Olvass!

KönyvesBlog

Emylia Hall: A fotókon mindig idilliek a nyarak

2013. június 29. .konyvesblog.

Emylia Hall: Nyarak könyve

Park Könyvkiadó, 2013, 344 oldal,3500 HUF

A 35 éves, anyai ágon magyar Emylia Hall szívderítő jelenség: kissé hiperaktív, széles mosolyú angol világpolgár. Főként Magyarországon játszódó első regénye, a Nyarak könyve nosztalgikus-melankolikus hangulatát azonban hiába keressük az írónő társaságában, ő nyitott, vidám és tele van lelkesedéssel.

A Nyarak könyve az első megjelent írásod. Milyen út vezetett a megírásához, kiadásához?

Ellentétben fikciós hősnőmmel, Beth-szel, én az egyetem után egy reklámcégnél helyezkedtem el. Accountként dolgoztam a pörgős londoni Sohóban, reggel 8-kor már a fülemen lógott a telefon az irodában. Aztán rájöttem, hogy ez így nekem sok, nem hogy írni nem tudok, de még gondolkozni sincs időm. Ekkor a férjemmel úgy döntöttünk, Bristolba költözünk.

Ahol végre volt időd nekiállni a nagy tervnek, a könyvnek?

Mondjuk inkább úgy, szép lassan lett időm. Egyre erősebb volt bennem a vágy, hogy csak ezzel tudjak foglalkozni – hogy az írásnak éljek. De Bristolban azért még elszegődtem egy marketingcéghez, ahol rövidebb, kötött munkaidőm volt, remélve, hogy így esténként majd tudok írni. Sajnos a cég meg pont annak örült, hogy jön Londonból, egy menő cégtől valaki, aki majd megmenti őket! (nevet) De nyílt lapokkal játszottam, tudták, hogy mik a hosszú távú terveim. Először félállásba kerültem át, majd nem volt más választásom, ki kellett vennem hat hónap szabadságot, hogy a Nyarak könyvén tudjak dolgozni. Feléltem a tartalékaimat, és végül a 6 hónapból egy év lett. Viszont írtam.

Ki volt a mestered ebben az átmeneti időszakban?

Egyrészt a férjem, aki maga is író, és világéletében szabadúszó volt. Ő segített az életritmus kialakításában, a költségvetés megtervezésében. Beállt a rend, reggelente szoktam írni, aztán a webes dolgaimmal – blog, Twitter – foglalatoskodom, este pedig átolvasom, amit reggel írtam. A férjem mellett az Arvon Alapítvány segített sokat, az ő írói "residency"-jük meghatározó élmény volt számomra. Ez egy egyhetes program, a gyönyörű angol természetben alkotsz, megismerkedsz ifjú kollégákkal, elég hippi dolog. Ülsz egy istállóban, és Patrick Neate vagy Louise Dean előadását hallgatod. Ott először mertem úgy gondolni magamra mint íróra – és ez mindent megváltoztatott.

Már akkor tudtad, hogy önéletrajzi könyveket fogsz írni?

A Nyarak könyve alapvetése, kiindulása valóban önéletrajzi, de aztán fikciós irányt vesz a történet. Az én anyám, ellentétben hősnőm, Beth anyjával, már Angliában született. Bár az én anyám is erősen vágyódott vissza Magyarországra, a részéről ez nem honvágy volt. Ő igazi angol, aki bár a magyar konyha szeretetét megőrizte, a gyerekeit már nem tanította meg magyarul. A Berlini Fal leomlása után jöttünk át először, előtte anyunak magyar órákat kellett vennie.

Milyen érzés volt először megérkezni Magyarországra?

Képzelheted! Jöttünk 1990-ben az angol rendszámú, jobboldali kormányos autónkkal, mindenki minket bámult. A Balatonba viszont azonnal beleszerettem, és büszkeséggel töltött el, amikor barnára sülve hazamentem, miközben a többi angol gyerek valami sátortáborban próbálta egész nyáron kibekkelni az esőt. Volt egy saját világom, egy kultúra, ami különlegessé és egzotikussá tett. Aminek köszönhetően egész életemre megszerettem az utazást. Következő regényem a Lausanne-ban töltött egy évemről fog szólni – ám ellentétben a valós, nagyon pozitív élménnyel, melyet én szereztem ott, hősnőm számára minden a lehetős legrosszabbra fordul. Ma már biztosan tudom, hogy nekem mindig kell egy személyes kiindulási pont, amikor írok.

Hasonlóan készült a két könyv?

Ellenkezőleg. A Nyarak könyvét szerelemből írtam, nem tudtam, hogy valaha bárki kiadja-e. Magamat is szórakoztattam kicsit, amikor készült. Aztán nemcsak ügynököt és kiadót találtam, de egyből egy kétkönyves szerződést ajánlottak. Így a második könyvem már sokkal fegyelmezettebb keretek között, határidőkkel íródott.

Az, hogy régen marketingesként dolgoztál, változtat azon, ahogy íróként állsz a dolgokhoz?

Annyiban igen, hogy tudom, mi miért szükséges. Partnere vagyok a kiadómnak, az ügynökömnek, tudom, miért fontos, hogy ott legyek a Facebookon például. Magánemberként nem voltam fent – de a kiadóm csinált nekem egy oldalt. Azóta természetesen én frissítem, kommunikálok az emberekkel. Amikor megjelenik a könyved, hirtelen rájössz, milyen rengeteg jó könyv jelenik meg évente – és sokszor pont ezzel a kapcsolattartással lehet kitűnni.

A Nyarak pedig mintha az emlékezés könyve lenne.

A Balatonhoz igyekszem a lehető legtöbbet visszajárni, utoljára 4 éve voltunk, családilag, Tihanyban. Az a meleg, sekély víz, a táj. Csodálatos! Annyira hálás vagyok, amiért ilyen életem volt, ilyen nyaraim. Azt hiszem, ez ihlette a könyvet, a fotók. A fotókon mindig idilliek a nyarak, a fotókon mindig mindenki mosolyog! Az is foglalkoztatott, hogy milyen nehéz elképzelni, hogy a szüleinknek volt egy élete előttünk, és hogy vannak vágyaik és problémáik, melyek tőlünk teljesen függetlenek. Szeretem, amit Esther Freud mondott: az írás lehetőséget ad rá, hogy az ember lejegyezze azt a rengeteg emléket, gondolatot, foszlányt, ami a fejében kavarog. Valahogy én is így vélekedem. Szeretek emlékezni és megemlékezni.

A szüleid mit szóltak, hogy belőlük merítettél ihletet?

Ó, imádták a könyvet! Anyám persze odáig van a dramatikus Marikáért, Beth anyjáért. (nevet) Nyolc nyelven jelent már meg a könyv, és nagyon reménykedtem, hogy magyarul is meg fog. Anyukám épp most szerzett be egy példányt, és alig várja, hogy elolvashassa. De mint említettem, a Nyarak könyve nagyrészt fikció: én nem vagyok egyke, a családunkat nem terhelik súlyos titkok és hallgatás.

Azért jó kis reklámot csináltál a Balatonnak – ráadásul világszerte.

Remélem! A férjem amerikai kiadója már jelezte, hogy szeretne jönni, és drukkolok, hogy mások is idevágyjanak, mert tényleg elképesztő hely. Az amerikaiaknak meg pláne egzotikus, ahogyan a könyvem maga is.

Érdekes lehet számodra, ahogyan a különböző kultúrák reagálnak egy ilyen mély, érzelmes regényre.

Jaj, nagyon! A spanyolok például imádták benne a melankóliát és a nosztalgiát, a napsütést és a jó ételeket.

Számíthatunk a közeljövőben filmváltozatra?

(nevet) Még nem tudok részleteket, de remélem!

Szerző: Gát Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr825248253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.