Olvass!

KönyvesBlog

Egy regény sohasem lehet tökéletes

2013. május 19. .konyvesblog.

Nicole Krauss: Nagy palota

Magvető, 400 oldal, 2012, 2967 HUF

nicole krauss-01034.jpgFotó: Valuska Gábor

Megírható-e a nagy amerikai regény? Leszokhatunk-e az egyperces e-kultúráról úgy, ahogy a dohányzásról? Ezekről valamint magyar gyökereiről, családi és kulturális hagyatékáról, regényeinek zeneiségéről és térbeliségéről, valamint a regényről mint építészeti formáról beszélt Nicole Krauss a Hay Fesztiválon.

Nicole Krauss napjaink egyik legolvasottabb amerikai regényírója. Költőként kezdte pályafutását, de évek óta csak prózát ír. Eddig három könyve jelent meg, melyeket a Magvető gondozásában magyarul is kiadtak: a Betéved az ember egy szobába, A szerelem története és a Nagy palota című regények.

Kapcsolódó anyag

Interjúnk Nicole Krauss-szal itt olvasható

Portré, interjú és könyvkritika a Nagy palotáról korábbról

Krauss beszélgetőtársa az amerikanisztika-szakértő író és esszéista Bán Zsófia volt. A Magvető szerkesztője, Szegő János bevezető szavait idézve: ami összeköti Nicole Krauss és Bán Zsófia műveit, az az emlékezés fontossága: "Az emlékezés náluk egyszerre felelősség és szabadság - sokkal inkább, mint kényszer vagy lehetőség." Nicole Krauss regényeiben nagy a szerepe az emlékezésnek: a kollektív emlékezésnek éppúgy, mint családi emlékezetnek.

Mai amerikai irodalom

A beszélgetés elején Krauss a Magvető kiadóhoz szólt, amit magyarországi otthonának nevezett "Köszönöm, hogy magyarul is életre keltettek" – mondta, mielőtt rátért volna az amerikai irodalom jelen állapotnak elemzésére. Az, hogy az írók egyre kevésbé meghatározóak az amerikai közéletben (Bán Zsófia kérdésében említette, hogy míg korábban a Time magazin címlapján szinte évente szerepeltek írók, ma ez már nagyon ritkán fordul elő), azért van, mert a regényolvasás olyan lassúságot és nyugalmat követel, ami a mai, átdigitalizált világban nehezen érhető el, és ami a szemünk előtt válik köddé. A mély olvasás képessége rohamosan tűnik el.

A figyelmet csak pillanatokra lekötő digitális kultúrát a dohányzáshoz hasonlította az írónő: pár évtizede még senki sem gondolta, hogy a nikotin káros lenne, mindenki boldogan vetette bele magát a dohányzásba – csak nemrég eszméltünk fel, hogy mégsem jó dohányozni. Leszoktunk róla, és talán – remélhetőleg - így lesz a koncentrációképességünket visszafejlesztő, a figyelmünket pár másodpercre uraló digitális kultúrával is, amiben most él a világ.

Amerikában mindennek ellenére még mindig él a "nagy amerikai regény" eszménye - ezért lehetett Jonathan Franzen a Time magazin címlapján 2010 augusztusában. Ami érdekes kérdés, hogy létezhet-e egyáltalán a nagy amerikai regény. A fiatal amerikai írók többsége nem tősgyökeres amerikai, hanem a világ minden tájáról származó szülők gyermeke, sőt olyan is van köztük, akinek nem angol az anyanyelve. Ezért kérdéses a nagy amerikai regény megírásának lehetősége a fiatal generáció által, mert ezeknek az íróknak az irodalmi előzményei mind máshol vannak. Franzen és kortársai esetében még lehetséges a nagy amerikai regény megalkotása, de a fiatalabb generációk számára nem csak nem lehetséges, de nem is biztos, hogy egyáltalán kívánatos cél.

Krauss saját bevallása szerint nem olvas túl sok amerikai regényt – ez nem kritikai jellegű elutasítás, hanem egyszerűen egyéni ízlés kérdése. "Fiatalkorom óta a külföldi irodalom érdekel: kínai, orosz, japán, dél-amerikai – mindegy, honnan származó irodalom, csak külföldi legyen. Az érdekes számomra az , hogy mi a helyzet máshol. Otthon, Amerikában, tudom, mi van – ez nem azt jelenti, hogy ne mondhatna újat számomra egy amerikai író, de kevésbé érdekel, mert mindazt, amit ők leírnak, közvetlen magam előtt látom. Számomra gyerekkorom óta olyan tapasztalat megélésének eszköze az irodalom, mely ismeretlen, és amely után vágyakozunk. De ez a máshol levés nem csak földrajzi értelemben létezik: amikor egy igazán jó regénybe feledkezünk bele, valaki más elméjébe kerülünk be. Épp ezért, számomra egy egzisztenciális regény (mint például Knut Hamsun Éhsége, melynek köpönyegéből az egész 20. századi európai irodalom kibújt) sokkal érdekesebb olvasmány, mint a nagy társadalmi regények. Ezért nem leszek soha a Time magazin címlapján" – tette hozzá a közönség derültségére.

Családi gyökerek

Bán Zsófia ezután Krauss írásainak családi gyökereiről kérdezte az írónőt. Krauss regényenek visszatérő motivuma a család. Saját családtörténete is központi fontosságú számára: A Szerelem története első oldalán szerepel mind a négy nagyszülőjének fényképe: "Nagyszüleimnek, akik az eltűnés ellentétét tanították nekem" – hangzik az ajánlás. Ez a mondat a könyvnek arra a részére utal, amikor a főhős, Leo Gursky New Yorkba költözött a háború után, melyben mindent elvesztett, és fényképész unokatestvérével képeket készíttet magáról – de ezeken a képeken nem jelenik meg. Sok próbálkozás után végre elkezd feltűnni a képmása, de csak elmosódott, halvány árnyékként.

Krauss nagyszülei négy különböző országból származnak, a magyar nagyapja Tárkányból (ma Szlovákia). "Pár éve eljöttem vele ebbe a kis faluba, ahol a gyerekkorának helyszíneit felkerestük. De semmi nem maradt belőlük: a zsinagóga helyén fák, a ház helyén semmi - és a semminek ez a megélése az, amit mind a négy nagyszülőm magáénak tudhatott. Íróként azt a feladatot kaptam, hogy ebbe a semmibe belevetítsek valamit – és a semminek ez a felfogása már nemcsak az övék, hanem az enyém is, sőt, most már csak az enyém. "

Egy szoba rekonstrukciója

Mindhárom regényben fontos szerepe van annak a motívumnak, hogy egy konkrét térbeli helyet újraépítenek, pontosan rekonstruálnak valahol máshol. Ennek a témának Francis Bacon műterme és Freud irodája volt az inspirációja: mindkettőt elvitték az eredeti helyéről és pontosan ugyanúgy újra berendezték máshol. A kérdés, ami itt felmerül, az, hogy az újraalkotott szoba ugyanaz-e, mint az eredeti, és hogy mi lehet a célja egy fizikai tér rekonstruálásának.

A Nagy palota című regényben egy izraeli régiségkereskedő teremti újra a háborúban odaveszett apjának budapesti dolgozószobáját. Az egyetlen tárgy, ami hiányzik ebből a szobából, az íróasztal. És a kérdés ez: ha abban a pillanatban, amikor a családot letartóztatják, valaki bedob egy követ a szobába, hova esik le a kő. Amíg repül, addig az egyik élet érvényes, amikor földet ér, egy másik – és közben az egész élet, ahogy eddig ismertük, megsemmisül.

Ez az ötlet volt az első motívum, ami megvolt a könyvhöz, a többi az irás közben alakult ki. Szinte öntudatlanul, egy ponton az írás közben elkezdett leesni az a bizonyos kő. Sorban megjelent a többi szereplő: a londoni férfi, akiknek beverik egy kővel az ablakát, és az izraeli apa, akinek vezetés közben üti be egy kő a szélvédőt. így bontakozott ki a szimbólum: a repülő kő mint a katasztrofális veszteségek visszhangja.

Az emlékezet mint tér

Az emlékezetet Krauss szinte mindig térben jeleníti meg. „Látja maga előtt térben az egész regényt?" – kérdezte Bán Zsófia. „Nem, minden az írás közben bontakozik ki. Könyveim polifón regények és abban a sorrendben keletkeznek, ahogy a kész mű olvasható. Nem tudnék úgy írni, hogy megírom a történeteket, majd megkeverem őket, mint a kártyát. Művinek érezném. Ösztönösen és természetesen írok, de természetesen az elmémet is használom, átgondolva, mi hogyan működik. Kicsit olyan ez, mint a zene. Egy éve komolyan foglalkozom a zenével és elsősorban Bachhal. Érdekes, hogy sokan úgy gondolják, egy ilyen szerkesztésű regény valami nagyon modern dolog, pedig a zenében már évszázadok óta működik a polifónia, ahol négy szólam ellenpontokat alkotva mindvégig egyénileg mozog, soha nem veszítve az önállóságából, de mégis mindig párbeszédben áll egymással. Az egész éppoly fontos – illetve még fontosabb – mint részek, de a részek soha nem vesznek el az egészben."

A regény tökéletlensége

Nicole Krauss regényeit olvasva azonnal szembeötlik, milyen poétikus, lírai nyelven íródtak. Ez nem véletlen: Krauss költőként kezdte pályafutását. Bán Zsófia kérdésére elmondta, miért fordult el a lírától, és kezdett regényeket írni. Az ember csak a versének befejezése utáni 5 percben mondhatja magát költőnek: a vers kerek, tökéletes egész, amiről szinte azonnal leválik a szerző. Egy regény azonban olyan, mint egy ház: soha nem tökéletes, valami mindig elromlik, valamit mindig cserélni kell rajta, mégis lehet és jó benne élni. „Mindig úgy gondolok a regényekre, mint egy házra. Az az érzésem, hogy szobáról szobára haladok, végtelenül. A regény mindig tökéletlen. A legnagyobb regények mindig tökéletlenek. A forma mint olyan soha nem lehet tökéletes. A vers tökéletes szobájából mindig kizárva éreztem magam. Mindig elsétáltam felőle, hátráltam kifelé az ajtón. De a regényben élni tudok, és meg tudok nyugodni benne, a maga tökéletlenségében."

A „tökéletlenség" szónál talán még találóbban megfogalmazva: Krauss olyan történeteket próbál alkotni, amik nem kínálnak megoldást, lezárást. Egyre kevésbé érdeklik a válaszok: a kérdések fontosabbak. A bizonytalanság az, ami igazán érdekes az emberi életben. „Szerintem ez a legőszintébb nézőpont. A biztos válaszokat kínáló regényekből kizárva érzem magam."

„Brodsky szerint, és szerintem is a költészet a nyelv legfőbb célja, sőt, az egész emberi nem legnagyobb és legnemesebb célja. Amikor fiatalabb voltam, sosem gondoltam volna, hogy csak talmi regényíró leszek. Az első regényt azért irtam, hogy lyukat üssek a falba, ami elkezdett körülöttem bezáródni. Rabul ejtve éreztem magam, és abből a regény volt a kiút. Ez 13 éve volt. Azóta sem írtam egy verset sem. De ez nem tesz boldogtalanná."

Izrael és Chile

Nicole Krauss művei inkább metaforákra épülnek, nem annyira magára a történetre. Lehet metafora egy bútordarab, vagy egy ország is: Izrael motívuma sokszor fellehető a művekben, ami a az írónő családtörténetéből egyszerűen megmagyarázható, de megjelenik például Chile is.

„Izrael életem egyik színtere, lényem és létem része minden értelemben. Ha akarnám, sem tudnám kizárni a műveimből, akárcsak Londont és New Yorkot. Chile a spektrum másik vége. Soha nem jártam ott, mielőtt írtam volna róla. Kellett egy hely a regényeimben, ami teljesen képzeletbeli volt számomra, ahonnan nem volt tapasztalatom, ezért választottam Chilét, ami a világ végét, az elérhetetlent jelentette számomra. Azóta viszont jártam Chilében, és úgy éreztem, sikerült jól megfognom."

Rengeteget tanulmányozta Chilét, nem volt olyan részletes leírása a diktatúra alatti borzalmaknak, amit ne olvasott volna. „Álmatlan éjszakáim voltak. Ez a képzeletbeli hely valóságossá vált. Később megértettem, miért kellett így megmerítkeznem ebben. Ekkor vártam az első gyerekemet: ezért éreztem úgy, hogy meg kell tapasztalnom a világ legalját, ezt a fajta új sebezhetőséget – hiszen mostantól örökre ennek a gyereknek a létén múlik a boldogságom."

„Mivel a családom annyi veszteséget élt át, számukra az erőszakos halál közhelynek számított, valahogy meg kellett tapasztalnom ezt, de nem voltam képes a Holokauszthoz nyúlni, ezért fordultam Chile felé. Először azt hittem, hogy egy teljes regény lesz belőle, de ehelyett Daniel Varsky, chilei költő alakja jelent meg a Nagy Palotában, aki csak azoknak a személyeknek az emlékeiben létezik, akiknek az életét valamilyen módon érintette."

Zsidóság

Krauss szerint minden író aránylag korán szembesül azzal, hogy mije van, amiről írhat. A háttere nem vallási, de intellektuális szempontból nagyon zsidó. E kultúrának sajátja az analizálás. Az, hogy hogyan lehet kényelmesnek találni a kényelmetlenséget. Ez a talmudi hagyományból származik, ami viták és az ezeken alapuló további viták gyűjteménye. Ha egy rabbi megoldást talált egy problémára, azt kudarcként fogták fel – a cél a folytonos vita fenntartása volt. A Talmud a lezárásra irányuló sikertelen kísérlet, ahogy egy híres talmudista is mondta. „Ez az én témám: nem tudok bostoni protestánsokról írni, de erről tudok. Az állandó menekülésről, hogy pontosan mi elől, azt már senki sem tudja."

Krauss regényei nem a Holokausztról szólnak, hanem a katasztrofális veszteségek utáni életről. Magáról a Holokausztról közvetlenül csak pár bekezdésben ir. Minden más a túlélőkről szól, hogyan definiálja magát újra az ember egy ekkora veszteség után. Ez inspirálta Samson Green alakját a Betéved az ember egy szobába cimű regényben: egy tumor miatt 24 évet elveszít az emlékezetéből és mindent újra kell strukturálnia. Vagy Leo Gursky, a Holokauszt-túlélő, aki a képzelet segítségével teremt egy új világot, elvesztett embereket visszahozva az életébe. „Az igazság az, amit én találtam ki, hogy életben maradhassak" – mondja Gursky. A Nagy palotában tágabb értelemben kezeli ezt a témát, a zsidóság lényegének kérdéseit feszegetve: mit jelent zsidónak lenni Jeruzsálem nélkül? A Templom pusztulása után keletkezett az a válasz, hogy a zsidóság hordozható egy könyvben: a Talmud az, ami hordozhatóvá tette a zsidóságot a menekülés idején. Az egész nép újradefiniálta önmagát, ez tette lehetővé a zsidó nép túlélését a diaszpórában.

Szerző: Deák Zsuzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr135307291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.