Olvass!

KönyvesBlog

A nyomozó a jég hátán is megél

2013. június 24. Kiss Orsi

Csabai László: Szindbád Szibériában

Magvető, 2013, 596 oldal, 3990 HUF

Csabai László lényegében ott folytatta, ahol a Szindbád, a detektívben abbahagyta. Ott és akkor a nyárligeti nyomozót málenkij robotra viszik a bevonuló szovjet katonák, a Szindbád Szibériában első lapjain pedig ugyanő politikai elítéltként eszi a lágernyikek keserű kenyerét. Már ha éppen van mit. A hideg, az éhezés, a megfeszített munka, az embertelen lágerlét ugyanis rohamtempóban szedi áldozatait, Szindbád nagy szerencséjére azonban váratlan fordulat áll elő. Mit fordulat, ügy. Történt ugyanis, hogy Grecki lágerparancsnoknak ellopták a távcsöves Mauserét. Mielőtt azonban kisebbfajta vérengzést csapna a foglyok között, Szindbád hideg logikával rámutat, hogy a tettes semmi esetre sem kerülhetett ki a fogvatartottak közül, sőt, rövid úton arra is rájön, ki volt az elkövető.

Merész húzás volt kiállni, hiszen a munkatáborban ennél kevesebbért is lőnek főbe embereket, Szindbádnak mégis bejön: kikerül a lágerből, és bekerül a pervijpláni rendőrség állományába. Nyomozó lesz megint, Nyárliget helyett azonban most a szibériai tajgán üldözi a bűnt. A gyilkosok után loholva pedig egy egészen elképesztő világ tárul fel előtte: a negyvenes évek Szovjetuniójának hátországában vagyunk, ahol generációk örökítik egymásra a traumákat, és a Moszkvából központilag vezényelt hurráoptimizmus csak nyomokban lelhető fel. Mindenki a túlélésre játszik (Szindbád is), meghökkentő és abszurd jelenetek váltogatják egymást, a szibirjákoknak azonban eközben szemük se rebben.

A választóvonalak időnként teljesen elhalványulnak, a vezetők pozíciója ingatag, felemelkedésük néha csak a vakszerencsének köszönhető. A rendszer nélkülöz mindenfajta logikát. Az egyén a legkevésbé sem kovácsa saját sorsának (felsőbb utasításra gyakran egyazon mozdulattal tüntetnek ki, majd küldenek lágerbe embereket), és Szindbád sem lehet biztos benne, hogy valamely külső erő hatására nem fordul-e meg a szerencséje. Mint ahogy abban sem, hogy akik körülveszik, nem éppen a vesztét akarják.

A Szindbád, a detektívre jellemző enyhén nosztalgikus, kedélyes atmoszféra itt már nyomokban sem fedezhető fel. Szikár, kicsit talán kiábrándult ez a narrátori hang (Szindbád egyszerre elszenvedője, alakítója és szemlélője az eseményeknek), amely ennek ellenére mégis megőrzött valamennyit a líraiságából, és ez talán leginkább a szibériai táj és lakóinak bemutatásánál érezhető. A bagdadi képek is már csak nagy ritkán villannak fel (szemben az első kötettel, amely gyakran vissza-visszautalt Szindbád Irakban töltött gyerekkorára), és Nyárliget is csak említés szintjén kerül elő. Mintha az emlékezés túl fájdalmas lenne. Az is.

Keserű önmarcangolás helyett a pragmatikus Szindbád azonban teljes erőbedobással kutat erőszakos verekedők, feleséggyilkosok, titokzatos módon eltűnt gyerekek után. Közben közelebbi ismeretségbe kerül Szibéria lakóival, akiknek miniportréi közül némelyik erősebben beleég az olvasó emlékezetébe, mint a megoldásra váró bűnesetek (közülük is a legemlékezetesebb talán a germanistából lett lágerparancsnok Grecki élettörténete).

Szindbád tehát bravúrosan göngyölíti fel egyik ügyet a másik után (igaz, néha lyukra fut, Csabai azonban a legvégén helyére illeszti nekünk a még hiányzó puzzle-darabkákat), a saját privát szférájával kapcsolatban azonban mintha csőlátása lenne. Hogy az ő élete is veszélyben foroghat, az csak az utolsó utáni pillanatban jut el a tudatáig, szerepéből azonban még ekkor is csak egy rövid időre esik ki.

A kötet szerkezete már ismerős. Az egyes bűneseteket bemutató fejezetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, egyik történetből lebegünk át a másikba, a feloldozás azonban nem feltétlenül ott és akkor jön el, amikorra várjuk. Csabai ráadásul az összes szál kiegyengetése után még a végére is tartogat egy csattanót, egy elvarratlan szálat, ha úgy tetszik, amely amellett, hogy nyugtalanságot kelt hősében és az olvasóban, némi várakozást is gerjeszt. Nem csodálkoznék, ha lenne folytatás.

Kellene is nagyon, mert ez a fajta jó értelemben vett irodalmi hibrid, krimi és szépirodalom kettőse, meglehetősen ritka. Igaz, a második kötetnél Csabai látszólag tudatosan mozdult el a szépirodalom irányába, emiatt a krimiszál nem lett annyira erős, de már a Szindbád, a detektívben sem a rácsodálkozás és a felgöngyölített bűnesetek után érzett elégedettség számított igazán.

A kötetnek nagy általánosságban talán jót tett volna, ha a második harmad kicsit feszesebb, mert bár a történetek mögött érezhetően rengeteg kutatás és tudás áll, a millió, önmagában amúgy lenyűgöző információmorzsa néha szabályosan betemet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szerző mindvégig magabiztosan kézben tartja az összes szálat, és akárcsak hőse, addig nem nyugszik, amíg pontot nem tesz valamennyi ügy végére. A folytatás ígérete Szindbádban mindenesetre simán benne van.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr285370253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.