Olvass!

KönyvesBlog

Mantel nem bírja a Tudorok filmsorozatot (Hilary Mantel 3.)

2013. április 04. Kiss Orsi

Hilary Mantel: Holtaknak menete

Cartaphilus, 426 oldal, 2012, 2967 HUF


A kettős Booker-díjnak súlya van, Hilary Mantel bármit ír és mond, arra odafigyelnek az emberek. Éppen ezért keltett kisebbfajta botrányt, amikor néhány hete „saját egyéniség nélküli kirakatbábunak” nevezte Vilmos herceg feleségét, és hosszan idézték a lapok azt is, hogy mit kifogásol a BBC Tudorok sorozatában. Mantel mindenesetre már készül a Cromwell-sztori utáni időkre, igaz, a történelemtől teljesen nem tud elszakadni. 

Miközben hőse, Thomas Cromwell hajlandó arra, hogy – ha érdeke úgy kívánja – kizárólag az igazság számára előnyösebb felét vegye figyelembe, Hilary Mantel nem köt kényszerű kompromisszumokat. Éppen ezért nincs túl jó véleménnyel a Tudorok című tévésorozatról, amelynek készítői – mondja ő – például túl komplikáltnak találták, hogy Henriknek két húga legyen. Számukat ezért egyre csökkentették, viszont akkor meg adódott a kérdés, hogy ki legyen a hölgy férje. Az öreg francia király, XII. Lajos helyett (aki a valóságban Tudor Mária férje volt) a filmben egy fiktív portugál királyhoz akarják hozzáadni „Margaret hercegnőt”, aki azonban a frigyet követően álmában megfojtja hites urát. Mantel azonban nevetségesnek nevezte a kitalált szálat, és elmondása szerint ellenérzéseket kelt benne, ha valaki a tényekkel zsonglőrködik. Szerinte, ha ő csak azért eltorzítana valamit, hogy az jobban megfeleljen az érdekeinek, vagy hogy drámaibb hatást keltsen, akkor úgy érezné, hogy íróként megbukott.

A teljesebb képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy íróként időnként Mantelnek is engednie kell. A Holtaknak menete utószavában például leírja, hogy Boleyn Anna tárgyalásáról nem maradtak fenn hivatalos iratok, a visszaemlékezések pedig pontatlanok, töredékesek vagy elfogultak. „Ebben a könyvben azt kíséreltem meg bemutatni, hogy Thomas Cromwell szemszögéből miképpen festhetett e néhány nagy jelentőségű hét. Nem állítom, hogy az én változatom irányadó lenne; mindössze egy elképzeléssel, egy javaslattal szolgálnék az olvasónak” – veszi elejét az esetleges támadásoknak az írónő.

Hilary Mantelre mindenesetre az utóbbi években mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megbukott volna. A Holtaknak menetéért tavaly októberben újra megkapta a Booker-díjat, ami fiatalkori sikertelenségei és megpróbáltatásai után igazi elégtételt jelenthetett neki, ráadásul a díj történetében ő volt az első brit és az első női szerző, aki kétszer vihette haza az elismerést. Mantel ugyanakkor már a második Booker előtt igazi nagyágyúnak számított, kiadója legalábbis nagy reményeket fűzött a második kötethez, amit mi sem mutat jobban, minthogy azoknak a recenzenseknek, akik a Holtaknak menete eredeti megjelenése előtt akartak egy példányt a könyvből, állítólag titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk. A díjeső egyébként a Bookerrel nem ért véget, hiszen a második kötet januárban elnyerte a Costa Év Könyve Díjat is.

Mantel szavának tehát súlya van, ezért is kelthetett akkora felhördülést, amikor februárban egy zárt szakmai körben tartott előadáson „saját egyéniség nélküli kirakatbábunak” nevezte Kate Middletont, Vilmos herceg feleségét, akit „kizárólag az határoz meg, hogy éppen mit visel”. Az írónő hozzátette még, hogy szerinte a hercegnő kezdetben „mozgatható ízületű végtagokból összerakott játékbaba volt, akire különböző rongyokat aggattak”, mára viszont eljutott oda, hogy létének „egyetlen értelme és célja a gyermekszülés”.

Az MTI beszámolója szerint az írónő mindezek mellett még azt is mondta, hogy Katalin úgy néz ki, mint „akit egy bizottság megtervezett, és utána mesteremberek legyártották, tökéletes műanyagmosollyal”, és azért „választották ki a hercegnői szerepre, mert kifogástalannak találták: olyan fájóan sovány volt, hogy annál soványabbat kívánni sem lehetett volna… és az a kockázat sem fenyegetett, hogy idővel karakteressé fejlődik”. A dolog akkora port kavart, hogy az éppen hivatalos külföldi úton tartózkodó miniszterelnök is elítélte az írónő szavait, mondván, hogy bár Hilary Mantel nagyszerű könyveket ír, de amit Kate Middletonról mondott, „az teljes félreértés és abszolút nem helytálló”.

A nők helyzete ugyanakkor mindig is izgatta Mantelt. Az egész Henrik-sztoriban is a leginkább az fogta meg, hogy a nők vitathatatlanul kulcsfontosságú szerepet játszanak benne. Hőse, Cromwell sem becsülte le soha a nőket: ha kellett, szívfájdalom nélkül felhasználta őket saját érdekei szolgálatában, ha kellett, stratégiai tervébe illesztette a tőlük felcsípett információmorzsákat, és soha, de soha nem becsülte le azoknak a nőknek a ravaszságát, akik az élet valamely területén szembekerültek vele.

Cromwell története is véget ér azonban egyszer, igaz, hiába tervezte eredetileg kétrészesre, lesz harmadik kötet (The Mirror and the Light), melyet már javában ír Mantel, akinek ráadásul már a trilógia utáni időkre is vannak tervei. A Cromwell-sztori után ugyanis egy, a múlt század elején élt lengyel drámaíróról, Stanisława Przybyszewskáról készül (non-fiction) könyvet írni, aki szenvedélyesen rajongott a francia forradalomért és különösen Robespierre-ért.

Jelenleg azonban még a trilógia harmadik kötetén dolgozik, ami – a történelem ismeretében nem túl meglepő módon – Thomas Cromwell kivégzésében csúcsosodik ki, ez pedig a narratíva elegáns lekerekítéseként és Mantel ígérete szerint vissza fog kanyarodni az első kötet nyitómondatához. Lehet utánalapozni, hogy mi is volt az.

--------------------------------------------------

Az összeállításhoz a New Yorker, a Guardian és a Globe and Mail anyagait használtuk fel.

A Hilary Mantel-sorozat első két része itt és itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr635177924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.