Olvass!

KönyvesBlog

Kafka a homokozóban

2013. július 17. .konyvesblog.

távol kelettől fejléc.jpg

A távol-keleti irodalmat, valamint a magyar irodalom ottani megjelenését bemutató sorozatunk második részében egy japán egzisztencialista regényt ajánlunk a hatvanas évekből, amelyben egy férfi és egy nő próbálja megfejteni a homok titkait.

Abe Kóbó a II. világháború utáni japán irodalom kiemelkedő alakja. Tokióban született 1924-ben, ám később apja munkája miatt elszakadt Japántól, és a mandzsúriai bábállamban, Mukdenben (ma a kínai Shenyang) nőt fel. Orvosnak tanult, ám később az írás kapott nagyobb hangsúlyt életében, munkásságára pedig a francia egzisztencialisták, Camus és Sartre voltak nagy hatással. Műveiben, így a Homok asszonyában is az egyén áll a középpontban és az, hogyan teljesedik ki igazi lénye az élete során meghozott döntései révén.

A főhős, Niki Jumpei, aki már a regény elején elveszett emberként lép elénk, majd pedig a megszokott kis világából egy számára teljesen ismeretlen helyre téved, remek metaforája a modern társadalmunknak. Niki, aki tanárként dolgozik, egy nap szabadságot vesz ki és elutazik a tengerpartra, hogy szabadidejét hobbijának szentelje. Egy ritka tengerparti rovarral szeretné gazdagítani gyűjteményét, amitől aztán hírnevet remél. (Az utazás során azon törpeng, hogy vajon mennyire látják különlegesnek kollégái ezért a kalandjáért.) Az este leszálltakor azonban úgy dönt, nem utazik vissza, hanem szállást keres az igen gyanúsan viselkedő falubelieknél, akik egy mély gödörben fekvő, homokkal körbefogott ház felé irányítják. A meredek falon leereszkedve egy harmincas éveiben járó özvegyet talál, akinek háza a homok fogságára van ítélve, és akinek egyetlen feladata hogy eltakarítsa a homokot a házról,nehogy összedőljön. A férfi megszáll a furcsa nőnél, ám mikor másnap távozna, észreveszi, hogy a kötélhágcsó, melyen leereszkedett, eltűnt, és rájön, hogy a falu, valamint a homok fogságába került.

A nő, aki ösztönszerű lényéből fakadóan vagy túl keveset, vagy túl sokat tud a dolgokról, s akinek látóköre a végtelen homokdűnéken túlra nem terjed, éjszakáit a homok lapátolásával tölti. Gyermeke és férje állítólag egy tájfun áldozatává váltak. A férfi izgága értelmiségi létéhez hűen a csapdába esés után rögtön gondolataiba temetkezik. Hogyan keveredett ő ide, hogyan történhetett meg, hogy a világ egyik nap hirtelen tótágast állt, s ahelyett, hogy a rovarokat gyűjtené be, ő lett begyűjtve, s megterhelő munkára kárhoztatva, távol mindentől? „A férfi agya őrült tempóban dolgozott”. A kafkai világba illő szituáció, az állandóan perzselő nap, a mindent belepő homok egyelőre semmi jóval nem kecsegtet számára.

Niki kapcsolata a nővel (kinek neve nem derül ki, alakja sok kritikus szerint a japán nők akkori helyzetét szimbolizálja) igen rapszodikus, hol szánja, hol vonzódik hozzá, hol pedig legfőbb ellenségét látja benne. Egy dologban azonban végig biztos: el akar szökni innen. Ám a sikertelen próbálkozások után kezd világossá válni számára, hogy nem csak a falu foglya, hanem talán a nőé is. Vagy ami még ennél is rosszabb: a saját eddigi életéé.

Ahogyan az egzisztencialisták hirdetik, az ember igazi lénye csak határhelyzetekben, a lét felfokozott átélésének pillanataiban kerül felszínre, s Abe Kóbó is minél mélyebbre küldi főhősét, hogy megszokott életétől megfosztva, a lelkében is mélyebbre jusson. A fogság vajon kárhozat vagy üdvözülés számára? A főhős lassan tehát megpróbál rájönni élete értelmére, régi vagy talán soha nem volt dialógusokat idéz föl magában, miközben a homokkal keveredett nyálát próbálja szüntelen kiköpni. A korábban számára alapvető biztonságot jelentő hírek is elvesztik jelentőségüket. Egy nap, mikor váratlanul egy újsághoz jut, így morfondírozik magában: “Sehol egyetlen cikk, amelyet kár volna elmulasztani. Fantomtéglából rakott kísértetkastély ablakrésekkel. Egyébként, ha csak az léteznék a világon, amit valóban kár lenne elmulasztani, törékeny és hitvány csecsebecsévé silányodnék a valóság, amelyet ments isten megérinteni is. Ezért aki felismeri az élet értelmetlenségét, az a saját házába helyezi iránytűje központját.”

A regény harmadik főszereplője a homok, a mindenhová utat törő és mindent elárasztó erő allegóriája. A férfi és a nő mindennapjait a homok elleni védekezés jelenti. Éjszaka törülközőt tesznek a fejükre, hogy reggelre ne legyen teli minden üregük apró szemcsékkel, a ház gerendái rozogák, mert a homok belülről marja, evéskor esernyő alatt esznek, hogy ne hulljon bele az ételbe. Megkérgesedett homok hullik le izzadt testükről a romantikát nélkülöző együttléteik során is. “A nő úgy látszik megsejtette a férfiban forrongó érzéseket. És mintha azon tűnődne, megkösse-e a nadrág tartózsinórját. A szétengedett zsinór két vége ott csüngött az ujjai között. Nyúlszemével a férfit nézte. Nemcsak a kivörösödött szemhéjak miatt hasonlított szeme a nyúléra, egyébként is. A férfi olyan tekintettel válaszolt, amelyben megáll az idő. Nehéz szag terjengett a nő körül: olyan, mint amikor inas húst főznek.”

A történetből egy remek film is készült, ám a fekete-fehér képkockák teljesen más hangulatot árasztanak, mint a regény. Miközben a könyvet olvastam, úgy éreztem, hogy éget a nap, megvakulok a tűző, kanárisárga napfénytől, fogaim között nekem is homok serceg, s közben teljes szívemből hol a férfinak drukkolok, hogy sikerüljön elszöknie ebből az őrjítő katlanból, hol a nőnek, hogy ne maradjon egyedül a sok munkával, s végre emberhez méltó életet élhessen. De a regény nem ad válaszokat, csak egy nagyon jó élményt.

Szerző: Csontos Sára

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1005406784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.