Olvass!

KönyvesBlog

Satrapi képregénnyel törte meg a diktatúrát

2013. február 26. Rostás Eni

marjanesatrapi.jpg

Rajzol, ír, filmet rendez, színészkedik, és január végén megnyílt az első önálló kiállítása is Párizsban. Marjane Satrapi az iráni forradalom árnyékából a világhírig jutott a Persepolisszal. Még ha ehhez Art Spiegelmannal is kellett versengnie.

"Satrapi egy színfolt, már csak a kulturális háttere miatt is, de még időnek kell eltelnie ahhoz, hogy lássuk a helyét a kortárs művészetben" - mondja Zsigó Bianka, művészettörténész, akit a művésznő első önálló kiállításáról kérdeztük, ha már volt olyan szerencsés, hogy jelen volt a megnyitón. "A párizsi Jérôme de Noirmont galériában vizslató tekintetű, komor figurák fogadták a látogatót. Hiába a színes ruhák, vagy a színes környezet, a Satrapi képein szereplő nőalakok éppen olyan gyászosak, mint a fekete-fehér képregények lapjain. Nem portrékat látunk, inkább az érzelmek dominálnak, amik a figurák arcáról könnyen beazonosíthatók. Bár a képregényben a humornak fontos szerepe volt, most egy nő szája sem húzódik mosolyra. Az önálló figurák magukban vívódnak, a pároknál érződik az alá-fölérendeltségi viszony, a csoportképeken pedig az alkalmazkodáskényszer miatt kell feladniuk önmagukat. Satrapi sötét, komor komplementer színekkel dolgozik, festményei színes papírkivágásokból készült kollázsoknak hatnak. A merev kompozíciót csak itt-ott töri meg egy virágminta, vagy a dekadens cigaretta" - mutatta be jobban a kiállítást a művészettörténész.

ms4.jpg

A Galerie Jerome de Noirmont engedélyével

Zsigó szerint van egyfajta hierarchia a művészetben, nemcsak a magas és alacsony művészet problémaköre,  hanem konkrétan egy rangsor, amely szerint a képregény a kilencedik művészet. Ez a frankofón kultúrában elfogadott kifejezés, míg máshol általában a képregényt nem tekintik művészetnek. Satrapi innen, kvázi lentről, lépésről-lépésre állította maga mellé a műkritikusokat, nem véletlenül talált gazdára majd az összes kép már a megnyitón. A művésznő sokoldalúságának következő bizonyítéka La Bande des Jotas című film, amelyben mint író, rendező és színésznő is közreműködik.

Hogy lett ekkora sztár Satrapi?

Satrapi az iráni Rasht városában született, de gyerekkorát Teheránban töltötte. Értelmiségi szülei a társadalom jellegzetesen nyugatias, politikailag aktív rétegéhez tartoztak, akik a marxista eszméket támogatják a sah uralmával szemben. Lelkesen csatlakoztak az első sahellenes tüntetésekhez, ám az 1979-es iráni forradalom kirobbanása után a hatalomra került muszlim fundamentalisták megfélemlítették őket.

A forradalom

1941-ben Mohammad Reza Pahlavi került hatalomra Iránban. Uralkodása alatt az ország Izrael és az Egyesült Államok fontos szövetségesévé lépett elő, ám az elhibázott gazdaságpolitikai lépések miatt az életszínvonal az átlag alá csökkent, és az iráni nép nyomorogni kényszerült. A sah és az őt szolgáló elit keményen üldözte az ellenzéket, az iráni titkosrendőrség, a SZÁVÁK (Nemzeti Hírszerzési és Biztonsági Szervezet) a Gestapo módszereivel kínozta a politikai foglyokat. Az ellenzéket Khomeini ajatollah vezette, aki Irakban és Franciaországban élt száműzetésben, üzenetét kazettákon csempészték az országba. A kazetták kézről-kézre jártak, és a felhergelt ellenzék végül kirobbantotta a forradalmat. A sah 1979. január 16-á hagyta el az országot. Az ajatollah február 1-én érkezett, és kezdetét vette a megtorlás a régi rezsim követőivel szemben. Kikiáltották az iszlám köztársaságot, Kohomenei ajatollah pedig Irán legfelsőbb szellemi vezetőjévé (Valy-e-Faqih) lépett elő. Számos új szabályt vezetett be (keményen szabályozta például a nők öltözködését), amelyek ellen tüntetésekkel tiltakoztak. Ő volt az is, aki 1989. február 14-én fatvát hirdetett Salman Rushdie ellen.

Marjane, erős akaratú, karakán tinédzser volt, aki válogatott módszerekkel lázadt az új rendszer szigorú szabályai ellen. Szülei 1983-ban Ausztriába küldték, mert azt akarták, hogy egy szabadabb társadalomban nőjön fel. Középiskolai éveit Bécsben töltötte, ahol egy francia gimnáziumba járt. A szülei barátainak otthonában húzta meg magát, ám ők úgy döntöttek, hogy nem akarnak tovább együtt élni vele, ezért kolostorba küldték. Amikor az egyik apáca a nemzetiségét gyalázta, elmenekült a kolostorból, és belevetette magát a nyugati tinédzserek vad életébe. Anarchistákkal és punkokkal barátkozott, szerelmi kalandokba bonyolódott, és a kábítószert is kipróbálta. Kanapéról-kanapéra költözött, míg végül az utcán találta magát, és két hónapig hajléktalanként élt. A téli Bécs nem épp a legkedvezőbb terep egy tinilánynak, Satrapi hamarosan kórházban kötött ki, ahol majdnem belehalt a tüdőgyulladásba. 18 éves korában visszatért Teheránba, és beiratkozott az Azad egyetem vizuális kommunikáció szakára. Az erkölcsrendőrség elől illegális bulikba menekült, ahol barátaival sminket, és nyugati ruhákat hordtak, és úgy viselkedtek, mintha nem lennének szabályok.  Egyetemi évei alatt találkozott egy Reza nevű háborús veteránnal, akihez 21 éves korában feleségül ment, ám házasságuk mindössze három évig tartott.

jerome.jpgA Galerie Jerome de Noirmont engedélyével

Megismerte a Maust

Satrapi Strasbourgba, majd Párizsba költözött, ahol megismerkedett a francia képregényrajzolóval, David Beaucharddal, aki később tanára és mentora lett. Beauchard bemutatta a neves Atelier des Vosges művészcsoport tagjainak, köztük Art Spiegelmannak, akinek Maus című képregénye a holokauszt borzalmait meséli el náci macskákkal és zsidó egerekkel. A találkozás annyira inspirálta Satrapit, hogy hamarosan megszületett első képregénye, a fekete-fehér Persepolis, melyben teheráni gyerekkorát rajzolta meg. Marjane az első könyvben csak egy önálló döntéseket nem hozó kislány, ám mikor a világ fenekestül felfordult körülötte, szemtanúvá válik. A történet 14 éves korában ér véget, épp amikor kitör a háború hazája és Irak között. Satrapi a többi iránihoz hasonlóan a humort használta a kétségbeesés ellen. 13 éves korában például arról győzködte az erkölcsrendőröket, hogy Michael Jacksont ábrázoló kitűzőjén igazából Malcolm X arca díszeleg, és mint tudjuk, ő nem más, mint „az amerikai fekete muzulmánok vezetője”.

Persepolis_(képregény)_I_és_II_borító.jpg

A Persepolis 2000 és 2003 között négy részletben jelent meg. Satrapi akkor már évek óta Franciaországban élt, ezért logikus lépésnek tartotta franciául megírni élete történetét. Angolul 2003-ban és 2004-ben, magyarul 2007-ben és 2008-ban adták ki, két részletben. Világszerte óriási siker lett, az első kötet elnyerte a két legrangosabb európai díjat (Angouleme International Comics Festival's Coup de Coeur-díj és a Prix du Lion), amit képregény elnyerhet. A zajos siker után Satrapi bocsánatot kért Art Spiegelmantól, amiért innentől kezdve minden képregénynek a Maus-szal kell versengene. „Ha én lennék ő, utálnám magam.” 2007-ben elkészült a filmváltozata is, ami még abban az évben elnyerte a zsűri különdíját Cannes-ban. A Persepolis második része bécsi éveiről, és Iránba való visszatéréséről szól. Satrapi ennek a résznek az írását tartja nehezebbnek, mert ezekben az időkben vesztette el gyermeki ártatlanságát, és kezdte saját maga alakítani az életét, ám a képregényben próbált annyira őszinte lenni, amennyire csak tudott.

A Persepolis után is van siker

Több interjúban is erősen elzárkózott attól, hogy újra visszatérjen hazájába, és mivel az Iránban zajló eseményekről is csak az újságokból és az internetről értesül, a Persepolis-sorozatot sem akarta folytatni. 2003-ban mégis megjelent az Asszonybeszéd, amit egy évvel később a Szilvás csirke (Poulet aux prunes), és A sóhaj (Le Soupir) követett. Az Asszonybeszéd központi figurája a nagyanyja, a Szilvás csirkéé pedig a nagybátyja, aki a monarchia idején került börtönbe, és végül a forradalmi felkelők végezték ki. Utóbbinak 2011-ben készült el a moziváltozata. A sóhaj egy nagy mese kék babmagokról, egy titokzatos lényről, és egy Rose nevű lányról. 

ms.jpg

A kép az írás egy módja. Ha az íráshoz és a rajzoláshoz is elég tehetséges vagy, szégyen lenne csak az egyiket választani. Jobb, ha mindkettőt csinálja az ember, vallja Satrapi, és reméli, hogy képregényei segítenek lerombolni az országáról kialakult negatív képet. Azért szeretné, ha minél több emberhez eljutnának a művei, mert akkor mindenki megbizonyosodhatna róla, hogy ő is épp úgy nőtt fel, mint bármelyik másik gyerek, és talán nem azonosítana minden iránit a tévében látott szélsőséges forradalmárokkal. Bár a történetek nem az irániaknak szólnak, mégis fontosnak tarja, hogy a Persepolis fiatal irániakhoz is eljusson, hogy végre megtudhassák az igazságot a korai nyolcvanas évekről.

ms3.jpg

A Galerie Jerome de Noirmont engedélyével

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr805104857

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.26. 12:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.