Olvass!

KönyvesBlog

A World War Z írója nincs elragadtatva a filmtől

2013. május 10. .konyvesblog.

Az Egyesült Államokban júniusban kerül a mozikba a részben Magyarországon forgatott World War Z című film, amely Max Brooks azonos című könyvén alapul. Az író szerint azonban a filmnek nem sok köze van a regényhez.

A World War Z című könyv és a belőle készült film legfeljebb csak a címében egyezik – ezt maga a regény szerzője nyilatkozta a minap. Max Brooks saját bevallása szerint tisztában volt azzal, hogy az egészet újra fogják írni: „Hollywoodban nőttem fel. Tudtam, hogy millió változtatáson fog keresztülmenni (a szöveg)”.

A 2006-os megjelenésű regény a túlélők szemszögéből idézi fel az emberiséget kis híján a pusztulás szélére sodró zombiháborút. A könyv hamar felkerült az amerikai bestseller-listákra, és csak idő kérdése volt, hogy film is készüljön belőle. Így is lett, igaz, ehhez Brooksnak már sok köze nem volt, hiszen – ahogy most felidézte – akkor ajánlották fel neki, hogy kukkantson bele a forgatókönyvbe, amikor „a kamerák már forogtak”.

Brooks már akkor se igazán értette, miért is kellene neki elolvasnia a forgatókönyvet, amikor úgyis még rengetegszer átírják és újraforgatják a jeleneteket. Szerinte ezeknél a gigantikus költségvetésű filmeknél mindig ez történik.

A Brad Pitt főszereplésével készült film (rendező: Marc Foster) 2011-ben részben Magyarországon forgott, ám a produkciót több nem várt nehézség is hátráltatta (például a terrorelhárítás lefoglalta a kellékként behozott fegyvereket, majd kiderült, hogy pótforgatásra van szükség).

Az interjú elkészültéig Brooks csak egy kétperces előzetest látott, és mint mondja, nem tudja garantálni a rajongóinak, hogy a film olyan lesz, mint a regény. Szerinte ő nincs abban a helyzetben, hogy megmondja az embereknek, hogy megnézzék-e a filmet vagy sem, tanácsként mindenesetre annyit tett hozzá: tekintsenek rá úgy és ítéljék meg úgy, mint egy filmet.

Forrás: HuffPost

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr575293442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés