Olvass!

KönyvesBlog

Franzen akaratán kívül írta meg a Nagy Amerikai Regényt

2013. március 03. .konyvesblog.

Jonathan Franzen: Javítások, fordította: Bart István

Európa Könyvkiadó, 632 oldal, 2012, 3825 HUF

147178937

 

“Egyáltalán nem gondolom, hogy irányítani tudnám az emberek életét vagy meggyőződéseit. Regényíró vagyok. Örömet akarok szerezni az olvasóimnak.” - Mondja Jonathan Franzen, aki regényeivel (Javítások, Szabadság) mégis hatalmas befolyással van olvasóira. Franzent az amerikai kritika a legfontosabb kortárs regényírónak  kiáltja ki, aki megírta a Nagy Amerikai Regényt, ő mégis inkább szerényebb szavakkal jellemezné magát. Jonathan Franzennel a szorongásról, az amerikai családokról, elismerésről és humorról beszélgettünk.

Utálja az internetet, módszeresen tönkre is szokta tenni laptopjai internetcsatlakozóját, hogy írás közben még csak a gondolata se kísértse meg annak, hogy felmenjen a világhálóra. Szereti kritizálni az amerikai sajtót és közéletet, és összességében elég sok okot ad arra, hogy egy goromba, okoskodó értelmiséginek tartsa mindenki, Amerika mégis megőrül érte. Évtizedek óta nem váltott ki akkora hisztériát könyv, mint Jonathan Franzen Szabadság című nagyregénye, amelynek hatását nemcsak az mutatja, hogy számtalan kritika, újságcikk, tanulmány és szakdolgozat foglalkozott és foglalkozik vele, hanem, hogy az amerikai háziasszonyok millióinak ízlését meghatározó, egyenesen köznevelési feladatokat ellátó Oprah Winfrey is fevette a regényt könyvklubjának olvasmánylistájába. A Szabadság és Franzen előző regénye, a Javítások csak az Egyesült Államokban sok millió fogytak és tették Franzent a “Nagy Amerikai Regényíróvá”, például Stephen King óta ő volt az első szerző, aki a Time magazin címlapján szerepelt és az iránta való rajongás odáig fajult, hogy egy alkalommal egy ámukfutó ellopta az orráról a szemüvegét és többmillós váltságdíjat követelt érte!

De mégis mi a titka ennek a bölcsész, elitista, kritikus, entellektüel írónak, aki egyébként az egyetemen német irodalmat tanult, (több műfordítása is megjelent, például Wedekind A tavasz ébredése című drámáját is angolra ültette) az egyetemi évei alatt ösztöndíjasként három évet töltött Nyugat-Németországban? Talán az, hogy mindenkinél jobban ismeri az amerikai társadalmat és az amerikaiakat, és úgy tud rávilágítani félelmetes hibáikra és gyengeségeikre, hogy közben mégsem szűnik meg szeretni őket. - Olvass még többet Jonathan Franzenről és az írásról alkotott tíz szabályáról itt.

jonathan-franzen-K. Chetkovich.jpgfotó: K. Chetkovich

Mi a baj a családokkal? Mi a baj az együttélésnek ezzel a formájával?

Remélem, a regényeimből egyértelműen kiderül, hogy szeretem a családokat; szeretek írni róluk. A regényírókat azért vonzza a téma, mert a családi kötelékek tele vannak szerelemmel, hűséggel és tabuval – amelyek mindegyike hatékonyan tud drámai szituációkat teremteni. Ellentétben a választásokkal, amiket modern fogyasztókként hozunk, a családi kötelékek nem választhatóak. Még ha elutasítod is az anyádat, ő attól még az anyád marad – és erősen jelen van a lelkedben. Ha az embert érdekli a lélek, mint például engem, hogy tudna nem írni az anyákról?

Miért diszfunkcionális családokon mutatja be a társadalmi problémákat?

Nem célom bemutatni társadalmi problémákat - azok már eleve nagyon szépen be vannak mutatva a média akármelyik képviselője által - és nem nem gondolom azt sem, hogy a regényeimben bemutatott családok akár távolról is diszfunkcionálisak lennének. Minden gyereket szeretnek bennük, etetnek, ruháznak, iskoláztatnak és sosem bántalmazzák vagy hanyagolják el őket. Az igaz, hogy érdekelnek a modern világ által gerjesztett szorongások és a belső konfliktusok, és azzal, hogy családi kapcsolatokról írok, - amelyek egyébként univerzálisak és könnyű velük azonosulni (például nem kell hosszabban magyarázgatnom őket) - jobban be tudom mutatni a modern világunkat.

2001-ben megjelent regénye, a Javítások, Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve. Akárcsak az Európa Könyvkiadónál korábban megjelent Szabadság, ez is családregény: egy közép-nyugati, tradicionális, „vidéki" amerikai család története. A protestáns erkölcsiségű szülőket aggasztja, hogy a keleti parti nagyvárosokba költözött három gyerekük nem él megfelelő életet és hátat fordított a protestáns családi normáknak. - OLVASS BELE A REGÉNYBE ITT!

Egyszer azt mondta, azért lett író, mert szereti kontrollálni a dolgokat. Hogy érez azon dolgok kapcsán, amelyeket mégsem tud irányítani az életében vagy maga körül? Egyetért azzal a véleménnyel, hogy a műveivel nagyon sok ember életét és világlátását tudja befolyásolni?

Mindent megteszek azért, hogy ne aggódjak azokon a dolgokon, amelyeket nem tudok irányítani. De a szorongás elleni tökéletes gyógyszert sosem fogják megtalálni, mert a szorongás alapvető emberi tulajdonságunk - a szorongás segít összeszedni magunkat, hogy egyáltalán szembenézzünk a problémáinkkal. Segít rangsorolni a problémákat. Ha egy gyógyszer kioltja belőlünk a szorongást, akkor függővé válunk tőle és többé nem tudunk majd szembenézni a gondjainkkal. A lecke, amit ebből meg kell tanulnunk, hogy szorongani "kell" - de csak olyan dolgok miatt, amelyeket amúgy irányítani tudunk. És nem, egyáltalán nem gondolom (vagy akarom), hogy irányítani tudnám az emberek életét vagy meggyőződéseit. Regényíró vagyok. Örömet akarok szerezni az olvasóimnak.

Ön szerint megváltoztatják vagy alakítják a könyvei az amerikai társadalmat? Hisz abban, hogy a regényei olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek társadalmi vitát gerjeszthetnek, amelyekkel fontos lenne foglalkozni?

Nem tartom jónak, ha az olvasót tanítani akarja az író vagy azt akarja, hogy bármiről is megváltoztassa a véleményét. A legtöbb, amit egy regényíró tehet - és ez egyben a legkevesebb is, amelyre törekedhet - hogy valamifajta kapcsolatot teremtsen és elismerést váltson ki a többi emberből, akik hasonlóan látják a világot, mint ő. Ha az olvasó csak egy kicsit is kevésbé érzi magát egyedül vagy csak egy kicsit kevésbé szégyenkezik bármi iránt, miután elolvasta a könyvemet, akkor a művem elérte hatását.

A magyar kortárs irodalomban is a diszfunkcionalitás, a megtört életek, a kudarcok és csalódások sora, az apák mítoszának lerombolása, vagy az apák bűneivel való szembenézés a legfontosabb témák, de míg a kelet-európai depresszió vagy a híres magyar pesszimizmus sokkal sötétebben és mélyebben hatja át az irodalmunkat, addig az ön világa máshogy kilátástalan. Én kelet-euróapai olvasóként az ön világát valahogy mégis szimpatikusabbnak találom, mint azt amit a kelet-európai szerzők mutatnak be. Mit gondol erről?

Nagyon örülök, hogy tetszik a regényeim hangulata! De azért én egy kis különbséget tennék a “keserűség” és a “komédia”, valamint a “reménytelenség” és a “tragédia” között. A komédia lehet keserű, de egyben megbocsájtó is az emberekkel, beleértve magunkat is; míg a tragédia az emberiség reménytelenségével állít minket szembe, úgy hogy közben mégis valami gyönyörűt és megnyugtatót is kihozhat az alapvető emberi problémák tartós megoldhatatlanságából. A modern német irodalmon nőttem fel, főleg Kafka hatott rám. Ha a regényeim érthetőek és értelmezhetőek a kelet-európai olvasók számára is, az talán azért van, mert Kafka, Rilke, Kraus és Thomas Mann már fiatalon kikúráltak a nagy amerikai optimizmusomból. (Amúgy a németektől humort tanulni?! Micsoda irónia! Mégis azt gondolom, kevés viccesebb író van Kafkánál.)

A bevándorlók a szebb élet és a hőn áhított szabadság reményében hegyeket bontottak el, erdőket irtottak ki és mindent beépítettek. A World Trade Center elleni terrortámadás után Amerika a szabadság védelmezőjeként vonult be Irakba és Afganisztánba. A kettő között generációk nőttek fel, akik mindig máshogyan akarták csinálni, mint az elődök, és egyre több szabadságra vágytak. Franzen véleménye minderről világos: a szabadság mértéktelen hajszolása megkeseríti az embert és az emberiséget, és a Földet is tönkreteszi. Valamint kimondottan kritizálja a fogyasztói társadalmat, a celebkultúrát, a technikai fejlődés káros következményeit, a háborúból hasznot húzó politikusokat és így tovább. Nincs feloldás, de némi megnyugvás azért igen, hiszen ha a szabadságba vetett hitünk már meg is kopott, a remény még velünk van. - OLVASD EL KRITIKÁNKAT A SZABADSÁGRÓL ITT!

A szülei komolytalannak tartották a művészeteket. Bátyja, aki filmet és építészetet tanult, sokat szenvedett az ellenállásuk miatt. Ön sem verhette  nagydobra a terveit, mert a szülei nem támogatták volna. Az, hogy ön író lett, mennyire volt visszavágás a családjának?

Ó, nem. A maguk módján remek szülők voltak, sokkal több lehetőséget kaptam tőlük, mint amennyi nekik megadatott. Ha valami miatt bűntudatot és szomorúságot érzek az az, hogy egy olyan ágát választottam a munkának, amit ők nem érthettek, mert nem volt meg a lehetőségük arra, értékelni tudják a művészetet.

Utálja a Nagy Amerikai regény fogalmát, amit mindenki anélkül használ, hogy egyáltalán értené, mit jelent.  Önnek mit jelent? Mi tesz valamit Nagy Amerikai Regénnyé?

Ha ez a kifejezés jelent valamit számomra, akkor az az, hogy Amerika egy fiatal ország, amelynek még mindig szüksége van magáról alkotott erős mitológiákra. Egy regényírónak pedig esélye lehet arra, hogy részt vegyen ezeknek a mítoszoknak a megteremtésében. Ez pedig azt jelenti, hogy a regényírónak rendkívüli szabadsága van – szabadsága más, ősibb mítoszoktól; szabadsága, hogy a semmiből alkosson.

Hisz az Amerikai Álomban? Vagy ez is csak egy olyan félreértett, és túlidealizált dolog, mint a Nagy Amerikai Regény?

Valamennyire hinnem kell, hiszen  benne élek. Az apám kétkezi munkásként érkezett Amerikába, az anyám csaposként dolgozott. És itt vagyok én, aki interjút ad Magyarország vezető hírújságjának.

Rostás Eni - Szekeres Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr525104790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.