Olvass!

KönyvesBlog

Dos Santos: Milyen lenne Jézus, ha itt élne köztünk?

2013. május 04. .konyvesblog.

José Rodrigues Dos Santos: A végső titok

Kossuth, 420 oldal, 2013, 2967 HuF

2013_konyvfesztival_europa matine-8688.jpgFotó: Valuska Gábor

A portugál sikerszerző, José Rodrigues Dos Santos mindmáig nem főállású író, bár az eddig megjelent tíz regénye, több mint egy millió példányban kelt el világszerte. Elhivatott riporter, akinek bő egy évtizedes haditudósítói, tényfeltáró munkáját számos díjjal ismerte el a CNN és a Portugál Újságíró Szövetség. Az írásmesterséget nemcsak tudja, de tanítja is a Lisszaboni Új Egyetemen, esténként pedig, amikor éppen nincs tanulmányúton, ő vezeti a Portugál Közszolgálati Televízió híradóját. A titkokat, rejtélyeket, tudományos enigmákat boncolgató könyvei megírása előtt alapos kutatómunkát végez, majd ezeket a talányokat és felfedezéseket, izgalmasan és érthetően regényformába önti. A mozambiki születésű José Rodrigues Dos Santosnak magyarul eddig öt regénye jelent meg.

Ahogy a munkabírásodnak, úgy a kíváncsiságodnak sincsenek határai. Már gyerekként is munkált benned az oknyomozó hajlam?

Bizonyos értelemben igen, hiszen viszonylag fiatalon, tizenhét évesen döntöttem az újságírói hivatás mellett. Kollégaként jól tudod, hogy a mi dolgunk az, hogy árgus szemmel figyeljük a világ történéseit, főként azokra az eseményekre fókuszálva, amelyek lényegesek és érdekesek lehetnek az olvasóink számára. Miután az előválogatás megtörténik, már „csak" azt kell jól kitalálnunk, hogyan tudjuk a lehető legizgalmasabban és leginkább érthető módon tálalni számukra ezeket a híreket.

2013_konyvfesztival_europa matine-8716.jpg

A regényeid témaválasztásában is segítségedre siet, hogy újságíró vagy?

Nos, a könyvötletek mindig máshonnan és nem várt módon érkeznek. Mondok egy példát. Az Isteni formula – Einstein utolsó üzenete (nálunk 2010-ben jelent meg) alapgondolata a brazil tengerparton született meg bennem. Ott találkoztam ugyanis egy svéd sráccal, aki az Isteni részecskék (magyarul Isteni a-tom címmel jelent meg; a könyv a fizika fejlődésének olvasmányos, regényszerű leírása, különös tekintettel a részecskefizikára - a szerk.) című könyvet olvasta. Miközben beszélgettem ezzel a fiatal fiúval, azon gondolkodtam, hogy ennek a részecskefizikát taglaló kiadványnak mi köze van Istenhez? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni, s az jutott eszembe, hogy milyen izgalmas lenne egy olyan könyvet írni, ami azt boncolgatná, hogy a tudomány mit fedezett fel Istenről (!) A regény másik ötletmorzsáját pedig egy könyv adta, ami a pakisztáni nukleáris projektről szólt. Egy reggel a homlokomra csaptam, mert megvolt a sztori! Mi van akkor, ha az al-Kaida megkaparintja a bombát?

Ugyanilyen villámcsapásként hasított beléd a gondolat, hogy Végső titok címmel megírd a zsidó Jézus történetét?

Lehet, hogy unalmas pasinak fogok tűnni, de ennek a regénynek az alapötlete is Brazíliához kötődik. Sétálgatás közben megláttam egy Jézus-képet, s hirtelen beugrott, hogy mi történne akkor, ha valaki vissza tudná őt hozni ide a mi világunkba? Milyen lenne Jézus itt és most közöttünk? Talán ez a két példa is jól illusztrálja, hogy a gondolatcsírák váratlanul jönnek. Ha belegondolunk, ugyanígy történik az újságírásban is, nem? Időnként fejbekólintanak a legegyszerűbb történetek, csavarsz rajtuk egyet, és már helyben is vagyunk.

Helyben bizony, éppen ezért maradjunk is a Végső titoknál, ami röviden szólva arra keresi a választ, hogy milyen jellemvonásokkal volt valójában felruházva a (zsidó) Jézus. Ha úgy tetszik ez egy halál izgalmas bibliai helyszínelés, nem?

Magamat is beleértve, úgy gondolom, hogy ez a regény számos kérdésünkre adja meg a választ. Jól emlékszem, hogy gyerekként nem tudtam értelmezni a templomban unásig ismételt mondatot, miszerint: Jézus azért halt meg a kereszten, hogy megváltson minket. Mégis mitől függne össze ez a két dolog, és mit jelent az, hogy Jézus halálától megváltódtam? Amikor belefogtam ebbe a regénybe, természetesen alaposan utánajártam a témának, tanulmányoztam a zsidó vallást, és arra kellett rájönnöm, hogy mindez ugye a bárányáldozatból ered, ami arra szolgált, hogy megváltsa a híveket a bűneiktől. Ezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy nem értheted meg Jézust, ha nem ismered jobban a zsidó vallást, mint a keresztény tanítást. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Jézus zsidó volt.

2013_konyvfesztival_europa matine-8695.jpg

Ez mondjuk nem vitatéma, hanem tény.

Így van. Ezáltal Jézus értékrendje gyökeresen eltért a keresztényekétől. Ez az, amit kifejtek a könyvemben, az Újszövetség boncolgatásával. Számos olyan sora van a Bibliának, amit soha nem olvasnak fel a templomokban, mert kényelmetlen, én pedig megteszem, hogy ezeket az inkriminált részeket elemzem a szereplőim segítségével. Bárki leellenőrizheti, minden egyes sor benne van az Újszövetségben. S aki gondosan elolvassa ezeket az idézeteket, abban kialakulhat egy másfajta kép Jézus igazi személyiségéről. Nem azért írtam meg ezt a regényt, hogy bárkit átformáljak. A célom az volt, hogy kiderüljön, ki is volt valójában Jézus. Arról nem is beszélve, hogy a sokat idézett mondata - Az igazság szabaddá tesz – egy követendő alapgondolat.

Abban is következetes vagy, hogy bár a regényeid témái széles skálán mozognak, a főhősöd állandó. A rejtélyes ügyek megfejtésében minden esetben kulcsszerepet játszik a portugál történész és kriptoanalitikus, a régi nyelvek szakértője, Tomás Noronha. Ez a kiváló tudós attól szerethető, hogy nem egy szuperhős. Szándékosan találtad ki ilyennek?

Tomás egy vérbeli európai figura. Nálunk az olvasók könnyen azonosulnak vele, mert pontosan tudják, hogy a hős csupán egy karakter, aki megpróbál élni és túlélni, és emiatt időnként rossz döntéseket hoz, de talán többször cselekszik helyesen, mint ostobán. Arra viszont jól emlékszem, hogy amikor Amerikában megjelent A 682-es kódex, az ottani kiadómat sokkolta, hogy a főszereplőm megcsalta a feleségét. Azzal próbáltam meggyőzni, hogy ez a pasi nem Superman, hanem egy olyan férfi, aki már nem szereti a feleségét, és vannak vágyai, tehát a dolog ilyen egyszerű. Természetesen Tomás fiktív szereplő, de közben meg hús-vér, érző emberként kell viselkednie ahhoz, hogy valósnak, hitelesnek érezze a személyét az olvasó. Ez a típus nagyon jól működik az európai piacon, de Amerikában ezt nem szeretik, mert ők tökéletes figurákra, hősökre vágynak.

Ha már Amerika. Mennyire fáraszt, hogy unos-untalan Dan Brownhoz hasonlítanak?

A helyzet az, hogy nem izgat túlzottan ez az összemérés. Annyiban mindenképpen van párhuzam, hogy az én könyveim is titkokkal, rejtélyekkel foglalkoznak. Azonban azt gyorsan szögezzük le, hogy bár az én regényeimben is vannak gyilkosságok, még nem írok úgy, mint Agatha Christie. Semmi gond, ha Dan Brownhoz, vagy Umberto Ecóhoz hasonlítanak, ahogy persze az is rendben van, ha azt mondják a stílusomra, hogy unikális.

Istenigazából azért nem törődöm ezekkel a vélekedésekkel, mert biztos vagyok a dolgomban. Tökéletesen tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy mit és hogyan írok. Azt is mindig érzem, ha valami nem sikerült száz százalékosan, és ki kell javítanom. Isabel Allende (chilei író, újságíró) egyszer azt mondta nekem, hogy minden egyes sor befolyásolja, amit valaha életében elolvasott, és ez nagyon nagy igazság. Nem beszélek mellé, jó? Olyan könyveket írok, amilyeneket magam is szívesen olvasnék, de nem kaphatók a piacon. Ezek a regények rólam árulkodnak, de az is természetes, hogy párbeszédben vannak a kollégák könyveivel. Így kimondva úgy tűnhet, hogy lökött egy dolog az írás...

Azt ti tudjátok, de gondolom azért vágtok bele újra és újra, mert hatalmas öröm is, nem?

A buddhisták azt mondják, hogy egyféleképpen lehet munka nélkül élni, ha olyasvalamit teszel, amit szeretsz, mert akkor nem dolgozol. Számomra élvezet megírni egy könyvet, és arra törekszem, hogy a közönségem is velem örüljön. Éppen ezért próbálom a regényeimet filmszerűvé tenni, hogy az olvasó ne mondatokat lásson maga előtt, hanem érezze úgy, mintha ő is végigjárna azokat a helyszíneket, ahol a könyveim játszódnak. Amikor nekifogok egy regénynek, mindig az olvasó pozíciójába képzelem magam. Szerintem ez az alfája és omegája nemcsak a regényírásnak, de az újságírásnak is, hogy ismerni és érteni kell a közönséget. Ezerféleképpen lehetséges regényt írni, de számomra nem csak az fontos, hogy az olvasó figyelmét lekössem, hanem hogy érthetően tálaljam a mondandót.

Jártál mostanság Brazíliában?

(válasz előtt rám kacsint) ... Mostanában nem, de ha arra vagy kíváncsi, természetesen van egy újabb rejtély, ami nem hagy nyugodni. Már eldőlt, hogy regényt írok belőle, s ha minden igaz, jövőre meg is fog jelenni ez a könyv, ami a korábban említett - Az Isteni formula folytatása lesz. Többet nem árulok el róla, de ezúttal is agyas történeten gondolkodom. Ennek a könyvnek is Tomás lesz a főszereplője, és bízom benne, hogy nem okozok majd csalódást a magyar olvasóknak sem!

Elnézve a riporteri, írói ténykedésedet, úgy tűnik neked egy nap legalább 48 órából áll. Ha nem kerül nagyon sokba elárulod, hogy csinálod?

Tudom mit, ingyen adom a licenszt! A titok nyitja ugyanis a feleségem, aki minden napi ügyet elintéz helyettem, így minden erőmmel a munkára tudok koncentrálni. Emellett van egy szerencsés adottságom, fiatal korom óta nagyon gyorsan tudok dolgozni. Ami az újságíró kollégáiknak egy teljes munkanap, azzal én két óra alatt végzek. A regényekkel is így vagyok, könnyedén meg tudok írni napi 10 oldalt. Gondolj bele, 10 nap alatt ez már 100 oldalt jelent, tehát a határidők betartása számomra nem gond.

Szerző: Hegedűs Claudia

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr785248245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.