Olvass!

KönyvesBlog

Nem az a fontos, hogy ki tette

2013. március 06. barraban

A

Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem, Fordította: Holbok Zoltán

Partvonal, 2012, 446 oldal, 2542 HUF

Mélységes mély a múltnak kútja... A Longley-családra tűpontosan illeszkedik Thomas Mann híres idézete. A regényben ugyan szomorú szerephez jut egy valódi kút is, a kutya azonban máshol, magasabb körökben van elásva.

Ruth Rendell hősnője, az idősödő Faith Longley a 80-as évekből nyúl vissza 30-40 évet, hogy egy teljesen más értékekkel és erkölccsel bíró kor mélyéről nyomasztó titkokat halásszon elő. Nagynénjét, Vera Hillyardot halálra ítélték és kivégezték, miután több késszúrással meggyilkolta húgát, a nála tizenöt évvel fiatalabb, csodaszép és mesegazdag Edent, akit egész életében lányaként nevelt és imádott. Miért tesz valaki ilyet? Milyen ólomsúlyú döntésekkel teli út vezet odáig, hogy egy ember brutálisan kivégezze azt a személyt, aki egész életében a legközelebb állt hozzá?

Rendell melodrámai elemekkel teleszőtt családregény-pszichokrimije megadja a választ, de arra bizony nem keveset kell várni. A Sötéthez szokott szem végig aprólékos, szinte terjengős. A regény első oldalain felskiccelt, megjegyezhetetlennek tűnő néváradat kis túlzással a Száz év magány hasonló problémákat felvető részeivel vetekszik. A szereplők azonosítása és családfában való elhelyezése nem kis mértékben veszi igénybe az olvasó memóriáját, a sötéthez szokott szem elegendő fényhez jutása pedig lassabban történik, mint egy százéves rák araszolása a partmenti sekély vízben.

A regény elbeszélésmódja egyes szám első személyű: Faith réved vissza a múltba, melankolikus elkalandozásai, nosztalgikus, néha feleslegesnek tűnő kitérői lazítják a krimi feszültségét, és odázzák mind jobban és jobban a rejtély végleges kibogozását. Faith gyerek volt, amikor a dráma szereplőivel találkozgatott, így nyomozásának célja nemcsak a gyilkosság miértjének felderítése, hanem saját gyerekkori emlékeinek feldolgozása is. A Sötéthez szokott szemnek mégsem okoz gondot, hogy ebben a lazább szerkezetben is tökéletes feszültséget gerjesszen.

A tét nagy: az olvasó számára az első oldaltól nyilvánvaló, melyik szereplő oltotta ki egy másik ember életét, így érdeklődését a sokszor másodrendűvé degradált „miért tette?” kérdés kell hogy felcsigázza. Rendell nem középiskolás fokon oldja meg a nehéz feladatot. Persze nem mindenkinek tetszik majd a kicsit atavisztikus, fatalista végkifejlet, és pszichokrimiken edződött agytekervényeink hamarabb kidobhatják a helyes megoldást, mint ildomos lenne, az írónő tehetségéből azonban mit se von le holmi kérgesszívű olvasói/kritikusi nyavalygás.

Rendell karakterei hibátlanok, és izgalmas a lelki motivációk utáni kutakodás is. Vera maga a rossz értelemben vett tradicionalitás: törvényt-szokást mindenek fölött állónak tekintő, igazi szobormerev sznob, míg egy váratlan esemény ki nem zökkenti a megszokott kerékvágásból. A flancoskodásban mesterét toronymagasan túlszárnyaló Eden egysíkúságára Faith visszaemlékezésének töredezettsége adhat magyarázatot, de a magam részéről azt is simán elfogadom, hogy húson és puccon kívül nemigen aggatott rá mást a jóisten. A mellékszereplők portréi is elragadóak, például a gonoszkodást pusztán élvezetből művelő Francisé, Vera első gyerekéé, akiről megdöbbentő titkok kerülnek napvilágra, vagy Helené, akinek a mellőzött, mégis melegszívű, emberségét mindvégig őrző legidősebb testvér szerepe jut. Emlékezetes Faith egymást marcangoló apja és anyja, akik mégsem válnak el soha, mert akkoriban nem illett, vagy a kaffogva nevető, karizma nélküli Jamie, aki az egész szövevényes és tragikus história legnagyobb áldozata. Csupa gyöngyszem, csupa köznapi emberi sors. Derékba tört életek, és a csatából felemelt fejjel kikerülő túlélők. Rendell karakterábrázolása nagyon erős, családregényhez vonzódó énje talán még a krimiírói ambíciókat is legyőzi benne: persze a két vonulat szerves egységet alkot, felesleges szétbontogatni őket.

A Sötéthez szokott szem az írónő legsikeresebb, számtalan irodalmi díjjal elhalmozott alkotása. Elolvasása után szinte kedvet érzünk hozzá, hogy saját családunk múltjának mélyében kotorásszunk, hátha nekünk is leesik egy kis nyomoznivaló.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr755093984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.