, ő lett Philomena Guinea, a híres írónő. Prouty ösztöndíjjal támogatta a Smith College ígéretes fiatal íróit, és az altatós incidens után Plath magánszanatóriumi kezelését is támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr925067554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.