Olvass!

KönyvesBlog

Saját apját írta bele az Egy tökéletes kémbe John le Carré

2013. július 01. Kiss Orsi

John le Carré: Egy tökéletes kém

Agave Könyvek, 2012, 656 oldal, 3680 HUF

Amikor 1986-ban megjelent, Philip Roth azt mondta róla, hogy az Egy tökéletes kém a legjobb angol regény a második világháború óta. A kötet azonban nem csak Magnus Pym kettős ügynök titkokkal, elhallgatásokkal és mesteri fokon űzött megtévesztési műveletekkel teli élete miatt érdekes, hanem azért is, mert a regény minden addiginál hitelesebb portrét ad az író John le Carré és apja kapcsolatáról.

Az összes közül talán az Egy tökéletes kém az a regény, amelybe a legtöbb önéletrajzi elemet szőtte bele John le Carré. Holott titkosszolgálati előélete már addig is hiteles hátteret biztosított valamennyi kémregényének (az eredetileg David Cornwell névre hallgató férfi a hatvanas évek elején Nagy-Britannia bonni és a hamburgi diplomáciai kirendeltségein dolgozott), és azután elegendő muníciót adott neki egész alkotói pályáján.

John le Carré, bár többször próbálkozott, regényeiben sokáig nem tudta felskiccelni az apja alakját (van, aki szerint ugyanakkor George Smiley figurája egyfajta apapótléknak tekinthető), az Egy tökéletes kém tehát ebből a szempontból igazi áttörésnek számít. Magnus Pym apját, a sármos, csélcsap és szeretteit is úton-útfélen rászedő Rick Pymet ugyanis egyértelműen a saját édesapjáról, Ronnie-ról mintázta.

Ronnie Cornwell híres (vagy hírhedt?) volt arról, hogy vagyonokat épített fel, majd veszített el pillanatok alatt. Csaló volt a szó legszorosabb értelmében, aki, ha pillanatnyi érdeke úgy kívánta, a saját fiát is felhasználta. Amikor például David John le Carré néven már híres író volt, az apja Ron le Carrénak kezdte hívni magát, és felajánlotta egy berlini filmstúdiónak, hogy megvásárolhatja tőle a fia legutóbbi könyvének jogait (minden alap nélkül persze), sőt, volt, hogy ő maga tetszelgett a neves író szerepében.

Ha kellett, lyukat beszélt bárkinek a hasába. A Conversations with John Le Carré című kötetből például kiderül, hogy egyszer St. Moritzban szállt meg, egy luxusszállodában. Fizetni persze nem akart, a személyzetnek ezért azt adta be, hogy meg akarja venni a hotelt, a fényűző partikat és vacsorákat pedig csak azért rendezte, hogy tesztelje a szálloda szolgáltatásait. Végül nem kellett fizetnie.

A fentiek egybevágnak azzal, ahogyan a regénybeli Rick éli gondtalannak tűnő életét, miközben lelkesen vezényli a személye körül zsizsegő és folyton változó udvartartását: „Az ascoti ház minden áldott éjjel, egész hétvégehosszat tele van szépekkel, gazdagokkal, hiszékenyekkel. Rick már a nevezetességeket is gyűjti, nem csak a bolondokat és a lovakat. Krikettjátékosok, zsokék, futballisták, divatos jogtanácsosok, korrupt képviselők, tündöklő államtitkárok segítőkész minisztériumoktól, görög hajómágnások, cockney fodrászok, nem jegyzett maharadzsák, iszákos rendőrbírók, megvásárolható polgármesterek, megszűnt országok uralkodó hercegei, prelátusok velúrbőr cipőben, a mellükön kereszttel, rádiós humoristák, énekesnők, lézengő arisztokraták, hadimilliomosok, filmsztárok – Rick nagy álmainak haszonélvezői, karneváli forgatagban.”

A család Magnus számára csak egy délibáb (regénybeli hőséhez hasonlóan David Cornwell is még gyerek volt, amikor az anyja elhagyta), az üres foltokat azonban nagy fantáziával igyekszik betömni. Elmondása szerint az apja egyszer börtönszökevény, máskor viszont a titkosszolgálat alkalmazásában áll („Halálra kínozta a Gestapo, de ezt senkinek nem szabad elárulni.”), és egy idő után ugyanilyen „gazdagon és fantáziadúsan” hazudik Ricknek is. Ez a fajta kettősség tehát, amelynek később olyan nagy jelentősége lesz a regényben, már korán jelentkezik Magnusnál – ezt fejleszti később azután mesteri szintre a titkosszolgálati pályára lépő fiatal Pym.

A való életben John le Carré ugyanakkor nagyon nehezen viselte az apja kilengéseit, szerette és gyűlölte is Ronnie-t, aki fedezetlen csekkjeivel sok kellemetlen pillanatot szerzett iskolás fiának. Viszonyuk később sem rendeződött, és amikor Ronnie Cornwell 1975-ben meghalt, fia kifizette a temetés költségeit, de a szertartáson már nem jelent meg.

Az Egy tökéletes kémmel azonban John le Carré sok mindent elrendezett magában. Ahogy egy interjúban bevallotta, számára ez a könyvek könyve, amelynek segítségével két démonnal is le tudott számolni. Az egyik természetesen az apja, egy csaló, egy szörny, akitől így végre meg tudott szabadulni, a másik pedig az a tény, hogy egy intézményt, nevezetesen a titkosszolgálatokat használta apapótlékként. John le Carré szerint az Egy tökéletes kém megírása után új emberré vált, mégpedig egy sokkal boldogabb emberré:

„Egy élet befejeződött, egy új pedig elkezdődött, egy csodálatos jövő, és érdekes mód, mindez egybeesett a világban végbemenő változásokkal, a glasznoszttyal és a peresztrojkával, amelyekről az Oroszország-házban írtam.”

Ez azonban már tényleg egy másik történet.

Forrás: The Telegraph, johnlecarre.com, Conversations with John Le Carré

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr565370838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.